hurka, kolbász, szalonna

2020.02.17. 17:30

A község közös disznóvágással őrzi a falusi hagyományokat

A cél: ne csak az áruházak polcairól ismerjék az utódok a sertést és részeit! Százötven kilós állatot dolgoztak fel, amelyet jóízűen és maradéktalanul elfogyasztott a közel harminc civil, érdeklődő résztvevő.

Horváth László

Valódi téli, falusi hangulatot találtunk szombaton, kora reggel Kisapostagon a régi óvoda előtt. A község első civil megmozdulásaként az idén is megtartották a hagyományos disznóvágást, ahol az egyik szervezőt, Jakus László önkormányzati képviselőt kérdeztük.

Százötven kilós sertést dolgoztak fel az első civil, hagyományőrző programban Fotók: Horváth László/Dunaújvárosi Hírlap

– Két fő szervezője van a rendezvénynek, magam mellett még Szilágyi Lajos képviselőtársam a segítségem. A mai nap célja, hogy ne csak a nagy áruházak polcairól ismerjék az emberek, főleg a fiatalok a húsokat és elkészítési módjaikat. Magát a feldolgozást, a komplett folyamatot szeretnénk évről évre prezentálni. Természetesen a munkafázisok mellett és utána is jut lehetőség bőven a kóstolásra, hiszen nem disznóvágás a disznóvágás, ha nem érezhetjük a frissen sültek ízét, illatát. Nem tapasztalhatjuk meg, milyen a hagymás, sült vér a kora reggeli órákban, amikor még mindenki kicsit fázósan húzza be a nyakánál a kabátot. Bízunk benne, hogy sikerrel idézzük meg nagyapáink, nagyanyáink idejében megtapasztalt hangulatot. Ez utóbbihoz sok munkával, segítséggel járulnak hozzá a részt vállaló civil szervezetek tagjai, valamint a faluból rendezvényünkre kíváncsi emberek és családtagjaik. Talán külön is meg említhetjük a Kisapostagi Nyugdíjas Klubot, tagjai nagyon aktívan segítették ezt a rendezvényt. Nem mellesleg hazai ízekkel, süteményekkel tették még kellemesebbé a régi idők disznóvágásainak hangulatát. Jövőre is szeretnénk megtartani az eseményt, ezzel is ápolni, tovább éltetni a falusi hagyományokat – zárta ismertetőjét Jakus László fő szervező.

Odabenn a konyhában szorgos kezek készítik az ebédhez való alapanyagokat: ezek nélkül nincs finom vacsora

A sürgés-forgás, sütés-főzés közepette megkérdeztük az egyik idős asszonyt, Kocsis Péternét, Kati nénit, ő miként emlékszik a gyerekkori disznóvágásokra?

– A mi gyerekkorunkban a sertést fél óráig kergették az udvarban, mire sikerült a góré alól kihúzni – mondta jóízűen nevetve Kati néni. A szúrás után szalmával, tekerővel pörzsöltük, majd hastokra, rénfára felhelyezve daraboltuk. Kilenc órakor már ehettük a hagymás, sült vért. Tíz körül a pecsenyét is tálra rakták, amivel estig bizony ki kellett bírni, hiszen ebéd ilyenkor nem volt, csak vacsora. Itt viszont már a bőséges kínálatból válogathattunk. Húsleves, káposzta az igazi toros fajtából, hurka, kolbász és végül a gyerekek kedvence, a fánk zárta a disznóvágási menüt. Ezen alkalmakkor összejött a család apraja-nagyja, némely helyeken még a távoli rokonságból is érkeztek vendégek. A család nagyságától függően általában egy-két sertés levágása jelentette a családi húskamrák feltöltését. Természetesen a játék, az élcelődés sem maradt el. Kiabáltak, gyere Kati mert tiszta! Mi a tiszta? Hát a feneke, csókold meg! – emlékezett nevetve a csipkelődés népi legjavára Kati néni.

Bozó Bence és Bozó Ferenc a család legkisebb tagját, Bozó Bencét is megtréfálták a disznófarokkal

A program végén Nagy Attila polgármestertől arról érdeklődtünk, miért fontos esemény a falusi disznóvágás Kisapostagon?

– Az önkormányzat mindig szívesen támogatta a hagyományokat ápoló rendezvényeket, hiszen ez az egyik legjobb közösségépítő, lakosságmegtartó eszköz. További előny, hogy a meglévő és jól működő civil szervezetek életéhez is sikeresen bekapcsolhatjuk a még passzív, vagy frissen érdeklődő lakosokat. A következő programunk a hét végi téltemetés is ezt a célt szolgálja. Remélhetőleg sokak örömére, a falu fejlődésére – hallhattuk a falu vezetőjétől.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!