ingyen elérhető az online gyermekvédelmi útmutató

2021.04.15. 14:00

Az internethasználók harmada gyerekekből és fiatalokból áll

A Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU), mint a távközlésről és az információs technológiákról felelősen gondolkodó és aktívan tevékenykedő ENSZ-szervezet tavaly nyáron adta ki új online gyermekvédelmi útmutatóit, amelyek – alkalmazkodva a világjárvány nyomán megváltozott helyzethez – gyerekjogi szemlélettel és a Sango nevű kabalafigurával hívja fel a figyelmet a tudatos internethasználatra. Elkészültek a magyar nyelvű útmutatók, a szülőket, pedagógusokat is megszólítva, amik ingyenesen már el is elérhetők.

Balla Tibor

Dunaújváros – A gyerekeket érintő online kockázatok napról napra nőnek, és egy kicsit talán későn is vált egyértelművé, hogy komolyan és nagy erőkkel kell harcolni ellenük. Ehhez egy kiváló eszköz lehet a Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU) összesen hét kiadványa, amelyek között megtalálható egy hiánypótló, a 9–12 év közötti gyerekeknek szóló internet-biztonsági munkafüzet a hozzá tartozó tanári útmutatóval, egy 71 oldalas online gyermekvédelmi útmutató, ami szülőknek és pedagógusoknak egya­ránt szól, de megszólítja az iparági szereplőket is az online gyermekvédelemről szóló kiadvánnyal, és nem maradnak ki az online gyermekvédelemmel foglalkozó politikai döntéshozók, jogalkotók sem, nekik is készült egy silabusz.

A biztonságos internethasználatban nagyon fontos szerep jut a szülőknek is a pedagógusok mellett Fotók: Internetjogász

A kiadványok magyar nyelvű fordítása dr. Baracsi Katalin internetjogász, az Innovációs és Technológiai Minisztérium és a Digitális Jólét Program – Magyarország Digitális Gyermekvédelmi Stratégiája szakmai együttműködése révén valósult meg. Az útmutatók online gyermekvédelmi kabalafigurája Sango, egy barátságos, energikus és félelmet nem ismerő karakter, akit a gyerekek terveztek az ITU új, nemzetközi, fiatalokat célzó programjának keretein belül.

Megváltozott az internet

Az ITU 2009-ben adta ki az első útmutatót. Céljuk akkoriban az volt, hogy a különféle érintetteknek (szülőknek, oktatóknak, iparági szereplőknek, jogalkotóknak és gyerekeknek) biztosítsanak nemzetközileg is elfogadott kereteket ahhoz, hogy a legfiatalabb felhasználók is biztonságban, boldogan és magabiztosan internetezhessenek. Azonban azóta teljesen megváltozott az internet. A gyermekeknek szóló tartalmak mennyisége megsokszorozódott, hiszen vannak oktatási célú honlapok, játékok és más, szórakoztató lehetőségek, mindemellett a tartalommegosztás, a tanulás, a barátokkal, a családdal és a világgal való kapcsolattartás számtalan új módja is kezd beépülni a hétköznapokba. Ezzel együtt azonban az internet túl veszélyessé vált ahhoz, hogy a gyerekek felügyelet nélkül használhassák. Teljesen beivódott a gyerekek és fiatalok mindennapjaiba, ennek következtében manapság már lehetetlen külön gondolkodni a digitális és a fizikai világról. Az internethasználók harmadát a gyerekek és fiatalok teszik ki, az UNICEF becslése szerint pedig a fiatalok 71 százaléka van jelen az online térben.

Ki vannak téve a kockázatnak

A digitális technológia új utat nyitott a kommunikáció, a játékok és a zenehallgatás területén, valamint a különböző kulturális, oktatási és fejlesztő tevékenységek széles tárházát kínálja. Az internet által hozzáférhetünk fontos egészségügyi és oktatási szolgáltatásokhoz, valamint a gyerekeket és a fiatalokat érintő információkhoz, amiket esetlegesen tabuként kezel a társadalom. Habár általában a gyerekek és fiatalok alkalmazkodnak leggyorsabban az új technológiához és a lehetőségeihez, mégis ők azok, akik a leginkább ki vannak téve a különböző online tartalmi, kapcsolati kockázatoknak.

Sango és én rajzpályázat indult

Elstartolt a II. Digitális Gyereknap – Sango és én pályázat, ahol három kategóriában, különböző kreatív művészeti alkotásokkal pályázhatnak a 9–16 év közötti gyerekek és fiatalok.

1. Sango és én: Történetek az internetbiztonságról 9–12 éveseknek, két kategóriában (9–10 év, 11–12 év): Maximum egy A4-es oldal hosszúságú történet az internetbiztonságról. A történet egyik szereplője legyen Sango, a robot nindzsa, aki a gyerekek segítője a világhálón.

2. Sango és én: Digitális történetmesélés 13–16 éveseknek: Egyéni és csapatban készített, maximum 3 perces, a digitális történetmesélés technikájával készített videókkal lehet egyéni és 3–5 fős csapatokban pályázni.

