tornasport

2021.02.15. 20:00

A tornászok a tavalyi kifordított évből is kihozták a legtöbbet

Kiemelkedő esztendőt zárt tavaly a Dunaferr SE tornaszakosztálya. Kovács Zsófia és Makovits Mirtill remekelt a felnőttek mezőnyében, felújították a tornacsarnokot, és az utánpótlásnak sem volt oka szégyenkeznie 2020-ban.

Morva Dávid

2021.01.21. Molnár Krisztiná a megyei közgyűlés elnöke bajnok tornászainkat köszöntötte Székesfehérvár Mege Háza Fotón: Makovits Mirtill, Kovács Zsófia, Mayer Gréta Fotós: Szabóné Zsedrovits Enikő SzZsE Dunaújváros Hírlap DH

Fotó: Zsedrovits Eniko

A Covid–19-járvány és az azt követő pandémia teljesen átírta az egész sportvilág 2020-as, de még a 2021-es versenynaptárát is. A Dunaferr SE tornászai azonban még ebből a kifordított esztendőből is igyekeztek a legtöbbet kihozni. Törekvéseiket – ahogyan az alábbi írásból is kiderül – siker koronázta.

Amikor megállt a Föld. A fenti mondat nyilván túlzó, de fontos megjegyezni, hogy tavaly márciusban az ország szinte összes bajnokságát, kupáját lezárták, de legalábbis felfüggesztették azokat. Ez alól a tornászok sem képeztek kivételt. Márciusban bezárt a tornacsarnok, és megközelítőleg egy hónapig nem is látogathatták a létesítményt a sportolók.

Kovács Zsófi a számos sikere mellett egyéniben két Európa-bajnoki címet szerzett
Fotók: Szabóné Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap

Ez mindenkit érzékenyen érintett, kiváltképp Kovács Zsófiát, aki éppen az olimpiára készült: – A Covid miatt márciusban bezárt a csarnok, ezt követően csak otthon tudtunk készülni, majd miután újra birtokba vehettük a létesítményt, megkezdődött a felújítás. Részben emiatt, részben a válogatottbeli kötelezettségek miatt júniustól a fővárosban, a Központi tornacsarnokban edzettünk.

Az akkor még első éves felnőtt szezonját taposó Makovits Mirtill így emlékszik vissza a tavaszi időszakra: – Nem mondanám, hogy könnyű volt, ezzel együtt azt gondolom, nekem inkább segített, felpörgetett ez a szituáció, amibe belekényszerített bennünket a vírus. Persze, fura volt úgy készülni, hogy nem tudtam – sőt senki más sem – azt, hogy lesz-e verseny, vagy sem.

Az év második felében – szigorú biztonsági intézkedések mellett, nézők nélkül – már tartottak versenyeket, elég csak az országos bajnokságra, a szombathelyi Hun Challenge World Cupra, vagy mesterfokú bajnokságra gondolni. A decemberi kontinensviadalokat leszámítva, itt nagyjából véget is ért azon viadalok sora, amelyeken a tornászok részt vehettek.

– Soha nem fordult még elő velem, hogy ennyire kevés megmérettetésen vegyek részt – folytatta Kovács Zsófia. – A hazaiakat tekintve én csak kettőn, az országos bajnokságon, valamint a mesterfokú bajnokságon vettem részt az Európa-bajnokság előtt.

Makovits Mirtill az országos bajnokságon – bár saját bevallása szerint nem a legjobban sikerült – korláton aranyérmet szerzett, amely jó alapot és kellő önbizalmat biztosított számára a győri megmérettetésre: – A mesterfokú jól sikerült, amivel elégedett voltam, a legjobb talán az volt, hogy a csapattal megnyertük az első helyet az együttesek versenyében. De igazából ezek az erőpróbák mind az Eb-re történő felkészülést segítették.

Makovits Mirtill a felnőttek közt is letette névjegyét

Ami tény, hogy a lányok mesébe illő, mi több, sporttörténelmi teljesítményt nyújtottak a törökországi Mer­sin városában megtartott decemberi kontinensviadalon. Ahogyan arról már beszámoltunk, a Bácskay Csenge, Böczögő Dorina, Kovács Zsófia, Makovits Mirtill, Székely Zója összeállítású magyar felnőtt női tornászválogatott csapat bronzérmet nyert, amely a női tornaszak­ág történetében ez az első Európa-bajnoki érem volt.

