mint régen, csak sokkal szebb és jobb

2019.09.11. 14:00

A dunaföldvári csónakház története röviden: volt, van, lesz

Volt, van, lesz. Így foglalták össze a Beszédes József Vízitúra Sportklub csónakházának történetét, a felújítás utáni átadóünnepségre érkezettek Dunaföldváron, az elmúlt pénteken délután.

Balogh Tamás

A generációk óta lépésenként fejlesztett épületet 2018 elején tűzvész pusztította el. A szomorú eseményről még halkan sem beszélgettek. A hatalmas közösségi erejüket bizonyító összefogásukról is csak a szerény elégedettségre szolgáló mosollyal, és röviden szóltak.

Az átadás, a szalag átvágásának örömteli pillanatai előtt köszöntötték a résztvevőket Fotók: Balogh Tamás/Dunaújvárosi Hírlap

A szívünk csücske lett belőle

Horváth Zsolt polgármester is a jól végzett közös munka utáni elégedettséget érezte a levegőben.

– Ennek a csónakháznak az elődje egy ikonikus épület volt Dunaföldváron, itt a Duna partján. Egy sajnálatos baleset miatt leégett és teljesen megsemmisült a benne lévő ingóságokkal együtt. A szörnyű esemény után a városunk lakói úgy gondolták, hogy újra kell építeni. Ezért három pénzügyi lábon állva: a biztosítási összeg, plusz a város a saját bevételei terhére, és a helyi vállalkozók és polgárok adakozásából megszületett ez a csoda.

A kenuk a helyükön várják a következő vízre szállást

– A sokféle, a Dunához is köthető elfoglaltság között a vízi túrázás újból reneszánszát éli. Ebből a szempontból a mi városunk nagyon szerencsés helyzetben van. Három, a kikötéshez alkalmas létesítményünk is van. Az újjászületett csónakház, mellettünk a közelben egy másik kikötő, és lejjebb egy tanyahajó, amely a nagyobb vízi járművek kikötőjeként is működik. Ez a szép épület a régi alapokon nyugszik, de egy új, a mai kornak megfelelő létesítmény, a szívünk csücske lett belőle.

Linka Jánosné Belvári Éva, a Beszédes József Vízitúra Sportklub elnöke gyermekkora óta ezer szállal kötődik ehhez a létesítményhez.

– Pécsi gyerekként gyakran jártam ide Dunaföldvárra a nagymamámhoz. Már az általános iskolát is itt végeztem. Kisgyerek korom óta lejártam a Dunára és az itteni csónakházba is. Az ötórai hajó érkezésekor kellett hazaindulnom. Minden ide kötött a folyóhoz. Már tizenkét évesen átúsztam, persze felnőtt kísérettel. Amikor lehetett, reggeltől estig itt voltam. Nagyon szép az a Pécs, de ott nincs Duna… – mondta mosolyogva.

A csónakház avatását ünnepelték szülők, sportolók, gyerekek, önkormányzati vezetők

Felnőtt fejjel

– A helyi általános iskolában a gyógypedagógiai tagozat vezetője voltam harminchárom évig. A komolyabb vízi kapcsolatom úgy kezdődött, hogy előbb vándortábort vezettem a gyerekeknek a szárazföldön, gyalogosan, a hegyekben. Ők adták a vízitúrázók magját. Nagyon az elején kezdtük, de szépen belejöttek, és eredményesek lettek. Akkor, a ’80-as években a Spartacus SE keretén belül itt még kajak-kenu sportbázis működött, ami sajnos megszűnt. Azután megbíztak a folyami vándortáborosok fogadásával. Ezt követően előbb kölcsönkenukkal, de újra életet hoztunk ide a csónakházunkba. Egész nyaras tevékenység kötött ide bennünket.

Linka Jánosné Éva, az SC elnöke

– A következő lépés a csónakház bővítése lett, hiszen az a kezdetekben egy élére állított téglából épült csónaktároló volt, földes padozattal, közművesítés nélkül. Vas­ágyakat szereztem, de bizony az egerek szabadon szaladgáltak közöttünk, a tető beázott, és huzigálhattam a fekhelyeket, hogy a gyerekek szárazon alhassanak. A negyven év alatt nagyon sok támogatással és segítséggel sikerült folyamatosan előbbre lépnünk. Mi egy nagy család vagyunk, hiszen már négy generáció kötődik ehhez a helyszínhez.

