A legendás pákozdi csatában közelharcra nem került sor

Az 1848. szeptember 29-én vívott csatában a magyar honvédsereg megállította Jellasics tábornagy és horvát bán császári hadseregét. A Székesfehérvár központtal zajló hadműveletekben a magyar sereget Móga János altábornagy vezette, majd a Velencei-tótól északra található Pákozd–Sukoró–Pátka háromszögben visszavonulásra késztette a túlerőben lévő császári sereget.

1848: megkezdődött a magyar szabadságharc

Az 1848. március 15-én kitört pesti forradalom után fél évvel világossá vált, hogy a bécsi udvar semmibe veszi a független magyar felelős kormányt, és a Magyarországon élő nemzeti kisebbségeket próbálta felhasználni arra, hogy különböző követeléseket fogalmazzanak meg az újonnan felálló magyar kormánnyal szemben. Ezeket a követeléseket azonban a Batthy­ány kormány rendre visszautasította. Így már 1848 nyarán a császári hadügyminisztérium titkos fegyvert és más hadianyagot juttatott el délvidéken a szerb felkelőkhöz, illetve Jellasics horvát bánhoz, hogy fegyveres összetűzést provokáljanak ki a magyar kormánnyal. A horvát bán a kezdetektől fogva ellenségesen szemlélte a magyar forradalmat, és csak az alkalomra várt, hogy katonailag is fellépjen Magyarország ellen, ennek első lépéseként megszállta a kikötővárost Fiumét, a mai Rijekát.

Jellasics támad

A felálló magyar kormány követelte az uralkodótól, hogy menessze a horvát bánt, azonban a király nem fogadta a magyar küldöttséget, sőt megerősítette Jellasicsot báni méltóságában. Gróf Batthyány ezért benyújtotta lemondását a kormányfői posztról, Jellasics pedig még aznap 35 ezer főnyi seregével átkelt a Dráván, és megkezdte Magyarország elfoglalását. A több tízezres sereg azonban nem volt kellően felszerelve, ellátása is akadozott, így csak a rekvirálásokra támaszkodhatott.

A bán kiáltványt intézett a magyar néphez, amelyben nyilvánvalóvá tette, hogy a bécsi udvar katonájaként érkezett, és a magyarországi lázadás elfojtása a célja. A drávai hadsereg parancsnoka gróf Teleki Ádám vezérőrnagy és tisztjei a magyar alkotmányra tettek esküt, de egy esetleges küzdelmet a császári csapatokkal kellett volna megvívniuk, ezért a harcot nem vették fel rögtön, hanem megkezdték a visszavonulást Székesfehérvár felé. Telekit ezért felmentették tisztségéből és István főherceget Magyarország nádorát bízták meg, hogy tárgyaljon Jellasiccsal, ami kudarccal végződött, a nádor ezért elhagyta az országot. Ezzel nyilvánvalóvá vált, hogy a horvát bánt a legmagasabb császári körökben támogatják, így a magyar kormány számára a fegyveres harc elkerülhetetlenné vált, és megkezdte serege megerősítését.

Szeptember 13-án Batthy­ány általános népfelkelést hirdetett a Dunántúlon, Kossuth pedig toborzóútra indult az Alföldre. Ennek eredményeképpen szeptember végére mintegy 16 ezer fős magyar sereg elfoglalta védelmi állásait a Velencei-tó északi részén. Az új hadseregparancsnok Móga János császári és királyi altábornagy lett.

A csata

Szeptember 29-én Jellasics megindította a támadást. A magyar csapatok úgy foglalták el állásaikat, hogy a főváros felé vezető utakat lezárták. Perczel Mór négyezer katonájával viszont a tó déli oldalán tartózkodott, egy esetleges ellenséges bekerítés elhárítása végett. A sikeres helytállás miatt később tábornokká léptették elő. Érdekes, hogy Perczel Mór volt a szabadságharc egyedüli tábornoka, akinek nem volt korábban tiszti rangja. 19 éves korában eltávolították a császári hadseregből, így nem kaphatta meg a tüzértiszti kinevezését. Ekkor mutatkozott meg a bécsi politika végzetes hibája, amely valójában az egész Jellasics-hadjárat kudarcát is okozta. A legfelsőbb császári hadvezetés ugyanis nem adott ki egyértelmű parancsot, hogy a katonák számára a császárnak vagy a magyar kormánynak tett eskü az érvényes, így a csatát lényegében császári és királyi csapatok vívták császári és királyi csapatok ellen, ugyanannak az uralkodónak a katonái ugyanannak az uralkodónak a nevében. Mindkét oldal meg volt győződve arról, hogy a hivatalos parancs szerint járt el.

