futsal

2021.01.07. 20:00

Az újrakezdésük óta a helytállás időszakában lelkesedésből jeles

A Dunaferr DUE Dutrade FC az utánpótláscsapatával próbálja fölvenni a futsal NB I-ben soron következő ellenfeleivel a harcot november óta. A szezon folytatása előtt, ma este a Ferencváros vendégei lesznek, az eltelt időszak kihívásairól, a rendkívüli terheikről mesélt az edzőjük, Facskó József.

Balogh Tamás

Fotó: pixabay

A klub életében a fő támogató kiválása alapvető változásokat hozott, szinte az alapjaiban rázta meg, és súlyos döntések meghozatalához vezetett. Utólag nem is tudnám megmondani, hogy felkértek-e, vagy magam jelentkeztem-e erre a feladatra. Egyet tudtam és akartam, hogy ne szűnjön meg, és a benne lévő értékek a továbbiakban is éljenek – kezdte.

Az, hogy ez a feladat rá hárult, az az itt eltöltött idejéből (hiszen a kezdetek óta a klub kötelékéhez tartozik) és a közben az utánpótlás-nevelésben elvégzett munkájából is következik, amit a vezetés ezzel a megbízással is elismert. Amennyiben ez egy felkérés lett volna, akkor is örömmel vállalta volna.

Facskó József főállása mellett összes szabadidejében a csapatnak segít Fotó: Dunaújváros Futsal

Az NB I-es vezetőedzői feladatok is egész embert kívánnának, de még több terhet véve magára, a közvetlen utánpótlást jelentőket is irányítja.

– Ennek főképp technikai okai vannak, és persze az, eddig is én foglalkoztam ezekkel a korosztályokkal. A változásokat követően Pap István edzőkollégámmal megosztottuk a feladatainkat. Ő a fiatalabb korosztályokat edzi, és versenyez velük, én pedig az U20-szal maradtam. Mivel a többségük jelentős szerepet kap a felnőttmezőny küzdelmeiben, ezért az edzéseiket összevontuk. Ebben az új helyzetben mindenkinek „egy kicsit” többet kell vállalnia, és ezért megváltozott az élete, az enyém is annyiban, hogy ezeket a fiúkat a saját korosztályos bajnokságukban is versenyeztetnem kell.

Szinte önpusztító a tehervállalása, hiszen az említett feladatok mellett van egy „kenyérkereső”, teljes munkaidős foglalkozása is.

– Fogalmazzunk úgy, ezt a párnapos karácsonyi pihenőt már nagyon vártam… Végre jutott egy kis időm a családomra és a pihenésre is. A főállásomban átlagosan tizenkét órát dolgozok naponta, és aztán jönnek a futsal adta mindennapos feladatok, és persze a hétvégi mérkőzések, mindkét korosztályban. A klubunk egyik alapítója, Budavári Árpád fogalmazta meg számomra, hogy azért igazán nehéz az én dolgom, mert magamnak teszem azzá. Ez valóban így van, mert az összes szabadidőm fölhasználásával akarok segíteni a csapatnak, mivel jól akarom csinálni a munkámat.

Van-e fontossági sorrend a sokféle elfoglaltság között?

– Szabad vagy nem, szükséges egyet fölállítani. Szerencsésnek mondhatom magamat abból a szempontból is, a főállású munkahelyemen a főnököm megértő és rugalmas a sportos feladataim dolgában. Például elegendő éjszakai műszakkal tudom kiváltani az utóbbival töltött időmet. A futsalos programunkat is össze kell hangolni. Az U20 és a felnőtt feladatok megoldásához megpróbálok az edzéseken olyan létszámokat és változatos munkát produkálni, ami minél előbb az eredményes helytállásunkat biztosíthatja.

