mozgalmas és sikeres év

2020.02.27. 17:30

A közösen eltöltött idő erősítette őket

A Nagykarácsony Testvértelepüléseiért Egyesület egy kis civil szervezet, amely nagy lendülettel állt neki a tevékenységének. Egy színes, mozgalmas és sikeres év áll mögötte.

Balogh Tamás

Szekeresné Orova Erzsébet, a szervezet elnöke számolt be a tavalyi év eredményeiről.

– Az egyesületünk 2018-ban alakult, és az első teljes év áll mögöttünk, amire szívesen emlékezünk vissza. Minden hónapra jutott valamilyen megemlítésre való tevékenységünk vagy programunk. Előfordult, hogy több is. Talán a legfontosabbként említhetem meg, hogy a településünkön belül sikerült együttműködő jó partnereket találnunk a Vadvirág Nyugdíjas Egyesület és az Ifi Klubunk tagságával. Elfogadtuk, segítettük egymást, és közös rendezvényeket is tartottunk. Minden közösen eltöltött idő, pláne a kisebb-nagyobb rendezvényeken való megjelenés és az ott elvégzett tevékenység erősített bennünket. Valamennyit mégsem sorolom el, csak a legemlékezetesebbeket. Kiemelkedő fontosságú rendezvényként tartjuk számon az Egy nap népviseletben elnevezésűt, amikor a gyerekektől a nyugdíjasokig sokan vettek magukra hagyományos öltözetet, felvonultunk benne, hogy az ideire még több embernek kedvet csináljunk. Jó példa volt az együttműködésre a fiatalokkal közösen tartott, és sok külső résztvevőt is megmozgató horgászversenyünk a helyi halastónál – folytatta az elnök.

A NATE motorjai: Halászné Czeiner Judit (b), Szekeresné Orova Erzsébet

Hozzátéve: – A legrangosabb és nagy jelentőségű eseményünk a falunapunkon zajlott le, ez pedig a testvértelepülésünkkel történt együttműködési szerződések kölcsönös aláírása volt. Nagy örömünkre egyszerre érkeztek a jeles alkalomra Erdélyből, Homoródkarácsonyfalváról a Dumbó nevű egyesület, és Horvátországból a Kórógyi Magyar Hagyományőrző Egyesület képviselői. Az augusztus is emlékezetes marad, egyrészt, mert mindkét külhoni baráti szervezethez ellátogattunk, s legalább olyan fontos a közösségünk számára, hogy az egyik tagunkat, Bártfai Jánosnét a Közösségért díjjal tüntette ki az önkormányzatunk. A mi falunkban nagy jelentőségű esemény a hagyományőrző szüreti felvonulás, ami az egész települést megmozgatja. Ezen is szerepet vállaltunk, az erőnkhöz képest. Az év végéről is van dicsekedni valónk, hiszen sikerrel, a harmadik helyezést elnyerve vettünk részt a Pentelei Kolbászfesztiválon. Hasonlóan büszkék vagyunk arra is, hogy a mozgalmas évet a nyugdíjasokkal közösen zártuk. A közönségnek is kedves műsort mutattunk be a falunk lakóinak, az egyik adventi hét végén.

Az év első sikeres rendezvénye a télűző mulatság volt, ahol jókedvben nem volt hiány Fotók: Balogh Tamás/Dunaújvárosi Hírlap

Szekeresné Orova Erzsébet hangsúlyozta: – Felépítettünk és megerősítettünk egy lelkes kis közösséget, amellyel egy sor kellemes programon vettünk részt, miközben a külföldi barátainkkal is élővé vált a kapcsolatunk. Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy nagyon jó szívvel várnak bennünket az ottani látogatásaink során. Nemcsak a csoportunk viszonylag szűk létszámának, hanem a három település többi lakójának is kedves dolog ez a határokon átívelő barátság. Külön érdekesség, hogy a kórógyiak köréből a horvát ajkúakkal is jó lett a kapcsolatunk. Ők is eljöttek hozzánk a magyar származásúakkal együtt, és ugyanolyan jó szívvel fogadtuk őket, mint a többieket. Ott jártunkkor hasonló barátsággal viszonozták a nagykarácsonyi fogadtatást. Az erdélyi kapcsolatnál nem fedeztünk fel ehhez hasonlót, mert az ő közösségük ettől sokkal zártabb, hiszen az esetükben szinte teljesen magyarlakta településről beszélhetünk. A 2020-as terveinkben a tavalyi értékes programjaink folytatását, egyfajta hagyományteremtést tervezünk, és megpróbáljuk azokat még színesebbé tenni. Az elmúlt hét végén egy igazi rosszkedv és télűző, vidám farsangi bálon mulattunk. Mindenki kitett magáért, hiszen igaz, hogy az eseményt „rongyos” bálként hirdettük, de a jelmezek mégis makulátlan, igazi filmbeli kellékek is lehettek volna. Sok örömet okoztak a viselőiknek és az esemény többi résztvevőjének egyaránt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!