fejlesztések

2020.09.29. 11:30

A kistérség fejlesztéséért – újabb közel négymilliárd forint

Brousil Csaba

Dr. Galambos Dénes (j) miniszterelnöki biztos beszédében köszönetet mondott dr. Dorkota Lajosnak is

Fotó: Laczkó Izabella / Dunaújvárosi Hírlap

Dr. Galambos Dénes, Dunaújváros-és térésége Ipar-és területfejlesztésért felelős miniszterelnöki biztosa azt is bejelentette a Dunaújváros-Sárbogárd 6219-es út második szakaszának átadási ünnepségen, hogy a térség polgármestereivel együtt a kormányhoz fordultak Rácalmás, Adony, Kulcs és Nagyvenyim fejlesztési elképzeléseivel. Azon fejlesztési elképzelésekkel, amelyek fontosak ugyan, de pályázati kiírás nem volt elérhető hozzájuk a Magyar Falu Programban.

 

Ennek megfelelően október végéig közel 4 milliárd forint hazai fejlesztési forrás érkezik majd ezekre a településekre. Adonyban megújul a belterületi úthálózat, Kulcson például a hajóállomást fejlesztik, új játszótereket hoznak létre, utak, járdák újulnak meg, és megvalósulhat az idősek nappali ellátása is. Rácalmáson megújul a régi polgármesteri hivatal épülete, amelyben a többi között a járási hivatal kirendeltsége működik, valamint az idősek nappali ellátása folyik, és bővítik az óvodát is. Nagyvenyimen pedig korszerűsítik a vízközműhálózatot, a közösségi tereket és megújul az iskola tetőszerkezete is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!