Fontos óvintézkedésekkel

2020.09.25. 17:30

Az MMK számos programot kínál minden korosztály számára

Amíg a járványügyi helyzet engedi, addig nem zár be a Munkásművelődési Központ, továbbra is várják a látogatókat a programokra, közösségi rendezvényekre.

Molnár Emese

Ezt hangsúlyozta Kováts Rózsa, az MMK vezetője. A járványügyi helyzettel összefüggő bezárás döntési jogköre az intézmények kezében van, ők határozhatnak arról, hogy jelen helyzetben fogadják-e a vendégeket. A Munkásművelődési Központ továbbra is várja a látogatókat, sorra szervezik a programokat, természetesen a szigorú óvintézkedések betartása mellett. Ilyen például az, hogy az MMK egész területén maszkot kell viselni, kézfertőtlenítőket helyeztek ki, többször takarítják a termeket, érintésmentes homloklázmérővel is felszerelkeztek, maximalizálták a színház- és rendezvénytermeik befogadóképességét nyolcvan főre. Kováts Rózsa megjegyezte, bármikor jöhetnek ellenőrizni a szabályszerűséget, de egyébként is mindannyiunk érdeke, hogy a szükséges óvintézkedéseket betartsuk.

Kováts Rózsa, a Munkásművelődési Központ vezetője Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap

Működnek a kisközösségek is az intézményben, viszont van olyan klub, amelynek tagjai már nem járnak találkozókra a vírushelyzet miatt. Az MMK vezetője elmondta, a napokban elkészített egy statisztikát, amelyből az látszik, hogy csökkent a látogatók száma, de érezhető is ez a mindennapokban. Az a tapasztalat, hogy sokan félnek a járványügyi helyzettől, viszont a szabadtéren tartott programra többen, bátrabban jönnek a vendégek. Amíg lehetőség van rá, amíg nem lesz központi szabályozás, addig nyitva marad az MMK, hogy kikapcsolódási lehetőséget biztosíthassanak a látogatóknak. Kováts Rózsa hangsúlyozta, el szeretnék kerülni, hogy bezárjon az intézmény a vírushelyzet miatt, ezért is tartanak be minden óvintézkedést.

Mindannyiunk érdeke, hogy betartsuk a járványügyi rendelkezéseket, ajánlásokat, ezzel magunkra és egymásra is vigyázunk Fotó: Laczkó Izabella/Dunaújvárosi Hírlap

Az MMK a fenntartója és működtetője a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttesnek. A táncosok ezen a héten kezdték meg a próbákat, sajnos a pandémia miatt március óta ez volt még csak a második próbájuk együtt. Nincs sok fellépési lehetőségük sem, hiszen sorra mondják le a fesztiválokat a szervezők. Október 4-én részt vesznek a Mezőföld Virágai elnevezésű minősítő fesztiválon Székesfehérváron, és tervben van még egy szekszárdi fellépés is.

A Köszönjük Magyarország! programsorozat részeként szeptember 28-án 18 órakor Az én József Attilám címmel Gubik Ágnes tart irodalmi estet az MMK-ban, a programra ingyenes a belépés. Másnap lesz filmklub is. Szeptember 30-án 17 órakor a magyar nótáról tart előadást Kovácsy Gyula, ez a rendezvény is ingyenesen látogatható. Az idősek világnapja alkalmából október 1-jén 17 órakor az Írisz Versszínpad lemezbemutatóval készül.

Kováts Rózsa vázolta, hogy megtartják a már hagyományos Boszitábort is október 26. és 30. között, a jár­ványügyi rendelkezés értelmében 20 főben maximalizálták a gyermekek létszámát. A CsupaCsoda Birodalom népmesepontban szeptember 28-tól tartják meg a Magyar népmese hetét, ennek keretében a többi között online vetélkedőt, kiscsoportos foglalkozásokat szerveznek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!