A jobbhátvéd, Gróf András labdarúgóként, a borsodi fővárosból került Fejér megyébe

Miskolcon született, Nyékládházán nőtt fel és kezdett futballozni. A „Bácsi, kérem, hol lehet itt focizni?” elnevezésű, MLSZ által szervezett tehetségkutatón tűnt fel, került előbb Diósgyőrbe, majd a katonaság után Újvárosba.

– A tehetségkutató döntőjét mindig egy feljutó gárda otthonában rendezték. Pirosak és fehérek szerepeltek a fináléban, utóbbiaknál engem választottak csapatkapitánynak. Emlékszem, 4-2-re nyertünk, 11-esből gólt is lőttem. Szepesi György volt a riporter, interjút készített velem. Leigazolt a Diósgyőr, végigjártam a lépcsőfokokat, a sikercsapatban 18 évesen sikerült bemutatkoznom. Nagy szó volt akkoriban, a Magyar Kupában ezüstérmes voltam, a döntőben ültem a padon a szegedi négyes döntőben, a Vasas ellen szenvedtünk 1-0-s vereséget. Az elődöntőben a szintén erős Újpestet vertük 2-1-re.

Majd leigazolta az Újváros

– Előbb átigazoltam az NB II-es Miskolci Vasutashoz, a több játéklehetőség reményében, 19 évesen. Bevonultam katonának 1982-ben, a szentendrei székhelyű Kossuth KFSE-be. A másodosztályú klubhoz kerültem, azonban fél év után kiestünk az NB III-ba. Egy csoportban szerepeltünk a szintén kieső Kohásszal, amelynek Palicskó Tibor volt az edzője. A meccs után megkerestek az újvárosiak, a leszerelés után ide szerződtem, 1983 márciusában. A tavaszi szezont már itt kezdtem, az NB III-at megnyertük, de az osztályozón elbuktunk a Bakony Vegyész ellen. A következő szezonban feljutottunk a DÉLÉP SC-t megelőzve.

Hosszú út vezetett a legmagasabb osztályba

– Két évet töltöttünk a második vonalban, majd feljutottunk az NB I-be. Az 1985-86-os, másodosztályú bajnokságban az élen végeztünk az Eger előtt, osztályt léphettünk. Soha nem felejtem el, a Vidivel kezdtünk itthon, 7000 néző előtt 2-0-ra nyertünk, én rúgtam az első gólt, akcióból. Nem volt esélyünk a bennmaradásra, kiestünk, a velünk feljutó egriekkel. A Vidi hat ponttal előzött meg bennünket és zárt a 14. helyen, ők még bennmaradtak. Egy évvel később megint az élvonalban szerepeltünk az újvárosiakkal, de újra elbúcsúztunk. A folytatásban az NB II-ben játszottunk, 1990 nyarán a 2. helyen végeztünk, osztályozón buktunk el a Debrecennel szemben, itthon 1-1-es döntetlent játszottunk, gólt lőttem, idegenben viszont 1-0-ra kikaptunk. Aztán bronz jött, majd 4. hely, két évvel később pedig abbahagytam. A klub fiatalítani kezdett, később Solton és Ercsiben játszottam levezetésként, majd technikai vezető lettem, 1995 nyarán.

