száguldva kanyargó autók

2021.07.05. 07:00

A lóerők és az ember látványos párharcát láttuk a Vasmű téren

Szombaton rendezték meg a 2. Duna Szerszám Kupa autós szlalom versenyt, amelyet egyben az országos bajnokság harmadik fordulójaként is jegyeztek. A ragyogó napsütésben százak voltak kíváncsiak a száguldva kanyargó autók, csattogó kipufogóvégű masinák „táncára”. A verseny ezúttal is rendkívül szervezetten, rendkívüli esemény nélkül zajlott, ahol a kategóriák korábbi, papírforma szerinti eredményei jelentették a végső sorrendet.

Horváth László

Dunaújváros – Először a bal lábat, majd félfordulatos testkicsavarással a feneket, végül a jobb lábat is be kell gyűrni ahhoz, hogy helyet foglaljunk az „anyósülésen”. Övek csattannak deréknál és vállnál is kettő, plusz a lábak között egy. Még utoljára elmormolhatsz egy imát, aztán lendül az indító zászló, és már nincs visszaút, csak előre.

A dunaújvárosi versenyzők véleménye

Lészeg Tamás: – 2020-óta már több futamon indultam, ami növelte a versenybiztosságomat, és technikailag is megfelelő tapasztalatokat szolgáltatott. A kocsi is jobban összeállt ehhez a fajta sporthoz. A mostani induláshoz már új difit, motortuningot és kéziféket kapott. Jelenleg az autó közel hétszázezer forintban van, amihez hozzátartozik, hogy mindent magam készítettem rajta. Remélem, hogy az eredményeken is meglátszik majd.

– A tavalyihoz képest sokat változott a pálya. Az autóm továbbra sem erre a versenyre alkalmas. Poros, csúszós szakaszok nehezítik a táv teljesítését. Megpróbáljuk a helyzethez beállítani a gumikat. Az autó jelentősen nem változott, csak futóműben fejlesztettünk. Lengéscsillapítókból raktunk komolyabbat. Hangsúlyozom, ez a gép nem erre van kitalálva, hanem gyorsasági pályán versenyzünk vele. Itt nagyon kell gépészkedni. Például sokat kell a kormányt tekerni, mert nincs hozzá kormány­áttétel-gyorsító – kaptuk az első benyomások információit Szabó Ákostól.

Kapaszkodni nem kell, mert atom stabil a bekötés. A fejed viszont ide-oda koccan, mikor, merre veszi a sofőr a kanyart. Abból pedig volt bőven a két mért kör alatt. Egy perc harmincnégy másodperc alatt futjuk az első etapot. Szabó Ákos a kormánynál a körülményekhez képest elégedett, de még lát javulási lehetőséget a hátralévő két menetben. Innentől már magára hagytuk a dunaújvárosi versenyzőt, és a pilóták forgatagában Ágó Bélát, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség szlalom szakág-vezetőjét kérdeztük.

– Nagyon vártuk már a versenyzési lehetőséget, és benne természetesen a dunaújvárosi futamot is. Az itteni pálya remekül színesíti a versenysorozatunkat, hiszen pályánként más és más körülmények, vonalvezetés mentén kell teljesíteni a távot. Vannak gyors és kevésbé sebes, inkább technikásabb pályák. Az utóbbiak közé tartozik a dunaújvárosi is. Remek a terület kialakítása, kitűnően érezzük magunkat, és a versenyzői visszajelzések is megerősítik, hogy igazi otthonra talált a sorozat itt. A mai rajtvonalhoz hetvenöt nevező hozta el széria vagy épített gépeit. A szlalom belépő ága az autósportnak. Tökéletesen előkészíti a biztonságos autókezelést, mert a versenyzők a technikai korlátok mellett a saját korlátaikat is megismerhetik. Nem utolsósorban a verseny egyben nagy jól szocializálja az autóstársadalmat, hiszen a technikailag jól képzett és fegyelmezettséget, gyors reakciót, azonnali döntést tanult emberek nem vállalnak felesleges kockázatot az utakon a civil életben sem – összegzett.

A verseny ünnepélyes megnyitóján részt vett Motyovszki Mátyás, Dunaújváros MVJ ifjúsági, sport- és turisztikai bizottságának elnöke. Köszöntőjében felidézte a technikai sportok városi hagyományait, valamint örömét fejezte ki, hogy otthonra talált a versenysorozat a településen.

 

A hivatalos percek után edzés és futamok következtek. A számos érdeklődő pedig nem csak a kordonok mögül szemlélhette a gépcsodákat, de a depóban meg is tapogathatta, a technikai specifikációkat megismerhette. Itt találkoztunk két dunaújvárosi versenyzővel, Szabó Ákossal és Lészeg Tamással, akik már tavaly is rajthoz álltak. A háromkörös futamok után Szabó Fiat típusú gépével a kategóriájában épp csak pár másodperccel maradt le a dobogó harmadik fokáról, ami annak tükrében, hogy pályagéppel versenyzett, nagyon szép eredmény. Lészeg a BMW-vel PF7 kategóriában, abszolút szakasz eredményben hatodikként végzett, szintén kitűnő teljesítményként. A nap végén a díjkiosztásnál abszolút eredményben Bognár Martin, Dobos Tibor és Lovász Róbert állhatott dobogóra. Összetettben is ugyanez a sorrend az ob harmadik versenye után.

Remélhetőleg ismét sok embernek nyújtott remek kikapcsolódást a szombati szlalomverseny. Jövőre ismét megrendezik, ahogy ígérték a szervezők. A motorok tehát újra felbőgnek majd a Vasmű téren, Dunaújváros jó hírét vinni az autósport világában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!