A nap végére a főszervezők egy részét elfogták és kivégezték

Történelem – Az akciót precízen kitervelték, de szerencséjének köszönhetően a Führer életben maradt, ezzel Európa népeire még több hónapos szenvedés várt. Érdemes elgondolkodni azon, hogy miként alakult volna a háború sorsa, ha Hitler életét veszítette volna a merényletben.

A merénylők átalakították az előzőleg éppen Hitler számára kidolgozott Walküre fedőnevű hadműveletet, amely egy esetleges német felkelés elhárítására lett kidolgozva, azért hogy mindenáron biztosítsák Adolf Hitler hatalmát. A Führer még 1943-ban adott utasítást a Walküre terv kidolgozására, mert számolt a szövetségesek bombázása okán keletkező német elégedetlenséggel, ami belső lázadáshoz is vezethetett volna.

A Walküre név a skandináv mitológiából származik, a valkűrök szőtték ugyanis a háború hálóját, és Richard Wagner, Hitler kedvenc zeneszerzője is sokat merített az északi mítoszokból, ezért kapta ez a terv a Walküre elnevezést. A világháború negyedik évében a nácik ugyanis úgy érezték, hogy a folyamatos vereségek és emberveszteségek hatására zendülésre lehet számítani Németországban, így egy kész terv alapján mindenáron biztosítani kellett Hitler hatalmát. A tervnek minden részletre kiterjedő koncepcióval kellett rendelkeznie, és az akcióterv kidolgozásával a Führer Claus Schenk von Stauffenberg ezredest, a németországi tartalék haderő vezérkari főnökét és Henning von Tresckow tábornokot, a Wehrmacht második hadseregének a vezérkari főnökét bízta meg.

A merénylet kidolgozása

A második világháború során Adolf Hitlert már többször is megpróbálták megölni, de a náci vezető szerencséjének köszönhetően mindig megúszta. Magas rangú, a vezérkarhoz tartozó német tisztek egy csoportja már 1943 márciusában merényletet kísérelt meg Hitler ellen, egy konyakosüvegnek álcázott bombát csempésztek fel a Führer repülőgépére, amikor az Szmolenszkbe, a keleti frontra látogatott, de a szerkezet nem lépett működésbe. 1944 nyaráig pedig még további három alkalommal próbálták meggyilkolni őt, de mindig sikertelenül. A német katonai vezetés addigra már felismerte, hogy a háború kimenetele nem kétséges, ezért egyesek abban reménykedtek, ha Hitlert el tudnák távolítani, akkor különbékét köthetnének a nyugati szövetségesekkel. Ezért ismét tervet szőttek Hitler megölésére, a német haderő 10 százalékát kitevő SS egységek azonnali lefegyverzésére, valamint Himmler SS-főparancsnok eltávolítására.

A Walküre terv felelőseként Stauffenberg ezredes hatalmas lehetőséget látott abban, hogy a hadművelet tervét a Hitler elleni összeesküvés érdekeinek megfelelően dolgozza át. A Führer meg­gyilkolásának tervében részt vett még az ezredes jogász báty­ja, gróf Berthold Schenk von Stauffenberg, Werner von Haeften főhadnagy, Stauffenberg segédtisztje, Olbricht gyalogsági tábornok és Henning von Tresckow vezérőrnagy, aki a bomba technikai részleteiért is felelt, valamint Tresckow felesége is, de később sokan mások is csatlakoztak hozzájuk, és egyre többen tudtak a dologról, azonban hallgattak, kivártak, ami később a vesztüket okozta.

A puccsisták azt is kidolgozták, hogy miután végeznek a Führerrel, államcsínyt hajtanak végre, megszállják Berlin összes fontos épületét és intézményét, valamint a rádiót, majd meghatározták azoknak a személyeknek a körét, akiket ki kell iktatni, majd ezzel átveszik az ország feletti hatalmat. A csoport polgári tagjainak legfőbb vezetői Carl Goerdeler, Lipcse egykori főpolgármestere és Johannes Popitz korábbi tárca nélküli miniszter voltak.

Merénylet a „farkasodúban”

Az összeesküvőket sürgette az idő, ugyanis 1944 júniusában a szövetségesek partra szálltak Normandiában, ezzel megkezdődött a német városok még intenzívebb bombázása, a szovjet csapatok pedig kelet felől szorították vissza a Wehrmacht egységeit. A merényletre 1944. július 20-án adódott a legjobb alkalom, amikor is az akkori kelet-poroszországi (ma Lengyelország része) Wolfs­schanzéban tartották meg a következő vezérkari értekezletet, amelyen személyesen Hitler is részt vett, és amelyre Claus Schenk von Stauffenberg vezérkari ezredes is hivatalos volt. A Berlintől több mint 550 kilométerre keletre megépült főhadiszállás egy sűrű erdővel benőtt területen volt.

A három zónára osztott támaszponthoz mindössze egy betonút vezetett, amelynek mindkét oldalán tavak voltak, és állandó SS ellen­őrzés alatt állt. A tavak mögött volt a létesítmény, amit árammal telített szöges­dróttal, műszaki akadályokkal, valamint 50 méteres sávban telepített aknamezővel védtek. Három zónára osztották fel, az elsőben volt a repülőtér, valamint az őrségi barakkok, a másodikban a vezérkar tagjainak barakkjai, a harmadik terület – amely még a másik kettőtől is el volt választva aláaknázott sávval és állandóan áram alatt álló kétszeres villanydrót hálóval – központjában épült meg a többszintes, föld alá rejtett, vasbetonból és acélból készült bunker. Ebben az épületben volt Hitler fedezéke és a konferenciaterem. A merénylők dolgát az is megnehezítette, hogy Hitler a korábbi gyilkossági kísérletek miatt bizalmatlan lett saját népével szemben, nyilvánosan már nem is mutatkozott, így aki meg szerette volna ölni, be kellett, hogy épüljön a legbelsőbb körökbe.