A horvát bán terve az volt, hogy a magyar sereg jobb szárnyát felmorzsolja, vagy a középre szorítsa, majd egy átfogó támadással a teljes magyar haderőt a Velencei-tóba taszítva megsemmisítse. Ezért reggel 6 órakor mintegy 8 ezer császári katona megkezdte a támadást, majd rövid közelharc után a Guyon Richárd vezette nemzetőröket kiszorították Pátkáról, de a magyar jobbszárnnyal szemben indított mindkét rohamot a magyarok visszaverték.

A közvetlen támadás kudarca után Jellasics a magyar sereg jobb szárnyának az átkarolásával próbálkozott, de egy huszárezred megállította. A magyar sikerben jelentős része volt a későbbi miniszterelnök Andrássy Gyulának, aki akkor ott nemzetőrtisztként vett részt a csatában.

A sikertelenséget látva Jellasics dél körül húszezer fős főerejével támadást indított a magyar közép és balszárny ellen, de az ismétlődő gyalogsági és lovassági rohamok minden alkalommal elakadtak a magyar egységek tüzében. Közelharcra nem is került sor, a tüzérségi párharc estig elhúzódott, a horvát bán ez idő alatt fokozatosan visszavonult, majd végül fegyverszünetet kért.

A győztes csata jelentősége

A csata gyakorlatilag magyar győzelemmel zárult le.

Jellasics saját tartalék hadtestét is hátrahagyva Bécs felé menekült, Móga pedig csapatait Martonvásárra vonta vissza.

Október 7-én a magyar nemzetőrök az ozorai ütközetben felszámolták Jellasics tartalék hadseregét is, így teljessé vált a magyar siker. A győzelem jelentős katonai következményein túl erkölcsi és politikai hatása miatt vált a magyar honvédelem jelképévé.

Az ütközetben a császári had alig ötven főt, a honvédsereg pedig csak hét embert veszített, a katonai következmények mégis igen jelentősek voltak.

A pákozdi csata, mint a magyar szabadságharc első ütközete megmentette a fővárost és a forradalmat, Magyarország megőrizte az áprilisi törvényekkel kivívott szuverenitását. Ugyanakkor ezzel a győzelemmel elveszett a békés rendezés utolsó reménye is. Felgyorsultak az események, és a fegyverek vették át a szót, majd egy éven át tartó vérontás következett.

A Habsburgoknak orosz segítséggel sikerült leverniük a magyar szabadságharcot, azonban a magyar függetlenségi harc kivívta az egész világ tiszteletét. Petőfi Sándor „A vén zászlótartó” című versében ecseteli a pákozdi diadalt.

Magyarországon a pákozdi csata tiszteletére 1948 és 1992 között szeptember 29-én ünnepelték a Néphadsereg napját, majd később a fegyveres erők napját, legutóbb pedig a honvédelem napját. A csata helyén 1889-ben emlékművet, 2010-ben katonai emlékparkot hoztak létre, amelyet az Országgyűlés 2011-ben nemzeti emlékhellyé nyilvánított.

A magyar szabadságharc nemzetközi hatása

Maga a csata, de az egész 1848/49-es magyar szabadságharc, a Habsburg győzelem dacára útmutatásul szolgált a történelem folyamán a többi, bilincseiket lerázni igyekvő népeknek. A környező népek nemzeti öntudata, éppen a magyar szabadságharcból fakadt.

Magyarországon 1848. március 15-én egy szikra lobbant, amelyre egész Európa felfigyelt és a szabadságharc bukása után az öreg kontinens élete már merőben más volt, mint azelőtt. A feudalizmus bástyái ledőltek, és egy polgári demokrácia vette kezdetét.

Akármi is történt 1848. március idusa után, forradalmi fellángolás, hadműveleti sikerek, Világos, Haynau és a Bach-korszak, az elkezdett folyamat visszafordíthatatlanná vált. A jobbágyság megszűnt, és semmilyen reakció vissza nem hozhatta a 19-i századba a középkort.

Felhasznált irodalom:

Nemeskürty István: 1848–49 – „Kik érted haltak szent világszabadság”

Hermann Róbert: A szabadságharc hadserege, Rubicon 1995/5

https://hu.wikipedia.org/wiki/Pákozdi_csata

Földi Pál: Ezer év csatái – Kis magyar hadtörténelem

HERMANN Róbert: A pákozdi csata, Hadtörténelmi Közlemények 127. évf. 2. sz. (2014.),

https://mandiner.hu/cikk/20180927_szazhetven_eve_volt_a_pakozdi_csata