A POK alkalmazkodott a kialakult helyzethez

2020.11.30. 07:00

A koronavírus járvány hatása az oktatásra

A Pannon Oktatási Központ (POK) tevékenységének zászlóshajója a nappali rendszerben megvalósuló gimnáziumi képzés. Eredményekről, tervekről, a járványhelyzet okozta változásokról és azok kezeléséről beszélgettünk Borgulya Zoltánnal, az intézmény igazgatójával.

Várkonyi Zsolt

Fotó: Zsedrovits Eniko

A legújabb járványügyi korlátozások markánsan érintik a nappali rendszerű középiskolai oktatást és a felnőttoktatást is. Azaz átálltak a jelenlétiről az online oktatásra.

Hogyan érinti ez a gimnázium nappali képzését?

Intézményvezetőként egyik szemem sír, a másik nevet. Egyrészt örülök annak, hogy talán így csökkenhet a vírusfertőzöttek napi száma, hogy ne lehetetlenüljön el a napi oktatás azzal, hogy a diákok és a pedagógusok is magas számban esetleg megbetegszenek. Ugyanakkor a másik szemem sír, mert a tavaszi online oktatáskor és az azt követő érettségi vizsgák esetében is megtapasztaltuk azt, hogy az év végi és az érettségi átlagok szignifikánsabban különböztek az azt megelőző éviektől. A diákok otthon maradása és az online oktatási forma – azt tapasztaltuk, hogy – együttesen erősen csökkenti a motivációs bázist a tanulóknál, hiszen tizenéves korban különösen szükség van a pedagógusok személyiség szerkezetében arra a pedagógus vénára, amellyel a diákok tanulási motivációját, az ehhez való hozzáállást, a napi szinten való felkészülést jelentősen segítik. Sajnos ez az elem az online oktatási formában kimarad a következő időszakban is, ami nagyon sok problémát tud okozni.

Ez az intézményben csak a középiskolai oktatás felső négy osztályát érinti. Mit jelent ez a hatosztályos képzésre nézve, illetve hogyan működik az online „divízió”?

Természetesen a hatosztályos képzésben résztvevő 7. és 8. osztályos évfolyam továbbra is bejár az iskolába. Itt két osztályról van szó összesen, hiszen mi két évvel ezelőtt egy – egy osztállyal kezdtük a hatosztályos oktatási formát. Ez továbbra is a hagyományos, megszokott formában zajlik. Ugyanakkor ami a kérdés második felét illeti, a pedagógusok jelentős része igényli azt, hogy az online oktatás az intézményünkből történjen, ehhez a háttér, az informatikai rendszerünk adott. Mint ahogy tavasszal is a matematika – fizika vagy a kémia – biológia szakosok és az idegennyelvi képzést nyújtók közül többen is a tanteremből végezték az oktatást, úgy most is ebben a formában dolgoznak. Egyébként nem volt ez számukra kötelező, hanem a saját igényük volt ez, ami elől nem zárkóztam el.

A járványügyi helyzet hogyan befolyásolja a következő szemeszter felvételi előkészítő képzéseit, magát az iskolai felvételit majd? Gondolok itt a továbbtanulni vágyókra, de a középiskolai felvételi előtt állókra is.

Nyilván az online oktatási formában tanuló, érettségi előtt álló diákoknak a felsőoktatási intézmények megteremtik azokat a digitális platformokat, amelyeken tájékozódhatnak, jelentkezhetnek a különböző képzésekre. Amint vége lesz a „vírushelyzetnek” el tudnak majd menni személyesen is azokba a felsőoktatási intézményekbe, ahová felvételizni szeretnének.