3. Sango és én: Slam 13–16 éveseknek – Az internetbiztonság és a slam találkozása 1–3 perces videó vagy hanganyag formájában. Egyéni pályaműveket várnak!

Minden kategória pályázatait 2021. május 16. éjfélig várják a [email protected] e-mail-címre. A pályázók között ajándékcsomagok találnak gazdára.

Fontos a szülő szerepe

Fontos szerepük van a szülőknek, gondviselőknek, pedagógusoknak, hiszen ők felelnek a gyerekek és fiatalok online biztonságáért, jóllétéért és az oktatásáért. Mégis sokan úgy gondolják, hogy nem rendelkeznek elegendő tudással, ismerettel ahhoz, hogy segíthessék a gyerekeket és fiatalokat az online térben. Úgy tűnhet, hogy a felnőttek nem rendelkeznek megfelelő tudással és eszköztárral ahhoz, hogy támogatni tudják a fiatal felhasználókat, azonban valójában a probléma megoldásában nem annyira a technikai tudás, hanem az ahhoz való hozzáállás segít, amivel kapcsolatban viszont már sok tapasztalatuk van a szülőknek, gondviselőknek, pedagógusoknak.

A járvány csak rontott rajta

Ráadásul a Covid–19-járvány miatt sokkal több gyereknek kellett becsatlakoznia az online világba, hogy folytatni tudják tanulmányaikat, és fenn tudják tartani a szociális kapcsolataikat. A vírus miatt bevezetett korlátozások nemcsak azt jelentették, hogy a fiatalabb gyerekek előbb kezdték el használni az internetet, mint ahogy azt szüleik tervezték, hanem azt is, hogy a szülők kevésbé tudták felügyelni a gyerekeiket, veszélynek téve ki őket, hiszen így könnyebben elérhetnek helytelen tartalmakat, és könnyebben megtalálják őket a szexuális ragadozók. A gyerekek és a szüleik számos kockázattal és kihívással néznek szembe, ilyen például a biztonsági kérdések, az álhírek és a deepfake videók, az erőszakos és a nem megfelelő tartalmak, az online csalók, és a grooming (becserkészés, behálózás), a szexuális bántalmazás és kihasználás széles skálája, de fontos megemlíteni, vannak egészségügyi és jóléti problémák is, hogy csak a túlhasználatot, vagy az alváshiányt említsük a sokból. Ezekben a gyermek részt vehet, mint befogadó, fogyasztó, vagy résztvevő egy, a felnőttek által kezdeményezett tevékenységben, de akár mint aktív résztvevő is, akár elkövetőként, akár áldozatként.

Eszközt adhat a kezükbe

A kiadványok célja, hogy felhívják a figyelmet az online kihívásokra, és egy olyan anyagot biztosítsanak, amely hatékonyan segíti a gyerekek biztonságos online tevékenységét. Ezek az útmutatók hangsúlyozzák a nyílt kommunikáció, a folyamatos párbeszéd és egy biztonságos környezet megteremtésének fontosságát, amelyben a gyerekek és fiatalok elmesélhetik a félelmeiket, az aggályaikat.

A szülőknek olyan tanácsokat adnak, mint például, hogy beszélgessenek a gyerekeikkel, próbáljanak ki közösen valamilyen online tevékenységet. Ismerkedjenek meg a technológiával, az eszközökkel és a szolgáltatásokkal közösen a családban. Vegyék figyelembe, hogy a szűrés, a tiltás és az ellenőrzés milyen mértékben támogathatja a család tudatos online jelenlétét. Családként alakítsák ki közösen az internet- és eszközhasználatról szóló szabályokat. Ismerkedjenek meg a gyermek által használt online és mobil szolgáltatásokkal. Vegyék figyelembe a digitális beleegyezés korhatárát. Ellenőrizzék a bankkártyák és egyéb fizetési lehetőségek használatát. Ismerjék meg, hogyan lehet jelenteni a problémákat. Ne felejtsék, hogy a hirdetések megtévesztőek vagy helytelenek is lehetnek. Teremtsenek támogató légkört, hogy a gyerekek és fiatalok merjenek segítséget kérni. Magyarázzák el a gyerekeknek az idegenekkel való találkozásban rejlő veszélyeket. Segítsenek a gyerekeiknek megismerni és kezelni a személyes adataikat. Bizonyosodjanak meg arról, hogy a gyerekek és a fiatalok értik, mit jelent, ha posztolnak egy képet az interneten.

Ingyen elérhetőek

Az útmutatók (amelyek elérhetők többek között dr. Baracsi Katalin internetjogász internetes felületein is) segítséget nyújtanak a felnőtteknek, és különböző módszereket ajánlanak arra, hogyan érdemes beszélgetést kezdeményezni a gyerekekkel, és miként vitassák meg az online nehézségeket. Mindezzel ahhoz segíthetik hozzá a gyerekeket, hogy értő felhasználói legyenek a technológiának, tisztában legyenek azzal, hogyan óvhatják meg magukat a veszélyektől, valamint, hogy mikor és honnan lehet baj esetén segítséget kérni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!