Az erdélyi országgyűlés elfogadta a Pragmatica Sanctio törvényeit

A pragmatica san­ctio latin kifejezés, és gyakorlati rendezést jelent. Nagy fontosságú államügynek végleges, a messze jövőre kiható elintézése, amely azután megváltoztathatatlan, tulajdonképpen egy kőbe vésett királyi rendelet.

A Pragmatica Sanctio hatása

1722. március 30-án fogadta el az erdélyi országgyűlés a Habsburg-ház nőági örökléséről szóló törvényt, amit Pragmatica Sanctio néven őrzött meg a történelem. A Pragmatica Sanctio alapjaiban határozta meg 1723 után Magyarország és Ausztria közjogi helyzetét, hazánkat tartósan hozzákapcsolta a Habsburgok birodalmához, ami gazdasági elmaradottságunk, valamint az akkor még létező török veszély miatt is hasznos volt. 1918-ig volt érvényben, az 1867-es kiegyezés is ezen a törvényen alapult, legfontosabb elvét az „oszthatatlanul és szétválaszthatatlanul” az Osztrák–Magyar Monarchia címerén lehetett látni.

Az 1867-es kiegyezés létrejötte is ezen a törvényen alapult

A török kiűzése után Erdély az 1690-ben kiadott Diploma Leopoldinum (az a hitlevél, amelyet I. Lipót német–római császár és magyar király írt alá, az erdélyi rendek szorgalmazására) értelmében megtartotta önálló fejedelemségét, valamint külön kormányzósággal és országgyűléssel rendelkezett, így Nagyszebenben elfogadta az öröklési törvényt.

A Habsburg dinasztia léte függött tőle

A Habsburgoknak uralkodásuk alatt többször kellett számolniuk azzal, hogy a dinasztia több ágra szakadt. Jelentős szerepet játszott az, hogy az ausztriai ágban az örökösödésben nem az elsőszülöttség (és így ezzel együtt az állam oszthatatlanságának elve) érvényesült, hanem az, hogy a családban minden fiúgyermek örökösnek számított.

I. Lipót császárnak két fia volt, az elsőszülött fiú József fiatalon elhunyt, így a trónt kisebbik fia örökölte meg III. Károly néven, azonban az ő egyetlen fia is korán meghalt. A helyzet arra késztette az uralkodóházat, hogy a Habsburgok utódlásának kérdését újra rendezze. A császárnak ezután három lánya született, azért az uralkodónak a nőági örökösödési és a birodalom megtartásának problémáját is meg kellett oldania. Az utóbbiról már rendelkezett Lipót és József 1703-ban meghozott családi törvénye, amely kimondta, hogy a Habsburg birtokok osztatlanul öröklődnek. Ez a törvény titkos volt a spanyol örökösödési háború idejében, mert ha kitudódik, az akkori európai nagyhatalmak ezt megtámadták volna. A háború befejeztével, miután okafogyottá vált a dolog, nyilvánosságra hozták, sőt kiegészítették a nőági örökösödésre vonatkozó részekkel. Itt III. Károly leánygyermekei élveztek elsőbbséget.

III. Károly örökösödési tervei

Károly még 1713. április 19-én összehívta az udvari tanácsot, amelyen 24 belső titkos tanácsos, közöttük a magyar országbíró és kancellár is részt vett. Előttük nyilvánosan felolvastatta I. Lipótnak és I. Józsefnek az örökösödési normáit, főleg azt a szerződést, amelyet 1703. szeptember 12-én kötött. Ezek után Károly az alábbiak szerint szabályozta a dinasztia örökösödési rendjét. Akkor még nem volt gyermeke, de remélte, hogy születik majd fia, aki egyedüli örököse lesz, s az ő utódai pedig megöröklik a dinasztia birtokait. Abban az esetben, ha nem lenne fiú utód, vagy az meghalna, akkor saját leányaira és azok utódaira száll majd az örökösödés. Amennyiben leányai sem születnének, úgy testvére, az elhunyt I. József leányai és utódaik következnek az örökösök sorában. Ha pedig mind az ő, mind pedig bátyja ágai kihalnának, akkor saját nővéreit, azaz I. Lipót lányait illeti az örökösödés, fenntartva a dinasztia birtokainak feloszthatatlanságának, és elválaszthatatlanságának a rendjét. A nőági örökösödés esetében tehát a mindenkori uralkodó császár legidősebb leányát koronáznák meg.

Az örökösödési szerződést nem egyszerre, hanem külön időpontokban fogadták el a Habsburg Birodalom tartományai. VI. Károly 1720–1721-ben különösebb ellenállás nélkül fogadtatta el az örökös tartományokkal, valamint Trieszt és Fiume városaival. Az erdélyi rendek 1722. március 30-án tartott ország­gyűlésükön ismerték el a nőági örökösödést. A Magyar Királyság rendjei ezt utolsóként fogadták el, eleinte határozottan tiltakoztak ellene, de később bizonyos előjogokért cserébe mégis szentesítették.

