Minden településen rendkívüli összefogásról számolnak be a polgármesterek

2020.03.30. 07:00

A kormányzati ajánlásoknak megfelelően szervezik az életet

Március 28-tól tovább szigorodtak a koronavírus-fertőzés elkerülésére hozott kormányzati megelőző intézkedések. Szombaton reggeltől kijárási korlátozást vezettek be Magyarország egész területére. Megnéztük a városkörnyéki településeken hogyan fogadták az emberek az új körülményeket?

Horváth László

Nagyvenyim

Vargáné Kaiser Katalin polgármester szerint a kormányzati ajánlásoknak minden tekintetben megfelelően szervezik az életet és az ellátást. – Nagyvenyim hivatalos honlapján elérhető az összes információ, amit a koronavírus-fertőzés elkerüléséhez szükséges betartani fiatalnak és időseknek egyaránt. A településen külön rendelet vagy szabályt nem alkottunk, hiszen ezt nem is tehetjük. A legfontosabb feladataink közé tartozik az ellátási rendszerek biztosítása, szervezése. A helyzetet és az igényeket felmértük. Megpróbáljuk jól csinálni.

Baracs

Várai Róbert tapasztalatai szerint nincs kirívó probléma a megváltozott helyzetben. – Az emberek jogkövetően alkalmazzák az előírásokat. A boltok előtt felfestett várakozóhelyek segítik a távolságok betartását, szabályozva vannak a vásárlói létszámok és legújabban a vásárlói korhatárok is. Örvendetes, hogy a vírushelyzetben beindult a karitász és az önsegítő szerveződések is. Közülük a házilagosan készített maszkok gyártása indukálta a legnagyobb összefogást. A boltokba és intézményekbe egyébként Baracson kötelező a maszk viselése! Baracs az ellátás tekintetében szerencsés helyzetben van, mivel rendelkezik egy úgynevezett Népjóléti Intézménnyel, ahol sokéves tapasztalat segíti a rendkívüli helyzet okozta megoldásokat. Természetesen ilyenkor pluszigények is felmerülnek, amelyeket ugyanúgy igyekszünk teljesíteni. A munkát jelenleg hét önkéntes is segíti, akik a megfelelő felkészítés után arcképes igazolvánnyal keresik fel az érintetteket. Ki kell hangsúlyozni, hogy ők sosem mennek be az ingatlanban, hanem a kerítésnél történik a csomagok, a bevásároltak átadása. A külterületen vannak még nehézségeink, de oda is kimennek a munkatársaink. Szerencsére ott jóval kevesebb a segítségre szoruló.

Az üdülőtelekre kiköltözőket kérik, jelentkezzenek az önkormányzatnál

Mezőfalva

Márok Csaba kérdésünkre válaszolva kiemelte, hogy ebben a községben is nagy segítség a szociális ellátó intézmény, ahol óriási tempóban, teljes odaadással dolgoznak a rászorulók segítésén. –Közzétettünk egy felhívást önkéntesek jelentkezésére, amire többen is jelentkeztek, valamint minden felkérés nélkül aktiválódtak maszkkészítők. A jogkövető magatartás szempontjából sem akadt még gond. Azt azért figyelembe kell venni, hogy a település alapvetően mezőgazdasági jellegű, így az emberek mozgása nem annyira korlátozható, hiszen a traktorok és egyéb munkagépek, vagy a tavaszi kerti munkákhoz szükséges járás elengedhetetlen. Természetesen boltokra, vásárlóhelyekre itt is érvényesek az előírások.

A mezőfalvi patikánál sorban állók is betartották az előírt távolságot – messziről beszélgetnek Fotó: Horváth László/Dunaújvárosi Hírlap

Kisapostag

Nagy Attila szintén elégedett a lakosság fegyelmezettségével. – Jó lépésnek tartjuk a kijárás korlátozását. Új rendeletet nem alkothatunk, mivel nem írhatjuk felül az állami rendelkezéseket. Viszont Kisapostagon is rendkívüli az összefogás, ha segítségről van szó. Többen varrnak szájmaszkot és azt eljuttatják azoknak, akiknek szükségük van rá. Az aktuális információkat folyamatosan és gyorsan közzé tesszük több platformon is, így a lakosok időben és alaposan tájékozódhatnak.

Segítenek az élelmiszer, gyógyszer beszerzésében

Rácalmás Schrick István polgármester a koronavírus- fertőzés kapcsán folyamatosan kommunikál a városka csatornáin.

Az önkormányzat nevében korábban már családoknak címzett közleményt tett közzé azzal a céllal, hogy a lakosság ne látogassa a játszótereket. Később már megszólította az idősebb rácalmásiakat. Arra kérve őket, hogy maradjanak otthonaikban. A felhívásban olvasottak alapján Rácalmás önkormányzata segítséget nyújt a hetven év feletti lakosok számára élelmiszer- beszerzéseikhez, gyógyszereik kiváltásához. A segítségnyújtást a szociális gondozók végzik. De csak azoknak tudják pártfogásukat felajánlani, akiknek az otthonukban vagy Rácalmáson nincs olyan családtagjuk, hozzátartozójuk, aki gondoskodna az idős emberen, mert jelenleg több mint ötszáz fő él Rácalmáson, akik már betöltötték a hetvenedik életévüket.

Kulcs

A községben a gyermekétkeztetést szolgáltató vállalkozás a koronavírus-járvány alatt a gyermekellátással egy időben felnőttek részére is napi egyszeri meleg ételt biztosít igény szerint, amelyet a hetven év feletti lakóknak az önkormányzat házhoz szállít. Becsukták és elkerítették a kültéri közösségi helyeket is, így a műfüves pályát és a játszóteret is. Az önkormányzat támogatásával önkéntesek minden kulcsinak maszkot varrnak. A település speciális üdülőfalu jellegéből adódóan a lakók száma tavasztól őszig jelentősen megnövekedik azokkal, akik nyaralójukba érkeznek. Országosan megfigyelhető trend, hogy a városlakók kényszerpihenőjük eltöltéséhez szívesebben használják nyaralóikat, hogy a négy fal közül legalább a kerítésig tartó zöldbe menekülhessenek a bezártság elől. Ezért a megszokottnál előbb, már most nagy számban költöznek a kulcsi üdülőterületekre. Jobb Gyula polgármester arra kér mindenkit, aki hosszabb távra tervezi, hogy életvitelszerűen a fertőzésveszélyes időszakra Kulcsra telepedik át, hogy jelentkezzen be a polgármesteri hivatalban. Mert a fennálló veszélyhelyzet és az ezzel összefüggő korlátozások miatt az önkormányzat feladata mindenkiről gondoskodni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!