Múzeumi nyitott nap

2018.11.12. 14:00

Az őszi fesztivál része volt az Intercisa programja

A múzeumok őszi fesztiválja azért is jó, mert ebből városunk sem maradhat ki: az Intercisa Múzeum szombaton délután és este ismét kitett magáért!

Pekarek János

Először is ingyenesen látogathatók voltak az állandó kiállítások, így a várostörténeti kiállítás is, de látható volt a kőkortól napjainkig terjedő időszak tárgyi emlékeit felsorakoztató látványtár is.

Emellett természetesen újra gondoltak a gyerekekre: őszbúcsúztató kézműves játszóházat szerveztek nekik.

A néprajzi szobában Sipos Tamás bőrműves mester mutatta be művészetét, s akik követték útmutatásait, azok fonott kulcstartót készíthettek maguknak.

Ismét nagy siker volt a családi délután a múzeumban Fotó: Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap

Ám a legizgalmasabb programnak kétségtelenül a Nyitott ajtók című rendezvény bizonyult – ami pontosan az, amit a neve sugall! Vagyis a múzeum összes ajtaja megnyílott ez alkalommal, és a látogatók olyan helyekre is becsodálkozhattak, ahová egy átlagos látogatói napon nem.

Például a restaurátorok műhelyébe, ahol számtalan apró, ám nagyon is fontos szakmai trükk kellékeivel találkozhattak, és futó pillantásokat vethettek a munkaasztalokon beavatkozásra várakozó kiállítási tárgyakra, amelyek hamarosan a tárlókba kerülnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!