Szapolyai János erdélyi vajda legyőzte Dózsa György seregét

2019.07.21. 15:30

A parasztlázadás alapjaiban rázta meg a magyar társadalmat

1514. július 15-én Temesvárnál Szapolyai János erdélyi vajda döntő vereséget mért a jobbágyfelkelőkre, Dózsa Györgyöt és társait pedig börtönbe vetette.

Farkas Lajos

A Dózsa György vezette parasztfelkelés vagy háború, mindössze néhány hónapig tartott, de egy nagyon véres és a magyar történelmet igencsak meghatározó megmozdulás volt.

Az előzmények

Bakócz Tamás esztergomi érsek az 1513-as pápaválasztást elvesztette, riválisa a későbbi X. Leó lett a katolikus egyház feje, aki később megbízta Bakóczot a török ellen, egy európai keresztes haderő megszervezésével. A hadsereg gerincét a magyarok adták volna, ennek szellemében az esztergomi érsek 1514 áprilisában kihirdette Leó bulláját és megkezdte a toborzást. A török ellen szervezett haderő élére egy székely hadnagy, Dózsa György került, aki korábban azzal tüntette ki magát, hogy párbajban megölt egy magas rangú török tisztet. Dózsa továbbá köznemesi származású volt, így könnyen megtalálta a közös hangot azokkal, akiket vezetnie kellett.

Dózsa György alakja az elnyomottak, az elnyomatás jelképe lett Fotó: képtér

1512-ben I. Szelim lett a török szultán. Ugyanebben az évben a törökök elfoglalták a szreberniki bánságot (mai Bosznia területe), amit a magyaroknak nem sikerül visszaszerezniük. A keresztes háború elindítására jó alkalom kínálkozott, mert I. Szelim török hadserege a keleti széleken háborúba keveredett Perzsiával. A keresztes sereg zömét magyarok alkották, de a közel 40 százalékát a felvidéki szlovákok adták, de jöttek szép számmal Erdélyből románok, valamint a Délvidékről szerbek és ruszinok is.

Ami a sereg nemzeti összetételét illeti, Dózsa első győzelmeit követően az ország legtöbb részén paraszti zavargásokra került sor, amelyben szlovák, német, horvát, szlovén és szerb nemzetiségű parasztok is részt vettek.

Az összecsapások kezdete

1514. május közepére közel 40 ezer fős paraszti had gyűlt össze, a nemesség pedig egyre növekvő aggodalommal figyelte gyülekezésüket. Mivel éppen a legsürgősebb mezei munkák idején vesztették el a munkaerőt, így jobbágyaikat erőszakos módon megakadályozták abban, hogy távozhassanak. Ennek híre a keresztesek között nagy ingerültséget keltett. Dózsa táborában az emberek elhelyezése és élelmezése nem volt zökkenőmentes, ami zavargásokhoz és fosztogatásokhoz vezetett. Mivel az elkövetők megúszták büntetés nélkül, a visszaélések csak fokozódtak. A nemesek udvarházai, urak kastélyai, vásárokra utazó kereskedők ellen intézett támadások egyre gyakoribbá váltak. A rendbontások hírére Ba­kócz leállította a toborzást, majd a hadjárat elindítását is, azonban Dózsa György testvérével, Gergellyel és a sereg másik vezetőjével, Lőrinc pappal, nem engedelmeskedtek a felhívásnak. Dózsa még mindig ragaszkodott az eredeti elképzeléshez, és a törökök ellen akart indulni. Azt tervezte, hogy egyesíti seregét Szapolyai János erdélyi vajda seregével, és együtt támadják meg a törököket.

Csapatait azonban minden oldalról körbevették a nemesek és főurak erői. Dózsa végül a Maros és a Körösök között gyülekező seregtestek ellen indult. Előőrsei azonban május 23-án, Balogh István vezetésével, az apátfalvi csatában súlyos vereséget szenvedtek a Báthory István temesvári ispán és Csáky Miklós csanádi püspök vezetése alatt álló seregtől. Dózsa később Gyula felől a csatatérre érkezett, magához csatolta a vert sereget, majd megfordította a küzdelmet.

A jobbágyfelkelés és háború

Az elbizakodott Báthory István és Csáky Miklós püspök alvezéreikkel Nagylakra vonultak vissza, hogy megünnepeljék az apátfalvi diadalt. A nemesek azt hitték, hogy a parasztok főseregét verték meg, nemsokára azonban kellemetlen meglepetésben lett részük, ugyanis Dózsa megérkezett Nagylak alá, és a kastélyt a lakomázó urakra gyújtatta. A vezérek nagy része bennégett az erődben. Ezután összecsaptak a Nagylak és Csanád közti területen a nemesi és keresztes seregek, ami Dózsa győzelmét eredményezte. Egyedül Báthory és Csáky püspök menekültek meg, de a püspököt később elfogták a jobbágyok, és néhány főúrral, köztük Telegdy István kincstartóval együtt karóba húzták. Telegdy brutális kivégzése országos felháborodáshoz vezetett. Amikor mindenfelől érkeztek a hírek, hogy a parasztsereg lángba borította az országot, a földesurak azon voltak, hogy jobbágyaik erőszakoskodásaival szemben megvédelmezzék magukat. A győzelmet követően Dózsa György és serege elfoglalták a Maros menti sókamarákat és pénzverő központokat, így Lippa, Arad és Solymos a felkelők kezére került.