Hosszú út vezetett a legmagasabb osztályba

– Két évet töltöttünk a második vonalban, majd feljutottunk az NB I-be. Az 1985-86-os, másodosztályú bajnokságban az élen végeztünk az Eger előtt, osztályt léphettünk. Soha nem felejtem el, a Vidivel kezdtünk itthon, 7000 néző előtt 2-0-ra nyertünk, én rúgtam az első gólt, akcióból. Nem volt esélyünk a bennmaradásra, kiestünk, a velünk feljutó egriekkel. A Vidi hat ponttal előzött meg bennünket és zárt a 14. helyen, ők még bennmaradtak. Egy évvel később megint az élvonalban szerepeltünk az újvárosiakkal, de újra elbúcsúztunk. A folytatásban az NB II-ben játszottunk, 1990 nyarán a 2. helyen végeztünk, osztályozón buktunk el a Debrecennel szemben, itthon 1-1-es döntetlent játszottunk, gólt lőttem, idegenben viszont 1-0-ra kikaptunk. Aztán bronz jött, majd 4. hely, két évvel később pedig abbahagytam. A klub fiatalítani kezdett, később Solton és Ercsiben játszottam levezetésként, majd technikai vezető lettem, 1995 nyarán.

Három évvel később kerültek az élvonalba. Aligha gondolta, hogy sikerekkel teli időszak következik.

– Az első évben az 5. helyen végeztünk, majd 2000 nyarán megnyertük a bajnokságot. Történelmi siker volt, előzőleg a 7. volt a legjobb helyezése az egyesületnek az élvonalban. Jött a nemzetközi kupa, újoncként nem vallottunk szégyent. A Hajduk Split ellen a klub történetének első nemzetközi meccsére került sor, 2-0-s győzelmet arattunk, a horvát szurkolók megtapsoltak bennünket a meccs után. A norvég Rosenborg ellen reális esélyünk volt a csoportkörbe kerülésre a Bajnokok Ligájában. Itthon 2-2-es döntetlen lett, idegenben 2-1-re kikaptunk, támadtunk, de a végjátékban nem sikerült újabb gólt szereznünk. Az UEFA Kupában folytattuk, a Feyenoord ellen kiestünk.

A következő szezon ezüstérmet hozott a bajnokságban.

– Kiléptünk a nemzetközi porondra, a ciprusi Olympiacos Nicosia legyőzött bennünket az UEFA-kupában. Épült a stadionunk, ami még ma is épül, a bajnoki címünk megszerzése után kezdődtek a munkálatok. Ha itthon játszhatunk, talán másként alakulnak a derbik. Bár hozzáteszem, Győrben is szenzációs hangulat volt, karavánok indultak Fejérből, és a helyiek is nekünk drukkoltak. Általában 14 ezren voltak a mérkőzéseinken.

Ma már alig hihető az ilyen rendkívüli érdeklődés.

– Érthető volt a fokozott hangulat, korábban esély sem volt ilyen szereplésre. A gyár és a sportklub akkori vezetésének köszönhetően kiszámítható gazdálkodás folyt, szinte minden sportágban bajnokcsapata volt a városnak. Ez volt az aranykorszak, a következő évben ezüstérmesek lettünk a Fradi mögött, nem sok hiányzott az újabb aranyhoz, balszerencsések voltunk. Aztán a 4. helyen zártunk, akkor indultak el a negatív folyamatok, megingott az addig biztosan működő rendszer, anyagi gondok következtek, de majdnem újra dobogósok lettünk.

A következő év pedig már kiesést hozott.

– A sikercsapat tagjai távoztak, ifistákkal fejeztük be a bajnokságot. Nem volt esély a bennmaradásra, annak is örültem, hogy végigcsináltuk a szezont. Lemondtam az ügyvezetői posztról. Pénz nélkül nem lehet futballt csinálni. Elkezdődött a mélyrepülés.

Eszébe jut néha a sikerekkel teli korszak?

– Nem betegedtem bele, amikor vége lett, de az első időszak nehéz volt. El kellett kezdenem egy más jellegű életet. Dolgoztam a Magyar Labdarúgó Ligában szervezési főmunkatársként, majd kis ideig klubigazgatóként a Videotonnál. Edzősködtem Ercsiben, Hartán, most Százhalombattán a megyei első osztályban dolgozom, valamint Dunaújvárosban egy kereskedelmi rádiónak vagyok az ügyvezetője és ötvenszázalékos tulajdonosa. Ha időm engedi, járok a DPASE hazai meccseire.