A megyéspüspök áldotta meg

2021.08.29. 20:00

Az Isten áldását kérték az ólomüveg ablakokra és a Mózes-szoborra szombaton

Baltási Nándor plébános Dunaújvárosba visszaérkezésével nem csak a Krisztus király Főtemplom életében állt be változás, a művészetkedvelő és -értő atya a templom külsejét is igyekezett szebbé, látványában is szakrális térré tenni. Lassan beérik munkája gyümölcse, szombaton Spányi Antal megyés püspök már újabb öt ablakot és Mózes szobrát áldhatta meg.

Balla Tibor

Fotó: LI

Dunaújváros – Alig két éve májusban már hasonló okból járt Dunaújvárosban a megyés püspök atya, akkor a nagytemplom szentélyének 3 új festett ólomüveg ablakát áldotta meg bérmálási szentmise keretében. Azóta újabb 5 ablak készült el, és már az utolsó munkálatai is haladnak, köszönhetően az adományozók rendkívüli hozzáállásának. Mindezek mellett a templom előtti térre kerülhetett Wagner Nándor szobrászművész Mózes szobra is az özvegy, Wagner Chiyo nagylelkű felajánlásának köszönhetően. A szombat délutáni misén ezekre kérte Isten áldását az egyházi méltóság.

Az egybegyűlteket Baltási Nándor plébános köszöntötte, és köszönte meg a hívőknek, hogy adományaikkal lehetővé tették, hogy a megvalósíthatatlannak tűnő álom – hogy a sárga katedrálüvegeket lecserélhessék a Bráda Tibor festőművész által megálmodott színes ólomüveg ablakokra –, ilyen hihetetlenül gyorsan teljesülhetett. Ugyanis mindössze négy év telt el azóta, hogy kihirdette szándékát a misén. Kijelentette, Wagner Nándor Mózes szobrát köszönik, de miután a művész első köztéri szobra, a Korsós lány a békákkal Dunaújváros közterületén áll az ötvenes évek közepe óta, volt bennük egy olyan érzés, hogy az egyik utolsó alkotása szinte jár nekünk. Kérte az atyát, a szentmisét az adományozók érdemeinek ajánlja. Spányi Antal közös imádsággal, ünnepi szentmisével kért áldást a templomra, valamint a benne élő közösségre.

 

Az ünnepi misén részt vett Bráda Tibor Munkácsy-díjas, a Magyar Köztársaság arany érdemkeresztjével kitüntetett festő- és üvegművész, valamint Prokopp Mária Széchenyi-díjas művészettörténész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Bizottságának tagja is. A művész köszönetet mondott a segítőknek, támogatóknak, és hálát adott azért, hogy ezt a nemes, gyönyörű feladatot megkaphatta, és mellé erőt is, hogy be is fejezhesse. A művészettörténész asszony a megjelenteknek tolmácsolta az alkotások üzenetét, esztétikai és tartalmi értékét, hogy a magyar szentek panteonját varázsolta ide az alkotó.

A mise végén, az alkotó és a művészettörténész megszólalása után Kovács István operaénekes, basszista adta elő hátborzongató finomsággal Zakariás imáját Verdi Nabucco című operájából, majd Kiss Sándor, a Wagner Nándor hagyatékát gondozó Academia Humana Alapítvány elnöke felolvasta Wehner Tibor író, művészettörténész értekezését a szoborról, illetve Tőkés László püspök levelét is, aki bár szeretett volna részt venni a szentelésen, de teendői nem engedték. Az eseményen Kiss Réka Gabriella olvasta fel Wagner Chiyo asszony levelét is, aki örömét fejezte ki, hogy férje alkotása Dunaújvárosba került.

Az esemény zárásként Spányi Antal megyés püspök elmondta az áldó imádságot, s megáldotta a Krisztus király Főtemplom ablakait, majd a már szemerkélő esőben a templom előtt a leleplezett Mózes szobrot, kezében két kőtáblán a tízparancsolattal.

https://www.duol.hu/eletstilus/helyi-eletstilus/a-megyes-puspok-megaldja-a-muveket-4601540/

https://www.duol.hu/eletstilus/helyi-eletstilus/spanyi-antal-megyespuspok-aldasa-dunaujvarosban-4585667/

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!