– Igazából nagyon jól éreztem magam. A felkészülés alatt remek kis csapattá értünk össze. Részben ennek is tudható be a megszerzett csapatbronzérem – mondta Kovács Zsófia, aki emellett ugrásban és felemás korláton is Európa-bajnoki címet szerzett a szerenkénti finálékban. Ez utóbbit ráadásul úgy, hogy mögötte egy másik magyar tornász, Székely Zója végzett.

– Hatalmas élmény volt Zójával együtt állni a dobogón, azt megélni, hogy egy másik magyarral hallgatjuk a Himnuszt a dobogó tetején, leírhatatlan – emlékezett a nagy diadalra.

Kovács Zsófiát ráadásul a Magyar Torna Szövetség az év női tornászának választotta. Az Év sportolója gálán pedig másodikként végzett a szintén Európa-bajnoki címet szerző cselgáncsozó, Karakas Hedvig mögött. Ráadásként a bronzérmet szerző magyar női csapat is második lett a Magyar Sportújságírók Szövetségének voksolásán, az egyéni sportok csapatversenye kategóriában.

– Számomra már a jelölés is megtisztelő volt. Az pedig, hogy a szűkített listán is szerepeltem, olyan sportolókkal, mint Kapás Bogi és Karakas Hedvig, nos leírhatatlan. Izgatott voltam a gála előtt, de amikor kiderült az eredmény, kicsit sem voltam csalódott. Szeretném, hogy az idei év is jól sikerüljön, hogy ismét felkerüljek a listára, és akár a csúcsra jussak – mesélt a szavazásról Zsófia.

Makovits Mirtill így összegezte az elmúlt év végén történteket: – Elképesztő volt ennyi impulzust átélni első éves felnőttként. Az eredmények, a csapatbronzérem, az elismerések. A legnagyobb élmény számomra mégis az Európa-bajnokság volt. Nagyon sokat küzdöttem érte, és szerettem volna, ha bekerülök a csapatba. Ez pedig megvalósult.

Trenka János edző minden téren elégedett lehet

– A versenyek tekintetében azt gondolom, mind utánpótlás, mind pedig felnőtt szinten helyt álltak a sportolóink. Örömteli, hogy a fiúknál Kiss Marcell beugrós kerettagként bekerült az ifjúsági válogatottba, mindezt első éves kadet versenyzőként. A női tornában pedig, mint ahogy azt tudjuk, remek eredményeket produkáltak a tornászaink – értékelt Trenka János edző.

Ami pedig a 2021-es esztendő feladatait illeti, a tornászok már az év elején, január 4-én megkezdték a felkészülést az idei esztendőre. Bár a versenynaptár már elkészült, ezen a Covid-járvány még sokat alakíthat. Lesznek ugyan világkupák, valamint hazai megmérettetések is, de ami biztosnak tűnik, az az áprilisi svájci Európa-bajnokság, amely jó felkészülést biztosít a kétszeres Európa-bajnok Kovács Zsófia számára az olimpiára.

Trenka János elmondta: nem pihennek a lányok, a február végére tervezett cottbusi világkupa ugyan elmarad, de a hazai viadalok jó alapot biztosítanak az Európa-bajnokságra, majd később az olimpiára.

A teremfelújítás és annak hatásai

A tornacsarnok felújítását, amit a szövetség a kiemelt sportágfejlesztés részeként biztosított, Trenka János vezetőedző ismertette: – A koronavírus-járvány hatásait most hagyjuk, úgy gondolom, nálam avatottabb szakemberek többet tudnak mondani. Azt azonban fontos megjegyezni, hogy nekünk volt egy teremfelújításunk, ami miatt szintén nem a megszokott környezetünkben készültünk. Félreértés ne essék, a rekonstrukció nagyon örömteli volt, és köszönet érte. Nagyon jó munkát végeztek a szakemberek, sokkal komfortosabb helyen tudunk készülni, mint korábban.

A ’70-es években épült csarnokon elbontották és cserélték a teljes homlokzatburkolatot, korszerű hőszigetelt ablakokra a nyílászárókat. A természetes megvilágítás biztosítására a kopolit üvegfal helyett nagyméretű, osztott üveges nyílászárókat építettek be.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!