Önnek ajánljuk

2021.04.16. 11:30

Az ország legjobbjai közé került be Ocztos Dominik

Ocztos Dominik, a Pannon Oktatási Központ tanulója ismételten első helyen jutott tovább egy országos történelemversenyen. A hét végén kiderül, maga mögé utasítja-e a nála idősebbeket is.

Balla Tibor

Lelkesen készül a szombati döntőre Dukai László (b) és Ocztos Dominik (j)

Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő

Dunaújváros – A Pannon Oktatási Központ 9/B osztályos tanulója, Ocztos Dominik Róbert ismét bravúrosan maga mögé utasítva a teljes mezőnyt, az első helyen jutott tovább a budapesti Ady Endre Gimnázium által 3. alkalommal szervezett országos (Kárpát-medencei) történelemversenyen.

A második fordulóban esszéírásban kellett bizonyítani a résztvevőknek. Dominik a mezőny fölé magasodva, 145 ponttal az első helyet birtokolja a versenyen, így nem kevesebb, mint 4,5 pont előnyben van a második helyen álló versenyzővel szemben. Iskolájában is rendkívül büszkék Dominikra, ugyanis teljesítményével a többi között olyan iskolák, mint az újpesti Babits Mihály Gimnázium, a gödöllői Török Ignác Gimnázium, a székesfehérvári Ciszterci Szent István Gimnázium tanulóit is magasan túlszárnyalta.

A verseny témája meglehetősen hazafias volt, hiszen a Forradalom és szabadságharc 1848–49-ben címet viselte. Felkészítő tanárával, Dukai Lászlóval a témát a legapróbb részletekig áttanulmányozták a felkészülés alatt, ez pedig meg is hozta a várva várt eredményt.

A középiskolások számára meghirdetett versenyre elsősorban 10–11. évfolyamos tanulók jelentkezését várták, csak egy megengedő opció volt, hogy 9., 12. évfolyamos diák is jelentkezhet. Így talán még nagyobb siker, hogy a POK ifjú tanulója az egész mezőnyt maga mögé utasította a tavaly decemberi és az idén februári fordulók után. Márpedig ehhez nagyon alapos tudásra volt szükség, hiszen például olyan kérdésekre kellett egzakt választ adniuk, hogy hány puskát vállaltak a pesti lőszergyárak, hogy összeállítanak.

A zsűri elnöke a szerzője annak a könyvnek, amiből a diákok versenyeznek

Dukai László tanítványai már nem először jeleskednek versenyeken, korábban Enesey Diána és Papp Krisztián is hozott már komoly eredményeket az iskolának és a felkészítőnek.

A döntőt április 24-én, szombaton tartják Budapesten, ahová a 15 legjobb eredményt elért tanulót és felkészítő tanárát várják egy nem mindennapi megmérettetésre. Mégpedig azért, mert a zsűri elnöke prof. dr. Hermann Róbert történész, publicista, író, egyetemi tanár, számos, az 1848-as forradalom és szabadságharccal foglalkozó könyv szerzője, a Veritas Történetkutató Intézet és Levéltár kutatócsoport-vezetője lesz, akinek a Kossuth Kiadó (2013) által a Magyarország története című sorozat 14. köteteként megjelentetett munkája adja a versengés alapját.

De legyünk őszinték! Már az is hatalmas eredmény, hogy bejutott az ország 15 legjobbja közé. Mindenesetre a több hónapos alapos felkészüléssel ő már megtette, ami tőle tellett, később az OKTV-versenyen még jól jöhet majd.

Lelkesen készül a szombati döntőre Dukai László (b) és Ocztos Dominik (j)
Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!