A legenda szerint Dó­zsát izzó vasból készült trónra ültették

Dózsa György szobra Dunaújvárosban Fotó: szoborlap.hu

II. Ulászló magyar király a főpapokat, nemeseket és előkelő főurakat május végére tanácskozni hívta Budára. A tanácskozások május 29-én kezdődtek. A király felszólította a nemességet, hogy védelmezze meg a trónt és a fegyverben álló hazát. Beszédében maga Bakócz érsek is elítélte a jobbágyfelkelést, így akarta elejét venni mindennemű találgatásnak, hogy ő a felkelők oldalán áll. A nemesség nem nagyon bízott saját erejében, külföld segítségét is sürgetett, de végül is úgy döntöttek, hogy hazai ellenállást szerveznek.

Húszezer fős sereggel

Elhatározták, hogy Szapolyai János erdélyi vajdára kell bízni Dózsa főseregének leverését. Bornemissza János pozsonyi főispán és királyi kincstartó a gubacsi csatában legyőzte a jobbágysereget, ez a csata volt a felkelők első igazi veresége. Dózsa serege a debrői és az egervölgyi csatában is alul maradt, továbbá Bornemisza János és Tomori Pál csapatai eredményesen elfojtották a Kárpátok hegykoszorújáig terjedő északi felkelést is.

Dózsa közben nagyszámú seregével megkezdte Temesvár ostromát, Báthory István a védők vezetője szorongatott helyzetében személyes ellenségéhez Szapolyai Jánoshoz fordult segítségül. Szapolyai elhatározta, hogy segíteni fog a temesváriakon, saját költségén szerelte föl hadseregét, de előbb biztosítékot szerzett az iránt, hogy pénzét az ország később visszatéríti.

Serege 20 ezer főt számlált, túlnyomórészt könnyű lovas székelyekből és a végekről származó lovasokból állt, utóbbiak részben szerb nemzetiségűek voltak. Érdekes, hogy Dózsa seregében is sok szerb harcolt. Dózsa úgy állította föl körülbelül 40 ezer főnyi seregét, hogy ő maga a középen, öccse Dózsa Gergely, pedig a jobbszárnyat vezette. Szapolyai viszont a seregét hosszú vonalban állította fel, hogy a középen és a szárnyakon egyszerre támadhasson.

A küzdelem sorsa középen dőlt el, Dózsát és testvérét élve elfogták, a vezető nélkül maradt sereg pedig megfutamodott. Ezután vad mészárlás következett, a vérszemet kapott nemesség katonái senkinek sem kegyelmeztek.

Az összeomlás és megtorlás

Az 1514-es magyar parasztháború ezzel a csatával ért véget. Dózsával azonban a nemesség példát akart statuálni, igaz a zendülő jobbágyok zöme kegyelemben részesült, mert a nemességnek érdeke volt a munkaerő megtartása, így csak a fővezéreket végezték ki. Dózsa György kivégzésének és megkínzásának története sokak számára ismert. A legenda szerint Dózsát, miután öccsét, Gergelyt a szeme láttára többfelé vágták szét, egy még izzó vasból készült trónra ültették, majd szintén izzó koronát tettek a fejére, majd alvezéreit arra kényszerítették, hogy fogukkal tépjék szét vezetőjüket. Az izzó vastrónon való kínzás, állítólag Petőfi Sándor képzeletében született meg, és nincs rá bizonyíték, azonban a tüzes koronázást a korabeli írások is megemlítik.

Egy biztos, hogy a Dózsa György-féle parasztlázadás alapjaiban rázta meg a magyar társadalmat, és mindkét oldalon olyan indulatokat szabadított el, amelyek évszázadokra elidegenítették a nemességet a parasztságtól. A felkelést követően megszületett az 1514. évi LX. törvény, amely megtiltotta a papoknak, tanulóknak, hajdúknak és parasztoknak a fegyverviselést súlyos büntetés terhe mellett. Ezek a törvények bekerültek a Werbőczy István-féle Hármaskönyvbe (Tripartitum) is, amelyet 1517-ben adtak ki, és hosszú időre a nemesi jogok alaptörvénye lett, amit csak az 1848. évi áprilisi törvények töröltek el teljesen.

Felhasznált irodalom:

https://hu.wikipedia.org/wiki/Dózsa_György-féle_parasztfelkelés

Márki Sándor: Dózsa György, Az Athenaeum R.T. Könyvnyomdája, 1913 Budapest

Nemeskürty István: Mi magyarok, 1989 Budapest

Nemeskürty István: Önfia vágta sebét, első kötet: Krónika Dózsa György tetteiről, Magvető, Budapest, 1983.

Taurinus István: Paraszti háború (MEK)

http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1514_julius_15_dozsa_gyorgy_vereseget_szenved_temesvar_alatt/

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!