Claus Schenk von Stauffenberg ezredes eldöntötte, hogy megöli a Führert, amikor megérkezett a helyszínre, azzal szembesült, hogy Mussolini látogatása végett a megbeszélést fél órával korábbra hozták, és a nagy hőségre való tekintettel a helyszín pedig nem a bunker, hanem egy barakk lesz.

A robbanás – kettő helyett egy bomba

Mindez jelentősen lecsökkentette az ezredes számára rendelkezésre álló időt, de eltökélt volt. Egy hibát viszont elkövetett, átöltözködése idején szerette volna előkészíteni a bombát, de mivel csak három ujja volt – ugyanis 1943-ban Tunéziában a kocsija aknára futott és súlyosan megsebesült, elveszítette bal szemét, jobb kezét és két ujját a bal kezén – a tervezett 2 kiló bomba helyet csak egyet sikerült neki aktiválnia.

Fél egykor percre pontosan kezdetét vette a megbeszélés, amin 24-en vettek részt, Stauffenberg két perc késéssel érkezett meg a tanácskozásra. Hitler csak rápillantott az ezredesre, aki a Führer közvetlen közelébe az asztal alá csúsztatta a bombát rejtő táskát. Heinz Brandt ezredes véletlenül kétszer is be­lerúgott, majd a vaskos tölgyfaasztal másik oldalára tolta a táskát, ezzel mentette meg Hitler életét. Stauffenberg sürgős telefonhívásra hivatkozva alig két perc múlva kiment a teremből. Délután 12 óra 42 perckor robbant fel a bomba, négyen meghaltak, további kilencen megsebesültek, ám a robbanásban Hitler csak könnyebben sebesült meg. Mindkét dobhártyája beszakadt, lábából közel száz faszilánkot kellett eltávolítani, jobb keze kificamodott, tarkóján megpörkölődött a bőr, a nadrágja szétszakadt, de maradandó károsodást nem szenvedett.

A megtorlás nem maradt el

Stauffenberg ezredes és segédtisztje 200 méterről még látták a robbanást, majd anélkül, hogy megbizonyosodtak volna az eredményről, autóval elsiettek. Később értesültek arról, hogy tervük nem sikerült és a Führer él. A nap végére így összeomlott a szervezkedés, az SS egységei és a Gestapo emberei hajtóvadászatot indítottak a merénylet kitervelői ellen, a főszervezők egy részét még aznap este elfogták és kivégezték, többeket pedig az ezt követő hónapokban ítéltek halálra. A puccsot követő megtorlásban 180 halálos ítéletet hoztak meg és hajtottak végre. Mivel az összeesküvést több magas rangú tiszt támogatta, a meghiúsulása utáni nyomozásban Erwin Rommel neve is felmerült, a nyomozás során kiderült, hogy a roppant népszerű tábornok is tudott a dologról, de nem jelentette azt Berlinnek. Sorsáról maga Hitler döntött, hogy a német nép ne szerezzen tudomást árulásáról, az öngyilkosság lehetőségét kínálta fel neki, amit a „sivatagi róka” elfogadott, és méregkapszulával végzett magával, amit a hivatalos tájékoztatás szívrohamnak tüntetett fel.

A tervezett két kiló bomba helyett csak egyet sikerült aktiválni

A Gestapo kiderítette azt is, hogy Wilhelm Canaris tengernagy a katonai hírszerző szervezet vezetője is tudott a készülő merényletről, ezért letartóztatták és koncentrációs táborba hurcolták, majd 1945. április 8-án este kivégezték. Állítólag az SS emberei a tengernagyot meztelenre vetkőztették, és előbb egy vaspántra, majd egy kötélre akasztották fel, mindez történt egy hónappal a náci hatalom bukása előtt. Stauffenberg ezredest rögtön kivégezték, családjának tagjait pedig letartóztatták, még a 85 éves nagybácsit és feleségét, valamint a gyerekeket is. Az összeesküvés felszámolását vezető Heinrich Himmler kijelentette, hogy az arisztokrata származású Stauffenberg ezredes egész nemzetségét ki kellett irtani, szerencsére ez nem sikerült, az ezredes egyik testvérét Bertholdot kivégezték, a többiek megúszták a megtorlást. A tisztogatások folytatódtak, akire csak a legcsekélyebb gyanú árnyéka is vetődött, kegyetlen megtorlásban részesült.

A Walküre hadművelet, ha sikerül, alapjában változtatta volna meg a történelmet, emberek millióit és országok tucatjait mentette volna meg a pusztulástól.

Felhasznált irodalom

F. Bernaś, J. M. Bernaś. Merénylet Hitler ellen. Kossuth Könyvkiadó, 1978.

J. César, B. Černý. A Farkasodú alkonya. Zrínyi Katonai Kiadó, 1968.

V. P. Borovicka. A világ leghíresebb merényletei. Inter M. D. Kiadó.

Christian Graf von Krockow. A Walkűr-hadművelet – A Hitler elleni összeesküvés.

Matthias Uhl, Henrik Eberle. A Hitler-dosszié. Park Könyvkiadó, 2006.

David Fraser: Rommel. Erwin Rommel tábornagy élete; ford. Fazekas István.

John Lukacs: A történelmi Hitler, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1998.

http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1944_julius_20_merenylet_hitler_ellen/.