Gőzerővel dolgoznak

2021.05.28. 17:30

A jövő generációjával való aktív törődés jó példája a bölcsőde Baracson

Minden településen kiemelt fontosságú projekt, amikor a legfiatalabb korosztály számára teremtenek modern, mai kornak megfelelő ellátást. A Dunaújváros környéki falvakban, Kisapostagon, Baracson, Nagyvenyimen és Mezőfalván is nagy fába vágták a fejszét, amikor az ottani képviselő-testületek igennel szavaztak a bölcsődeépítési lehetőségekre. Négyrészes írásunkban a négy település kisgyermek-intézményi helyzetét mutatjuk be. Ezúttal Baracs bölcsődefejlesztésének aktuális helyzetébe nyújtunk betekintést.

Horváth László

Baracson teljes sebességgel épül a bölcsőde, januárra tervezik fogadni a gyermekeket, amire minden esély megvan.

– Kéthetente kooperálunk az építővel. Éppen a mai nap volt az egyik ilyen alkalom. Örömünkre, nagyon szépen és ütemezetten haladnak a munkálatok. Szerencsénkre az időjárás segíti az építkezést. Most ott tartunk, hogy hamarosan elkezdődik a parkolóhoz kapcsolódó tevékenység. Ezeket a feladatokat megelőzi a víz- és a szennyvízbekötés, tehát eléggé összetett, pontos kivitelezésre van szükség, amelyben azért van némi fennakadás a szolgáltatóra várva, de azért rövid időn belül kezdik ők is. Lassan összeérnek az „építőkockák”. Már jól látható az épület, és annak a kontúrja. Ha ilyen remek ütemben halad az építkezés, akkor messze hamarabb elkészül, mint a végleges átadási határidő. Október 9. a műszaki átadás ideje, és december 1-jén lenne az első olyan munkanap, amikor a gyerekek már benn vannak. Hangsúlyozni kell, hogy ez a terv! Ebben az évben muszáj lenne megnyitnunk.

Szép és modern lesz a bölcsőde épülete – mutatja Várai Róbert polgármester Fotók: a szerző

– Mennyi apróságnak biztosít helyet az intézmény?

– Két csoportban huszon­nyolc gyermeket fogadhat a bölcsődénk. Azt fontos tudni, hogy általában tizennégy fő gyermek kerülhet be egy csoportba, de amennyiben két év alatt van valamelyik, akkor csak tizenkettő lehet. Tehát a szobáknak a mérete tizennégy főre tervezett, de kisebbeket is szeretnénk felvenni, így összességében huszonhat fővel számolunk. Az egyikben a két év felettieket, a másikba a két év alattiakat is fel tudjuk venni.

Bent is alakulnak a helyiségek. A vizesblokk is színesedik

– Hol tart a létszám?

– A szülők által jelzett igényekhez képest máris szűkös a felvehető kisgyermekek létszáma! A helyzet nagyon érdekes, hiszen kétéves a száz főre épített új óvodánk, amely teljes létszámmal működik. Ebben nincsenek benne a mostanában Baracsra költözők, akik még csak most kérik a gyermekük elhelyezését. Pillanatnyilag még négy gyerkőcöt kellene kötelezően az óvodába felvennünk, de a létszám már nem engedi. A bölcsőde lenne a zsilip, mert akkor az óvodánkban nem lennének két és fél évesek, őket az új intézmény fogadná, tehát a helyük megmaradna az óvodára jelenleg még várokozó nagyobbaknak. Természetesen örülünk, hogy a községben ilyen sok a kiskorú gyermek. Ezért is vagyunk ebben a furcsa helyzetben, hogy az új óvodánk máris kicsi. Éppen építjük az új bölcsődénket, ami szintén teljes kihasználtsággal fog üzemelni.

A polgármesteri irodájában hallani fogja a kisgyermekek nevetését

– Mivel több még az új intézmény?

– A bölcsőde épületében helyet kapott a védőnői ellátás, amiben az a nagyszerű, hogy ideszoknak a kismamák. Szép helyen, padok, park, virágok, kellemes környezet várja őket. Láthatják, milyen szép, korszerű mellettük a bölcsőde. Utána átsétálhatnak az óvodához, tehát tényleg egy helyen lesz a teljes kisgyerekkori ellátás – mondta a látogatásunk alkalmával Várai Róbert, Baracs polgármestere.

A déli oldalon parkoló épül

Búcsúzóul hozzátette, számára azért is jó a két intézmény közelsége, mert a polgármesteri irodából hallani fogja a gyermekek nevetését. Ha pedig a másik oldalra megy, ott az óvodások szaladgálását látja.

A helyi újságban és az önkormányzat honlapján a későbbiekben közzé teszik a részletes felvételi módot. Az intézménynek neve még nincs, de várják a lakossági ötleteket az önkormányzat elektronikus elérhetőségein.

A bölcsődeépítéshez tartozó legfrissebb információ, hogy június elején kezdődik az épülethez tartozó parkoló építése, ennek során a Táncsics utcát a polgármesteri hivatal és a bölcsőde között lezárják. Baracson tehát óriás léptékkel halad az építkezés. Ahogy Várai Róbert riportunkban bemutatta, igen jó eséllyel januárban nyithatnak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!