A Fradi ellen készülve

– Ellenük mindig, mindenkinek nagyon nehéz játszani, pláne a hazai környezetükben. Most ugyan a közönségük nélkül és az Aramis pályáján fogadnak bennünket pénteken 20.30 órától, de így is várhatóan nagy tűzzel lépnek a csatába. Nem tartok tőlük jobban, mint az eddigi ellenfeleinktől. A szezon elején a kiváló játékosállományukhoz képest alulteljesítettek, de az Aramis elleni mérkőzésre már magukra találtak, és a nagyon tudatos, jó játékukkal aratott fölényes győzelmükkel már egy másik arcukat mutatták. Ez bizony nekünk most rosszul jöhet, ami a korábban gondolttól sokkal nehezebb feladat is lehet a számunkra. Már a múlt héten is ellenük készültünk, úgy szállunk velük harcba, hogy mindent megmutatunk, ami bennünk van. Szeretnénk méltó ellenfelük lenni – nyilatkozott Facskó József, akinek „könnyű” dolga van, hiszen tökéletesen ismeri a mostani ellenféltől Horváth Szabolcsot, Öreglaki Norbertet, Fekete Róbertet és Hosszú Ádámot is. Valószínű, hogy személyre szabott taktikával készül ellenük.

A sajátjai pedig bizonyításra készen várják a kezdő sípszót.

Frissnek és sikerre éhesnek kellene maradni.

– Szeretnénk a gyerekeknél az eredményességre is törekedni, de ezzel együtt megpróbálom úgy megszervezni a feladataikat, ne legyenek túlhajtva, megőrizzék az egészségüket és a frissességüket. Nem szeretném, ha az elvégzett mennyiségű munka és a felfokozott idegi megterhelés besokalljon a számukra. El kell ismerni, hogy erre a hirtelen fizikai és pszichés terhelésnövekedésre nem voltak felkészülve, hiszen őket is váratlanul érte ez a nagy feladatnövekedés. Vigyáznom kell rájuk.

Kell-e, lehet-e motiválni a játékosokat?

– Folyamatosan. Nagyon fontos dolog és nagyon odafigyelek rá. Minden edzésen azt sulykolom beléjük, hogy akarjanak, küzdjenek meg a felnőttkeretbe kerülésért. Ez az első szint. A második az, hogy a kezdő sorért tegyék ugyanezt. Hál’ Istennek sokan, tizennyolc, húszan edzünk, ami nagyon szerencsés ahhoz, hogy felkészülhessünk a kétfrontos feladatunkra, és az említett küzdőszellemet is fönntarthassuk. Mellette megfelelő frissítő rotációt is működtetni tudunk. Aki az első csapat előtt álló kihívásra még nem tud ráhangolódni, az lehetőséget kap az U20-ban a megerősödéshez és a további jó munkához szükséges sikerélmények begyűjtésére. A Berettyóújfalu elleni mérkőzésen például kihagytam a már hosszú időn keresztül az első csapatban játszó Németh Lászlót, akinek a hatalmas munkasorozatban már szüksége volt egy kis felfrissülésre. A mostani edzésmunkáján már látszik a megújulás, kiváló teljesítményt nyújt.

Előre lépett a csapat az elmúlt két hónapban?

– Ez biztos, amit a nagyobb szigorúságom és az elvégzett munka hozott magával. Ezt megköveteli a legmagasabb osztály, amiben helyt kell állnunk, és a jelentősen megnövekedett mérkőzésszám is. A munkám e szakaszában lefektettem egy tervet, és bízom abban, hogy időarányosan jól állunk a fejlődésben, ami a rájátszásban még inkább fog jelentkezni. Szeretném a fiúkat azokra a dolgokra megtanítani, amiket fölhasználva egy kicsit közelebb kerülünk ahhoz a mezőnyhöz, ahol versenyeznünk kell. A rájátszásban már olyan meccseket szeretnénk játszani, amik nemcsak a látványt és az egyéb mutatókat, hanem valóságos jobb eredményeket is hozhatnak. Nem könnyű a feladat, de hiszek benne, hogy működni fog a tervünk. Ez a hit visz előre!

A bajnokság állása

1.

Berettyóújfalu

13

12

0

1

57-26

36

2.

Haladás

12

11

1

0

52-17

34

3.

Kecskemét

14

8

1

5

45-43

25

4.

DEAC

12

8

0

4

53-38

24

5.

Veszprém

12

8

0

4

45-30

24

6.

Aramis SE

14

5

0

9

42-64

15

7.

Újpest

14

3

2

9

37-44

11

8.

Ferencváros

13

3

2

8

39-54

11

9.

Dunaferr

14

3

1

10

25-49

10

10.

Nyírgyulaj

14

1

1

12

24-55

4

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!