A szabadsághiányos állapottól a rendszerváltó eseményeken át az eredményekig

2020.03.17. 20:00

A Terror Háza történésze a 30 éve szabadon című kiállításról

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, 30 éve szabadon címmel nyílt tablókiállítás az Intercisa Múzeum földszintjén az elmúlt héten. Balogh Gábort, a Terror Háza Múzeum történészét arról kérdeztük, milyen körülmények között, miért hívták életre a tárlatot.

Balla Tibor

Fotó: Zsedrovits Eniko

– Magyarország kormánya a tavalyi esztendőben döntött úgy, hogy a kettőezerhúsz-kettőezerhuszonegyes években megemlékezik központilag a harminc évvel ezelőtti rendszerváltoztatás közeli események sorozatáról. Ennek érdekében és az emlékév központi üzenetét bemutatandó jött létre a 30 éve szabadon című kiállítás, amely három nagy témakör köré épül föl, és ezzel meghatározza az emlék­év megemlékezés sorozatát is. Az első egység bemutatja a szabadsághiányos állapotot, ami jellemezte Magyarországot ezerkilencszázkilencven előtt. Persze nemcsak Magyarországot, hanem a teljes közép- és kelet-európai térséget. A középső rész, ami az érdemi része a kiállításnak, az bemutatja ezerkilencszáznyolcvannyolc és ezerkilencszázkilencvenegy közötti eseményeket, tehát magát a szó szerint vett rendszerváltás eseménysorozatát. Itt kitérünk a többi között azokra a nagy tömegtüntetésekre, amelyek nagyon jelentős hatással voltak arra, hogy Magyarország – de hozzátehetem, hogy Lengyelország, Csehszlovákia, és sorolhatnám – visszaszerezhesse a szabadságát és a függetlenségét. A harmadik, záró részben néhány tablón keresztül azokat az eredményeket mutatjuk be, amelyeket az elmúlt harminc évben értünk el. Ebből kettőt emeltünk ki, amelyekre jogosan lehetünk nagyon büszkék, hiszen nagyon kemény munkája volt benne az előző generációknak. Mindenekelőtt a NATO-csatlakozást kilencvenkilencből, illetve az Európai Unióhoz való kétezer-négyes csatlakozásunkat.

Sokan élnek még, akik a rendszerváltás eseménysorozatának mozgatórugói voltak, őket is megszólaltatták Fotók: Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap

Kik és milyen források felhasználásával hozták létre a tárlatot?

– A csapat a Terror Háza Múzeum történész csapata volt Schmidt Mária professzor asszony vezetésével, aki kidolgozta a kiállítás koncepcióját, velük állítottuk össze a kiállítást. A forrásanyagról azt kell tudnunk, hogy egyszerre van könnyű, és nehéz dolga, aki a rendszerváltoztatással kapcsolatban szeretne kiállítást összehozni. Könnyű azért, mert forrásbőség van, és nehéz azért, mert forrásbőség van. Be kellett mutatni egy olyan történeti szálat, amiről az eddigiekben még kevéssé esett szó. Mi azt a momentumát választottuk a rendszerváltoztatás történetének, amely a rendszerváltoztatás kivívásának a tömeges jelenségeit mutatta be. Ezek a tüntetések és tömeges megmozdulások láthatók a tablókon a középpontban. Forrásbőségről beszélünk, nem csupán az írott és képi anyag tekintetében, de szerencsére nagyon sokan élnek még azok közül, akik a mozgatórugói voltak lényegében ennek az eseménysorozatnak. Őket is megkerestük, és interjúk készültek velük. Jó néhány mondatot olvashatnak tőlük is a látogatók a tablókon.

Az első tablókon a szabadsághiányos állapotot szemléltetik

Merre járt eddig a tárlat?

– A tizennyolcadik helyszínen vagyunk, szinte a teljes Dunántúlon járt már, de sor kerül majd Kelet-Magyarországra is, illetve a határon túli magyarlakta településeket is bevettünk a tervünkbe. Jártunk már Kolozsváron, Temesváron, Prágában, Varsóban, Brüsszelben is bemutattuk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!