Feltérképezik a fővárosba ingázók közlekedési szokásait

2020.08.15. 15:30

A tervezők számítanak az utasok véleményére

A HÉTFA Elemző Központ a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) megbízásából vizsgálatot készít az ingázási és elővárosi vasúthasználati szokásokról a budapesti agglomerációs vasúti stratégia elkészítéséhez kapcsolódóan. Ebben számítanak a Dunaújvárosból közlekedők véleményére is.

Gallai Péter

Az említett stratégia legfontosabb célja a vasút versenyképességének és kapacitásának növelése az agglomerációs közlekedésben. – Kíváncsiak vagyunk az érintettek véleményére Tatabányától Hatvanig, Váctól Székesfehérvárig, Esztergomtól Lajozsmizséig, Szolnoktól Dunaújvárosig, hogy megtudjuk, mi a legfontosabb ahhoz, hogy jobbá, versenyképesebbé váljon a vasút. A budapesti agglomerációs vasúti stratégiát a Miniszterelnökséggel és az Innovációs és Technológiai Minisztériummal, valamint a MÁV-csoporttal együttműködésben készítjük – írta közösségi oldalán Vitézy Dávid a BKF vezérigazgatója.

Az a cél, hogy az agglomerációs településeken élők magasabb színvonalú és gyorsabb vasúti szolgáltatást kapjanak Fotó: Nagy Norbert

A vizsgálat célja az ingázók közlekedési szokásainak feltérképezése, az utazási módok (vonat, busz, autó stb.) közötti váltási hajlandóság felmérése, valamint a vasúthasználattal kapcsolatos előnyök és hátrányok azonosítása. A helyszíni, a hévek és vonatok fedélzetén osztott kérdőívek mellett ez online is megtehető augusztus 23-ig a www.hetfa.hu/ingazas weboldalon.

Időszerű lenne a vasútállomás fejlesztése Fotó: archív

Mindenki véleményére számítanak, függetlenül attól, hogy jelenleg autóval, busszal és/vagy vonattal, esetleg más módon ingázik, annak érdekében, hogy ezek az adatok és információk is segítsenek a következő évtizedek vasúti fejlesztéseinek alakításában. A stratégia célkitűzése, hogy az agglomerációs települések és a budapesti külső kerületek lakói sűrűbb, magasabb színvonalú és gyorsabb vasúti szolgáltatást kapjanak. Amennyiben ez megvalósul, jelentősen növekedhet a vasutat választók száma, csökken a közút terhelése, a környezet- és klímabarátabb kötöttpályás közlekedés vonzóbbá válhat.

– Számos új jármű érkezett és érkezik a MÁV-hoz, több elővárosi vasútvonal felújítása megtörtént vagy jelenleg is zajlik, még rengeteg a teendő. Minden téren fejlesztésre szorul a vasút a fővárosban és környékén – mondta Vitézy Dávid.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!