Az online oktatási forma új helyzetet teremtett a diákok motivációjában is

Ami a mi felvételi rendszerünket illeti, eddig is alkalmaztuk az online terület kínálta lehetőségeket, ez alapvetően nem újdonság a leendő diákok és szüleik számára. A gyakorlatban a hozzánk jelentkező diákoknak és szüleiknek mi is megteremtjük az intézményünk felvételi előkészítő tanfolyamaiban való részvétel lehetőségét és folyamatosan tájékoztatjuk őket a felvételi szabályokról, időpontokról, hogy ne maradjanak le semmiről. Jelenleg is tart egyébként a hatosztályos és a négyosztályos rendszerben tanulni vágyók felvételi előkészítője online formában. Hogy ne csak szigorúan a tanulásról szóljon iskolánk bemutatása leendő diákjainknak, rendre közösségi programokat is szervezünk, ahová őket is elhívjuk. Ezt terveztük idén is egy szabadtéri adventi forgatag keretében az iskolaudvaron, de a járványügyi helyzet szabályai felülírták ezt is. Reméljük, hogy ezt „áttervezhetjük” majd egy újévi köszöntő programra, amennyiben és amennyire erre a szabályok majd lehetőséget adnak. Természetesen nem csak a saját felületeinken, hanem különböző médiumokban, a közösségi médiában is megragadjuk a tájékoztatási lehetőségeket, hogy minél többen válasszák intézményünket tanulmányaik folytatása érdekében.

Nem csak nappali, hanem esti felnőttoktatás is van önöknél. Ezt a területet hogyan befolyásolja a járványhelyzet?

Természetesen ez a felnőtt esti rendszerű oktatást is érinti. Tavasszal ezen a területen is szereztünk már tapasztalatokat, hiszen ez az oktatási forma is online területen folytatódott. Annyi kiegészítéssel, hogy mivel az oktatás egy része a résztvevők munkaidejével egyidőben volt, ezért tanáraink elektronikus tananyagot állítottak össze, amelyet megkaptak a hallgatók is, akik egymást is segítve készültek fel a vizsgákra, az érettségikre. A pedagógusok ugyanakkor a felnőttoktatás egy részében saját tanóráikat felvéve is oktattak és küldték el/ tették közzé azt a diákjaiknak, de élő egyenes adásban is tartottak órákat a Zoom-on. Ez a mostani időszakban is így történik.

Változtattak-e, kellett-e változtatni ősszel a tavasszal megszokott gyakorlaton?

Igen, fogunk változtatni, a számonkérés módján mindenképpen! Nem az otthoni dolgozatok megírásával történik mindez, hanem olyan tesztrendszereket dolgoztunk ki, amelyeket – fogalmazzunk úgy – élő, egyenes adásban töltenek majd ki a diákok, amely valósabb képet nyújt majd a pedagógus és az iskola számára. Nyilvánvalóan a bejelentkezési forma is más lesz.

Borgulya Zoltán, az intézmény igazgatója bízik abban, hogy tavasszal már visszaállhatnak a teljes körű helyszíni iskolai oktatásra Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap

Az online oktatásra való felkészülést egyébként már a kihirdetett járványügyi helyzet előtt, szeptemberben megkezdtük, hiszen ez azért – mindannyian éreztük azt, hogy – benne volt a levegőben, amikor azt tapasztalhattuk, hogy egyre nőtt a fertőzöttek száma. A tanítási óra menetére technikailag már tavasszal is fel tudtunk készülni, most ősszel a pedagógus kollégák a tananyagok előkészítésében, tanmenetük elektronikussá, online módba tevésében finomítottak. A számonkérés formáján egyértelműen változtattak, hiszen tavasszal még nem dolgoztak ki olyan teszt űrlapokat, amelyeket online, egyenes adásban lehessen kitölteni, mára ezt megtették, felkészültek erre. És bizonyos tanórák esetében – a biológián, a kémián, a fizikán keresztül – jelentős előrelépés az is, hogy felvettek olyan kísérleteket, amelyeket aztán az adott tananyag kapcsán online formában megnézhetnek a diákok.

A járványügyi helyzet kormányzati kihirdetése előtt voltak közvetlenül az őszi érettségi vizsgák. Milyen eredményekkel, milyen tapasztalatokkal?

Mintegy 75 érettségizőnk kezdte meg október 16-án az írásbeli vizsgákat. Tavasszal a protokoll az volt, hogy az írásbeli eredmények automatikusan az érettségi végeredményei is lettek. Most ősszel a szóbeli vizsgákra is sor került.

Az őszi érettségi lehetőségével elsősorban az esti felnőttoktatásban részesülők éltek, ők sem lustaságból, hanem azért, mert tavasszal vagy őket, vagy családtagjaikat megfertőzte a járvány. Az őszi időpont kapcsán a nappali képzésben résztvevő diákjaink közül jópáran éltek az előre hozott érettségi lehetőségével is. Azt elmondhatom, hogy eredménytelen írásbeli dolgozatok nem voltak, és emelt szinten is nagyon sok 80-90 százalékos eredmény született.

