„nulladik” gyerekként tartják otthon a kisállatokat

2019.09.19. 17:30

A kis kedvenc léte alaposan megváltoztatja a gazda életét

A három legkedveltebb kis­állat a hör­csög, a tengerimalac és a nyúl. A papagáj a fasorban sincs. Szerkesztőségünkben is népszerűek a házi kedvencek, bár kollégáink nem a legkedvencebbek közül választottak, náluk zöld sisakos kaméleon, a kutya és a görény van otthon.

duol.hu

Ezt a talán kissé meglepő megállapítást egy díszállat-kereskedés tulajdonosától hallottuk, aki azt is elmondta: a vevői nagy részben gyerekes családok vagy frissen összeköltözött párok, amelyek mintegy „nulladik” gyerekként (az idősek pedig unoka-pótlóként)tartják a kisállatokat, mert nagyon szeretnének gondoskodni valakiről. Minden állat – így a lakásban tartott kis kedvencek – tartása sok elfoglaltsággal jár, napi szinten foglalkozni kell velük – ezt egy másik megkérdezett kereskedő is hangsúlyozta lapunknak nyilatkozva. Úgyhogy mindenki kétszer is gondolja meg, hogy mit vállal, amikor – a gyerek unszolásának engedve – állatot fogad magához.

Az állattartás kemény munka, a kedvencről nap mint nap gondoskodni kell

A három legkedveltebb kis­állat tehát a hörcsög, a tengerimalac és a nyúl – tudtuk meg egy díszállat-kereskedés vezetőjétől. Engedélyköteles állatot nem árulnak, viszont a náluk is megvehető királypiton úgynevezett ­CITES-­papírral rendelkezik. Ez az irat a veszélyeztetett fajok kereskedelmének ellen­őrzését szolgálja, megakadályozva azt, hogy állatok és növények ezrei a kihalás szélére sodródjanak. Az iraton fel kell tüntetni a tenyésztő nevét, hogy milyen állatról van szó, és az mikor született. Az állatok egyedi azonosítót, jelölést kapnak, zárt gyűrűt, mikrocsipet, esetleg tetoválást. A nagyobb papagájok – például a jákó, ara, kakadu – is a veszélyeztetettek listáján vannak, ahogy az európai szárazföldi teknősök is, tartásukhoz szintén CITES-engedéllyel kell rendelkezni.

Igornak, a zöld sisakos kaméleonnak nagyon jó sora van, ugyanis gazdái nem tartják terráriumban, az egész lakást bebarangolhatja Fotó: Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap

A kedvencek sok törődést igényelnek. A nyuszi, csincsilla nem szereti a meleget, hő­gutát kaphat, de vannak állatok, amelyeknél a páratartalomra kell ügyelni, például a kaméleon esetében. Azt is megtudtuk az üzletben, hogy ritkán visznek vissza állatot. Mindig megkérik a vásárlókat, hogy gondolják át, melyik számukra a legmegfelelőbb kisállat, tudják-e biztosítani a szükséges körülményeket. A tengerimalacot legjobb párban tartani, ahogy erre a kereskedésben is felhívják a figyelmet.

A görények lusták, íme Hunor kitekeredve, becsavarodva Fotó: Laczkó Izabella/Dunaújvárosi Hírlap

Egy másik, legfőképpen halakkal foglalkozó székesfehérvári kereskedésben is jártunk a belváros peremén. Mint itt megtudtuk, halak között is vannak olyan fajok, amelyek csoportban szeretnek élni, de olyanok is akadnak, amelyeket egyedül kell tartani, s vannak köztük olyan fajok, amelyek tartását betiltották. A kereskedés vezetője vásárlás előtt tájékoztatja a vásárlókat az egyes fajták igényeiről, a megfelelő tartásukról.

Csak abban az esetben vásároljunk állatot, ha a megfelelő feltételeket bizonyosan meg tudjuk adni az új kedvencünknek, figyelmeztettek a megkérdezett kereskedők. A beszélgetés során azt is megtudtuk, hogy nem vesznek vissza állatot, ezért érdemes kétszer is átgondolni, hogy el tudjuk-e magunkat kötelezni hosszú időre egy új lakótárs mellett.

Újságírói tapasztalat szerint a papagájok igen hálás házi kedvencek lehetnek. Többen állítják, hogy a madarakat párban kell tartani, viszont ha a terveink között szerepel a madár beszédre tanítása, akkor ajánlottabb az egyedüli tartás. A párban tartásnál lehet vegyes ivarúakat tartani, de mindig a hímek legyenek többen, ugyanis a tojók hajlamosabbak a verekedésre. Tájékozódni kell arról, hogy egyes fajtáknak mekkora a helyigényük, de emellett természetesen röptetni is kell a madarat.

Véleményem szerint a legjobb nekik egy röpde. Ez lényegében fa- vagy fémvázból épített tágasabb ketrec. Minél nagyobb, annál jobb, hiszen többet tud mozogni a madarunk, nem hízik el. Gondoskodni kell számukra a megfelelő és változatos étrendről. A magok mellett nagyon szeretik a gyümölcsöket, zöldségeket, természetesen utána kell nézni, hogy mi ehető számukra és mi nem. Mivel a papagájok nagyon kíváncsiak, lehet nekik játékokat vásárolni, így nem fognak unatkozni, amikor egyedül vannak. Ha sikerül a bizalmukba férkőznünk, ami elég hosszú ideig is eltarthat, akkor rengeteg szeretetet fogunk tőlük visszakapni!

Tuba szeret fürödni, most „állatmosodában” van Fotó: Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap

Az állattartás nagyon kemény munka. Nemcsak a saját igényeinket kell ezek után számon tartani, hanem a kis kedvencünknek is biztosítani kell a számára legmegfelelőbb életszínvonalat, ami persze nem kevés pénzbe kerül. Az etetés és az esetleges gyógyítás nem kíméli a pénztárcánkat.

Nem minden állatorvos ért az egzotikus állatokhoz. A madarak, hüllők megbetegedése esetén érdemes olyan orvost keresni, aki rájuk specializálódott. Sok esetben ezek az orvosok nem találhatók meg a környezetünkben, előfordul, hogy utaznunk kell a kezelés miatt, ami időbe és pénzbe kerül.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!