a húsz évvel ezelőtti arany az egységnek volt köszönhető

2020.08.13. 20:00

Az első meccsen kikaptak, aztán felültek a gyorsvonatra

A két szakvezető, Egervári és Kenyeres, valamint két MTK-s társa, Orosz Ferenc és Rabóczki Balázs társaságában érkezett Újvárosba 1999 júniusában Molnár Zoltán, a válogatott kerettag hátvéd. Három évet maradt, komoly szerepe volt a 2000 nyarán kivívott bajnoki aranyban.

Horog László/FMH

Amikor a tárgyalások során Egervári tételesen átnézte a jövő évi keretet – kik azok, akikre jövőre is számíthat -, a kiszemelt vezetőedző az ügyvezetőhöz, Gróf Andráshoz és az elnökhöz, Szabó Józsefhez fordult. Mondta, ez a csapat döntően rendben van, de egy csatár, egy kapus és egy védő kellene, így került Fejérbe Orosz, Rabóczki és Molnár.

- Az MTK-nál biztos pontnak számítottam, 19 ponttal nyertük a bajnokságot, de nem szólt hozzám senki, közeledett a szezon vége. Azt én is tudtam, hogy Sanyi bácsiék Dunaújvárosban folytatják, én pedig vártam az MTK ajánlatát, ami nem jött. Megegyeztem a Dunaferr vezetőivel, a tavasszal aláírtam az előszerződést. Aztán szóltak a Hungária körúton is, hogy tárgyaljunk, de már későn, az utolsó három fordulóban a lelátón ültem Orosszal és Rabóval, a klub vezetőinek döntése nyomán nem kerültünk az MTK keretébe. Jól éreztem magam a Hungária körúton is, mindenütt próbáltam elfogadtatni magam. Persze, a legjobb ott volt, ahol bajnokságot nyertünk. Nem húzok jobbra, vagy balra az öltözőben, mindig az egység híve voltam. Fiatalként igyekeztem alkalmazkodni az idősebbekhez, később próbáltam terelgetni a kisebbeket.

Molnár Zoltán „Monyó” 46 évesen is aktívan játszik, az Ősi Petőfi Sportkör középpályása Fotó: a szerző

Újpesten kezdett és mutatkozott be az élvonalban, 19 évesen, aztán a BVSC-ben már együtt dolgozott Egervárival, bajnoki ezüstöt nyertek. Az MTK-hoz szerződtek, majd Dunaújvárosba is.

- A bajnoki arany engem is meglepett. A klub egy évvel korábban jutott fel a legmagasabb osztályba, az 5. helyen végeztek, a cél az volt, hogy az előrelépés folytatódjon, de a legfényesebb medálról nem beszélt senki. A vezetők azt mondták, próbáljunk minél jobban szerepelni, ehhez a feltételek rendelkezésre állnak, közölték, a cél az arany, de nem azonnal, hanem két-három éven belül. Nagy durranás volt, hogy rögtök elsőre minket koronáztak meg. Budapesti vagyok, a családdal költöztem, a nagyobb fiam 6 éves volt, a kicsi akkor született, egyértelmű volt, hogy nem ingázom. Az első meccsen nagy csatában, a végjátékban kikaptunk Debrecenben, aztán egyszer sem szenvedtünk vereséget. Gyengén nyitottunk, aztán azonnal felültünk a gyorsvonatra.

A védő szerint döntő volt, hogy győztes mentalitású játékosok alkották a keretet. A győzelmet mindenki szereti, de ez a gárda különösen éhes volt a sikerre. Továbbá önzetlenek voltak, nem az volt a lényeges, ki szerzi a gólt, hanem a csapat diadala.

Az atlantai, ötkarikás szereplés a csúcs

Molnár Zoltán, azaz Monyó 1992-ben mutatkozott be nevelőegyesületében, Újpesten a legmagasabb osztályban, aztán jött a BVS-Zugló, az MTK Hungária, a Dunaferr, ismét az MTK, a Vasas, a Paks és Szolnok. Utóbbiakkal feljutott a legmagasabb osztályba, 2009 nyarán, egy évet töltöttek az elitben. Az NB III-as Veszprém következett, majd az osztrák negyedosztályban érintett SC Wiesfleck. Két évet töltött Dabason, Vecsésen, tavaly nyár óta a Veszprém megyei második vonalban szereplő Ősi Petőfi Sportkör középpályása, 46 évesen. Nem gondol a búcsúra, a klub vezetői marasztalták a következő idényre is. Csak a meccsekre jár, Vecsésen él és dolgozik, a reptér mellett, szállítmányozásban, valamint edzősködik, a helyi U17-es gárdát vezeti.