A szóbeli vizsgák zárása után pedig most pénteken 18 tanuló kapott dicséretet a kiemelkedő teljesítményéért. A százalékos eredményeket tekintve közép szinten angol nyelvből teljesítettek a legjobban, ami 93%-os volt. Büszkék vagyunk arra is, hogy emelt szinten biológiából 85%-ot, angol nyelvből pedig 84%-ot értek el diákjaink, és a többi tárgyból is 75-90%-os eredmények születtek.

Milyenek a továbbtanulási mutatók?

Nagyon jók. A tavaszi eredményeket ismerve elmondhatom, hogy egy-két kivételtől eltekintve szinte valamennyien a felsőoktatásban, a diplomás képzésben folytathatták tanulmányaikat. Azzal a korábbi tapasztalatokkal együtt, hogy a szóbeli érettségivel egyébként a diákok mindig egy kicsit javítottak az írásbeli eredményükön. Ugye tavasszal erre az akkori járványügyi protokoll miatt nem volt lehetőség. Így is nagyon sok 400 – 420 feletti pontszám keletkezett, amely elég volt ahhoz, hogy a megcélzott felsőoktatási intézményekbe felvételt nyerjenek az elsőként megjelölt helyre. Egyáltalán nem titkolom, hogy van még min javítanunk, szeretném, ha minél több 400 pont feletti diákunk lenne a jövőben!

A karanténos világ most felülírja a szalagavatókat, a diákprogramokat is. Mi lesz ezekkel, terveznek-e online módon ezeket pótolva valamilyen közösségi programot, vagy ezeket egyelőre elfelejthetjük?

Nem feledjük el, hiszen a találkozás a tanulóinkkal, a leendő tanulóinkkal, a szülőkkel elengedhetetlen az online világban is. A szalagavatóra a közelmúltban írtam alá a szerződést, mert nálunk eredetileg is a jövő márciusban lesz, és bízom abban, hogy addigra enyhül ez a helyzet. Optimistán állok a témához, a szerződésbe azért természetesen belefoglaltuk azt is, ha esetleg a járványügyi helyzet akkor sem engedi majd a szalagavató megtartását. De amint mondtam optimistán állok a helyzethez, ezért írtam alá a keretszerződést, bízva a márciusra javuló helyzetben. És természetesen a honlapunkon keresztül a továbbiakban is tartjuk a kapcsolatot a külvilággal, a jelentkező tanulóinkkal, és élve a virtuális nyílt napok lehetőségével is.

A POK nem csak Dunaújvárosban, hanem több nagyvárosban is jelen van. Hogyan lehet ezt a rendszert a járványügyi helyzetben innen centrálisan működtetni?

Nappali oktatásunk csak helyben van. A POK esti felnőttoktatásban résztvevő tagintézményei, ahogy itt helyben is felkészülten végzik a rendkívüli helyzetben munkájukat. Egyrészt minden tagintézményünkben vannak helybéli főállású kollégák, saját pedagógus karunk, ehhez az oktatási formához megfelelő oktatási helyszíneket bérlünk. Ezzel együtt a büntetés-végrehajtás területén zajló oktatásban is jelen vagyunk, ahol szintén az online oktatási formára álltunk át. Ez egyébként szintén a felnőttoktatási rendszerünkbe tartozik, hiszen nincs külön olyan, hogy büntetés-végrehajtási oktatás. Itt már a büntetés-végrehajtási intézmények parancsnokaira volt bízva, hogy az adott keretrendszeren belül melyiket kérik, javasolják. Ezekben az esetekben rendszeresen alkalmazzuk az előre felvett anyagok közzétételét, de van példa arra is, hogy a koronavírus helyzetben is jelenléti oktatás zajlik az adott helyszínen.

Az nem titok, hogy a Magyar Kormány elvárja azt, hogy a fogvatartottak körében, akiknél ez lehetséges 100 százalékos legyen a foglalkoztatás, hogy ne tétlenül teljen az idő. Gyakorlatilag a büntetés-végrehajtás keretein belül ide van besorolva az oktatás is. Nyilván a fogvatartottak a nyílt online térbe nem mehetnek ki, de a képzések az intézményeken belüli zártláncú oktatásban megvalósulhatnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!