tisztul a kép

2020.11.22. 20:00

A bajnokságok folytatódnak, a kupákat nem rendezi meg a DLSZ

A kormány november 9-én bejelentett intézkedései miatt első lendületből a DLSZ felfüggesztette a 2020/2021-es szezont, később azonban újraindította azt. A Carissa kupa, több kisebb megmérettetéshez hasonlóan azonban elmarad.

Morva Dávid

Az idei év finoman szólva sem kedvez a sport szerelmeseinek. A koronavírus-járvány miatt egyre-másra maradtak el a sportesemények, vagy változtatták meg a rendezvények időpontját, sőt olykor még azoknak a lebonyolítási rendszerét is (UEFA Bajnokok Ligája, NBA, NHL).

Ez alól a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség (DLSZ) sem képez kivételt. Petrás Gáborék az utóbbi időben belejöttek a válságkezelésbe, hiszen tavasszal a koronavírus-járvány első hulláma idején be kellett szüntetni a bajnokságokat. Ezt követően eseménydús nyár, és még pörgősebb ősz várt volna a labdarúgás szerelmeseire, az őszi szezonra a szervezet 1292 db játékengedélyr adtak ki, azonban az élet, pontosabban a koronavírus-járvány második hulláma közbeszólt.

Lezárultak a bajnokságok? Nem!

A november 9-én bejelentett kormányrendelkezések után a szervezet szinte azonnal kihirdette a bajnokságok beszüntetését.

Két nappal később azonban a szerkesztőségünkhöz is eljuttatott közlemény szerint különböző intézkedések mellett ugyan, de folytatódhatnak a Markó Lajos kispályás labdarúgó-bajnokság küzdelmei. Erről Petrás Gábor főtitkár nyilatkozott:

Petrás Gábor, főtitkár Fotó: DLSZ

– Első nekifutásra mi magunk a bajnokságok beszüntetése mellett döntöttünk. Amikor azonban a rendelkezés megjelent a Magyar Közlönyben, illetve az MLSZ hivatalos értesítése után, a helyi szervezetekkel csapatvezetőkkel egyeztetve végül arra jutottunk, ha megkötésekkel is, de folytatódhatnak a mérkőzések.

Ennek fő oka, hogy mi, a DLSZ is a Magyar Labdarúgó Szövetség versenyrendszerében vagyunk benne immár 2015 óta. Ez pedig lehetőséget biztosít számunkra, hogy továbbra is rendezzünk találkozókat. Ez természetesen egy lehetőség. A bajnokságból hátralévő őszi mérkőzések lejátszása nem kötelező! Ha valamelyik csapat a mérkőzés megkezdése előtt legalább 24 órával jelzi a DLSZ felé szándékát, hogy nem kíván pályára lépni, a mérkőzést nem kell lejátszani. Ezekben az esetekben a találkozót a bajnokság tavaszi rajtját megelőzően, a DLSZ által kijelölt időpontban lesz lehetőség lejátszani.

A főtitkár beszámolója szerint az őszi szezonban 218 mérkőzés lesz játszottak le a csapatok, és 24 mérkőzés kerül át tavaszra az őszi szezonból, amelyeket a tavaszi bajnoki rajt előtt pótolhatnak.

Carissa és a többiek

Amíg a bajnokságok az MLSZ versenyrendszeréhez tartoznak és e szerint zajlanak, az egynapos kupákról ugyanez nem mondható el. A szervezet a múlt héten bejelentette, hogy fennállása során első alkalommal nem tartják meg a hagyományosan január elejére tervezett Carissa kupát.

– Az időpontból fakadóan a Carissa kupa szervezése előrehaladott állapotban volt. Rengeteg e-mailt váltottunk arról a szövetségen belül is, hogy meg tudjuk-e szervezni olyan színvonalon, ahogyan azt megszokhatták. Ez a rendezvény a DLSZ egyik ékkövének számít, ebből fakadóan nagy rangja van, nemcsak a városban, de büszkén mondhatom, hogy a megyében, sőt országosan is. Mindent figyelembe véve úgy döntöttünk, hogy fájó szívvel ugyan, de el kell engednünk a januári tornát.

A hagyományosan januárban megtartott Carissa kupa is elmarad

A kisebb volumenű tornák – amelyekből decemberben öt is tervben volt – a Carissa kupához hasonlóan szintén elmaradnak, akárcsak a novemberre tervezett amatőr futsalbajnokság.

Az e-sport szerelmeseinek azonban jó hír, hogy online bajnokság elindítása tervben van, hogy ezzel is – ha csak virtuális formában – tovább építsék a helyi sportkedvelő közösséget.

A jelenlegi helyzet a DLSZ mindennapi életére is hatással van. A szervezet jelenleg nem ülésezik, a felmerülő kérdésekről online formában tanácskoznak, egészen addig, amíg a vírushelyzet másra nem ad lehetőséget.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!