- A pályafutásom legnagyobb sikere a négy bajnoki arany mellett az ötkarikás szereplés, Atlantában. A selejtezőket előzőleg végigjátszottam, valamint a csoportmeccseken is végig szóhoz jutottam Dunai Antal együttesében. Olimpián szerepelni hatalmas élmény, pedig nem jutottunk tovább a csoportból. Remek brigádunk volt, előzőleg 24 évvel korábban jutott ki magyar együttes az ötkarikás játékokra. Hiányérzetem amiatt van, hogy az olimpiai válogatottban biztos pont voltam, a felnőtt nemzeti együttesben nem jutottam szóhoz, csak a kispadon ültem, vb- és Eb-selejtezőkön. Nem biztos, hogy jobb voltam azoknál, akik játszottak, de ha csak tíz perre kapok bizalmat, annak is nagyon örültem volna, a légkör miatt.

Tököli megérdemelten lett gólkirály, ő érezte a legjobban a kaput, de mások is gyakran betaláltak, a támadójátékunk különösen hatékony volt, de nem lehetet panasz a középpályánkra és a védelemre sem, ráadásul Rabó nagyon sok bravúrt bemutatott. Én is többször kerültem helyzetbe, lőttem is gólokat, de nem az volt a fontos, hogy ki zörgeti meg a hálót. Hiába voltam ígéretes helyzetben, passzoltam, ha úgy éreztem, a társamnak még nagyobb az esélye a gólszerzésre. Az egész légkör remek volt Újvárosban, Szabó József komoly klubot épített, bajnokcsapatokkal. Kiváló időszak volt, egy sportvárosban éltem, én csak sport ékszerdoboznak neveztem. Egervári Sanyi bácsi nagy erénye volt, hogy értett a nyelvünkön, túl azon, hogy tudja a szakmát, emberileg is közel került hozzánk. Ha kellett, odacsapott, kemény volt, a munkát mindig megkövetelte, ugyanakkor bármilyen problémával fordulhattunk hozzá, érdekelte a játékosai emberi oldala is. Barátként kezelt bennünket, de mindenki tudta, meddig mehet el vele szemben, hol a határ. Nem csak edző volt, pszichológus is. Továbbá nem rohant haza, ahogy mi sem, sok időt töltöttünk együtt az edzések előtt és után is.”

A tréner az állandóság híve volt, nem rotált, nem variálta állandóan a gárdát, csak sérülés, piros lap, vagy látványos formahanyatlás esetén változtatott.

- A cseréknek soha nem könnyű, nehéz lehet a padról nézni a meccseket, de egyszerre csak tizenegy játékos lehet a pályán. Egervári elmagyarázta, miért az adott gárda lép pályára a mérkőzésen. A cserék is megadták neki a tiszteletet, mint ahogy ő is, minden futballistájának. Amikor sűrű volt a program, a bajnoki és a nemzetközi meccsek idején, gyakrabban változtatott, főleg, ha látta, hogy valaki fáradtabb.

Ahogy a szakvezető, Molnár is távozott 2002 nyarán, a bajnoki arany, az ezüst, majd a 4. hely megszerzése után. A pénz fogyott, az anyacég problémái miatt a sport nehéz helyzetbe került az acélvárosban.

„Az utolsó évben már csúsztak a pénzek, látható volt, hogy a korábbi sikercsapat nem tartható egyben. Egerváriék visszatértek az MTK-hoz, mentem velük, Orosz Feri másfél évvel korábban abbahagyta, Rabóczki pedig a svéd IFK Norrköpinghez szerződött. Sanyi bácsiékkal a fővárosban újra bajnokok lettünk. Az újvárosi vezetők nekünk mindent kifizettek, azonban akik még maradtak, akár egy évet is, már nem kapták meg a pénzüket maradéktalanul. Sajnáltam, hogy három év után véget ért az újvárosi szerepvállalásom, hosszabb távra terveztem itt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!