falunapi vigasságok

2019.07.03. 14:00

Akikre méltán büszke lehet a település valamennyi polgára

A Mezőfalvi Testvértelepülési Találkozó nem csupán a felhőtlen szórakozásról és a barátságról szól, hanem kitűnő alkalom elismerni, megbecsülni a közösségért jóval többet dolgozó emberek munkáját.

Horváth László

Az ünnepi pillanatokra és a díjak átadására minden esztendőben a falunapi vigasságokon teremt lehetőséget Mezőfalva Önkormányzatának Képviselő-testülete. Ebben az évben Mezőfalváért díjban részesült Molnárné Troppert Mária pedagógus, alpolgármester, a Mezőfalvi Német Nemzetiségi Önkormányzat vezetője, Kondor Lászlóné óvodapedagógus, valamint Bocka László polgárőr.

Molnárné Troppert Mária és Bocka László a falunapon vehette át a Mezőfalváért kitüntetést Fotók: Horváth László/Dunaújvárosi Hírlap

Úttörő szerepben az egész életpálya során

Molnárné Troppert Mária teljes életpályáját Mezőfalva oktatásának szentelte. Az általános iskolai, valamint a székesfehérvári Teleki Blanka Gimnáziumban töltött évek után óvónői, tanítói és nyelvtanári diplomát szerzett. Tanítósága mellett történelmet, orosz nyelvet és éneket is oktatott.

A település iskolájában úttörő szerepet vállalt a német nemzetiségi nyelvoktatás meghonosításában, profiljának kialakításában. A nemzetiségi kultúra, a sváb néphagyományok ápolásában kiemelkedő és elévülhetetlen érdemeket szerzett. Nagy figyelemmel fordult Mezőfalva történelmi múltja felé. Gondosan kutatja és ápolja a közösségi emlékezetet.

Színvonalas rendezvények szervezésével gondoskodik a hagyományőrzésről. A diákokat lelkesen motiválja a hagyományok fel­elevenítésére és újak teremtésére. Utóbbira példa a Márton-napi lampionos felvonulás vagy a nemzetiségi nap létrehozása. Nevéhez fűződik a községi szüreti bál évről évre történő megszervezése.

Kondor Lászlóné szintén Mezőfalváért kitüntetésben részesült

Oszlopos tagja a Mezőfalvi Női Karnak is. Tartalmas és mozgalmas alkotói évek jellemzik tevékenységét. Lelkiismeretes munkájának köszönhetően számos tanulói verseny­eredmény és nyelvvizsga is jelzi magas színvonalú szakmai elhivatottságát. Fejér Megye Közgyűlése a német nemzetiségi kultúra ápolásáért és hagyományainak megőrzéséért végzett évtizedes közéleti munkájának elismeréseként Wekerle Sándor-díjban részesítette 2015-ben. Az önkormányzati munkában huszonegyedik éve vesz részt német kisebbségi elnökként, illetve képviselőként. 2006-tól önkormányzati képviselőként, 2014-től Mezőfalva alpolgármestereként számíthat rá a helyi közösség. Idén, a tankerületi pedagógusnapon Pedagógus Szolgálati Emlékérmet vehetett át.

A Tündérkert hűséges óvónője

Kondor Lászlóné az iskolai tanulmányai elvégzése után óvónőként helyezkedett el és óvónőként is ment nyugdíjba a mezőfalvai Tündérkert óvodából. Hűséges típus, munkája során végig azon dolgozott, hogy a mezőfalvai kis óvodásokat minél jobban felkészítsék az életre, az iskolai elinduláshoz. Halk szavú, de nagyon barátságos embert ismerhetünk benne. Óvónő társai mindig nagy elismeréssel nyilatkoztak munkásságáról. Czifra Istvánné korábbi óvodavezető nyugállományba vonulása után az intézmény irányítása lett a feladata. A hantosi és daruszentmiklósi intézményi társulás nehéz és komoly kihívás elé állította, amelyben az óvoda dokumentumainak átdolgozása jelentette a legnagyobb szakmai munkát. Az ötéves vezetői megbízás lejártával újra visszavágyott a csoportokba a gyerekek közé, így nyugdíjba vonulásáig folytatta óvodapedagógusi munkáját. A Madárbarát Óvoda cím elnyerése is nevéhez fűződik. Elhivatottságát kiemeli, hogy kisebbik lánya, Gabriella, most végzi óvónői tanulmányait, és remélhetően folytatja édesanyja ráhagyott szakmai örökségét.

A települést minősíti, miként becsüli meg a közösségért dolgozó embereket

Tettre készség és segítő szándék vezérli

Bocka László mezőfalvi családban született, és hatvanhét éve éli életét a községben. Általános iskolai tanulmányait helyben, mezőgazdasági gépkezelői tanulmányait a településen kívül végezte. 1974-ben családalapítás után is hű maradt a községhez. A szorgos hétköznapokban is tettre kész, segítő szándékú embernek ismerték meg a falubeliek. A polgárőrségben végzett több mint két évtizedes társadalmi szerepvállalása szintén a közösségért folytatott önzetlen munkáját dicséri. Polgárőrként a harmadik vezető alatt végzi töretlenül a közbiztonságot építő tevékenységét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!