Mária Terézia a Habsburg trónon

A trónra Károly leánya, Mária Terézia került, aki 1740–1780 között uralkodott. Trónra lépése azonban nem volt zökkenőmentes, mert már uralkodása kezdetén kitört Poroszországgal az örökösödési háború, amelynek végén a Habsburgok elveszítik Sziléziát. A nőági örökösödési törvényt Poroszország mellett Bajorország és Franciaország is elutasította, ami többéves háborút okozott. Ezekben a harcokban Mária Terézia többször is megpróbálta visszaszerezni Poroszországtól Sziléziát, de erre vonatkozó tervei rendre kudarcot vallottak.

A háború kitörésekor Ausztria nagyon rossz helyzetben volt, mert alig egy évvel korábban zárta le a Törökország ellen folytatott háborúját. Még Mária Terézia édesapja, Károly hagyta, hogy az oroszok – akik szintén hadban álltak a törökökkel – belevigyék a Habsburgokat ebbe a háborúba. Ennek következtében hatalmas balkáni területek vesztek el, amelyeket a bécsi udvar még az 1718-as pozsareváci békeszerződésben szerzett meg. Mária Terézia uralkodásának fele háborúkkal telt el, ami nagyon nehéz helyzetbe hozta birodalma anyagi helyzetét. Apja példájából tanulva elutasította Nagy Katalin orosz cárnő ajánlatát, ami egy, a török elleni újabb szövetséges háborúról szólt.

A háború lezárását követő esztendők

Az örökösödési háborút lezáró aacheni békeszerződés értelmében a Habsburg Birodalom megőrizte egységét, és egy békés fejlődés szakaszába lépett. Magyarország életében is pozitív változások következtek be, a császárnő felvilágosult abszolutista rendeletei, mint például a kettős vámrendszer, gazdasági fellendülést eredményezett hazánkban. Mária Terézia nevéhez fűződik az első Ratio Educationis (a Magyar Királyság területére kiterjedő uralkodói oktatási rendelkezésnek és királyi tanügyi rendeletnek a neve), valamint a Nagyszombati Egyetem reformjai és Budára való költöztetése, továbbá Fiume Magyarországhoz való csatolása is. A császárnő törvényben rögzítette a magyar nemesi földbirtokok adómentességét, valamint engedélyezte a hadseregben a magyar nyelvű vezényletet is. Igaz ennek ára volt, mintegy 35 ezer magyar katonának kellett állandóan készenlétben lennie, hogy harcoljon a Habsburg dinasztiáért.

Az egész birodalmat érintő reformok

Az uralkodó több olyan törvényt fogadtatott el, amelyek a magyarországi fellendülést, fejlődést szolgálták. A birodalom egészét érintő reformjai közé tartozott, hogy szétválasztotta a végrehajtó hatalmat az igazságszolgáltatástól, majd államtanácsot állított fel, amelynek segítségével a politikai döntések jelentős szakmai támogatást kaptak. Szívügye volt az oktatás, a gimnáziumok megteremtésével összekötötte az elemi és a felsőfokú oktatást, majd bővítette a már létező egyetemi karokat. Elrendelte, hogy gondoskodni kell a szegények, árvák, betegek és öregek ellátásáról. Megreformálta a hadsereget is, így rövid idő alatt egy ütőképes és gyorsan mobilizálható fegyveres testülettel rendelkezett.

Férjét, Lotaringiai Ferencet 1740-ben az összes uralma alá tartozó országban névleg társuralkodói rangra emelte, de a fontos kérdésekben, mindig az ő szava volt a döntő. Ferenc magyar királyként esküt is tett Pozsonyban 1741. szeptember 21-én, de nem koronázták meg.

Mária Terézia 1780. november 29-én hunyt el Bécsben. A trónon fia, II. József követte, akit hazánkban csak „kalapos királynak” hívtak, azért, mert nem volt hajlandó elfogadni a magyar alkotmányt és nem is koronáztatta meg magát.

Felhasznált irodalom:

http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1722_marcius_30_az_erdelyi_orszag­gyules_elfogadja_a_pragmatica_sanctiot/

Viktor Jászi: A pragmatica sanctio és a házi törvények

https://mnl.gov.hu

Vigyázó Ferenc: A Pragmatica sanctio, közjogi értekezés

Szabó Béla: A magyar korona országainak statusjogi és monarchiai állása a pragmatica sanctio szerint

Marczali Henrik: Mária Terézia 1717–1780