– A baj 2018 januárjában történt. Az én hitvallásom szerint is a problémák azért vannak, hogy megoldjuk azokat. Nem siránkoztam, hanem rögtön azt néztem, hogy mit lehet ebben a helyzetben tenni? Már a következő hónapban elkezdtek jönni a támogatások a számlánkra. Ez volt a fontos, hogy nem csak mi, hanem a város polgárai, és a vizes család az ország minden részéről, újjá akarták építeni! Hogy olyan lett-e, mint amilyet szerettünk volna? Minden úgy van, mint régen, csak szebb és jobb! Szerencsénk volt az építővel, Berényi Zoltánnal, a Generál Globál Kft. vezetőjével, aki idehívott bennünket és folyamatosan megbeszélhettük vele a tennivalókat. Minden a szükséges funkciója szerint lett kialakítva. Például nem is álmodtuk, hogy ilyen csodálatos konyhánk lesz! Csodálatos, biztonságos helyen van a mi csónakházunk. Az árvíz még nem köszönt be hozzánk, szerencsére a kapuban megállt.

Minden idejét ott töltené

Vajai Zsuzsanna a helyi szociális otthon ápolónője, és az egyesület gyermek- és ifjúsági csoport vezetője. Az irányításával vízitúrázást, a rendkívül népszerű Vízicsibe táborokat, a közösségi rendezvényeket az egyesület tagjai az ő vezetésével szebb és korszerűbb körülmények között ott folytatják, ahol 2017-ben abbahagyták.

Vajai Zsuzsanna programszervező és vízitúrás

– A családi programok szervezője és vízitúrás vagyok, a csónakház a második otthonom, hiszen ötéves koromtól rendszeresen idejárok. Szeretném megszerettetni a gyerekekkel ezt a fajta életet, és átadni nekik az én vízimádatomat. Nincs nehéz dolgom, hiszen nagyon jó és nyitott „gyerekeim” vannak, és a szülők is nagyon nyitottak rá. Sokat segítenek, ahogy a régi társaim is. Időnként „vadidegenek” is érkeznek, ráadásul családostul, és mindannyiunknak óriási élmény, amikor megérinti őket ez a világ, és ők is nagyon jól érzik magukat. Aki ezt így nálunk egyszer kipróbálta, abból visszatérő vendég lesz. Második éve járunk az országos találkozókra, és szép eredményeket értünk el azokon. Magam is részt veszek a versenyeken, a négy-hat személyes kenukon kormányosként igyekszem megállni a helyemet. Sokat foglalkozok a gyerekekkel, de parancsolgatni nem szeretek nekik. A figyelmüket inkább más, szelídebb módszerekkel próbálom meg elnyerni. A vízi sportokhoz is nagy fegyelmezettségre és alázatra van szükség. A mai gyerekek is képesek erre. Az erre való nevelés talán a legfontosabb feladatom. Újjászületett a csónakház és gyönyörűnek találom, büszke vagyok rá. A szívem vágya, hogy minél több időt tölthessek el itt, ebben a környezetben.

Horváth Zsolt, Dunaföldvár polgármestere

A keserűséget tenni vágyás váltotta

Újjáépítették a Beszédes József Vízitúra Sportklub csónakházát Dunaföldváron. A korábbi épület a tavalyi év elején egy tűzvészben veszett oda, a hozzá tartozó összes ingósággal együtt. Az egyesület régi és jelenlegi tagjait, valamint az ország hasonló egyesületeit mélyen megrázta az eset. Az 1561. folyamkilométeren létrehozott bázis korábban a helyieknek és az áthaladóknak is kedves, biztonságos helyszínt adott a pihenésre, feltöltődésre a túrák folytatása előtt. A keserűséget tenni vágyás váltotta fel. Nem vártak senkire, a kezükhöz illő munkát választva az önként vállalt dolguk után néztek. Voltak, akik pár száz forinttal segítettek, a tehetősebbek mélyebben nyúltak a zsebükbe. Az építész, a kivitelező és a számtalan ilyen esetben nélkülönözhetetlen vállalkozás azonnal összhangra talált, ezért a közös siker nem maradt el.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!