Kovács Zsófia remekelt

2019.10.06. 20:00

Megvan a kvóta, irány Tokió! – Stuttgart jelenti

Október 4-én megkezdődött Stuttgartban a tornászok olimpiai kvalifikációs világbajnoksága. A női válogatottból Kovács Zsófia kvótát szerzett a jövő évi tokiói olimpiai játékokra

Morva Dávid

A felemás korláttal „beszélget” a dunaújvárosi világbajnoki szereplő a pódiumedzésen

Fotó: Unger Tamás

Nem indult könnyen.

A hét elején már írtunk róla, hogy bár a magyar együttes szerencsésen megérkezett szombaton a világbajnokság helyszínére, Stuttgartba, nem ment minden a tervek szerint. A közlekedés viszontagságai miatt, ugyanis a női csapat a megérkezése utáni tréninget le is mondta.

Jó gyakorlatok a hölgyek pódiumedzésén

A folytatás azonban jóval simábban ment a magyar női tornászválogatott tagjainak. A pódiumedzésen, a mieink kedden 18:00 órától próbálhatták ki a szereket. Altorjai Sándor a Magyar Torna Szövetség főtitkára, illetve a csapat vezetője akkor úgy fogalmazott:

„pódiumedzés mindig arról szól, hogy a tornász megismerje a pódiumon álló szereket, belője a helyszínt a világítást. Úgy gondolom, a lányok jól teljesítettek, bár a gerenda nem ment le hiba nélkül”

A pódiumedzést követően kialakult, hogy ki, melyik szeren mutatkozik be a magyaroknál. Draskóczy Imre szövetségi kapitány döntése szerint Kovács, Schermann és Böczögő négy szeren mutatja be gyakorlatait, Makra az ugrást hagyja ki, míg Péter csak ugráson szerepel.

„Minden rendben, a terveknek megfelelően hajtották végre a lányok az edzéseket, szerintem jó formában vannak. Ma egy tréningen vettünk részt, tartalékolunk a holnapi szereplésre.”

Megvan a kvóta

Szombaton aztán végre a szerekhez léphettek a mieink. A Kovács Zsófia, Schermann Bianka, Böczögő Dorina, Makra Noémi, Péter Sára alkotta női tornászválogatott a 18. helyen végzett a csapatok versenyében.

A magyar együttes az utolsó forduló előtt a 16. helyen állt, végül 155.661 ponttal a 18. pozícióban zárt. Kovács második számú tartalék az egyéni összetett fináléban, 52.432 pontja a 24 fős döntőbe jutás szempontjából a 26. helyre volt elegendő.

A Nemzetközi Torna Szövetség (FIG) hivatalos tájékoztatása szerint Kovács Zsófia szerepel a tokiói olimpiára kvalifikáltak között, méghozzá a hatodik helyen.

Altorjai Sándor csapatvezető tájékoztatása szerint, az összetettben a második magyar versenyző, Shermann Bianka 51.198 pontja magasabb, mint a kialakult kvótaszerző 20 tornász utáni első számú tartalék pontszáma, így a Magyar Torna Szövetség dönthet arról, hogy melyik magyar sportoló indul az ötkarikás játékokon. Draskóczy Imre szövetségi kapitány tájékoztatása szerint várhatóan a jövő évi Európa-bajnokságon dől el, hogy ki lép a szerekhez Tokióban.

Kovács Zsófia így értékelt a verseny után:

- Természetesen boldog vagyok, hogy a kvalifikációt megszereztem, de el vagyok keseredve, hogy nem kerültem be a legjobb 24 versenyző közé, csak a második számú tartalék vagyok az egyéni összetett fináléban. Az egyik szemem sír, a másik nevet. Leginkább a gerendán ment el a verseny. A felkészülési időszak alatt valahogy nem ment a gerenda, sok rontásom volt az edzéseken is, pedig tavaly megkedveltem a szert, még Világkupát is nyertem rajta. Azért az utóbbi hetekben már egészen meg voltam elégedve vele, de ez nem jött ki a vb-n. Már a szólításnál megfogtam a szert, később pedig le is estem, úgyhogy két pont biztosan benne maradt a gyakiban.

A riói olimpikon a felemáskorláttal és az ugrással elégedett volt, de talajon is szeretne javítani.

- A versenyt felemáskorláton kezdtük, az nagyon jól sikerült, csak egy apró hiba volt benne. Utána jött a gerenda, majd a talaj következett. Ott az első két sorom rendben volt, a harmadiknál kiléptem, az egy 3 tizedes levonást von maga után. Ez még nem is lett volna baj, de egy gimnasztikai ugrásomat nem fogadták el, és tartáshiba miatt is volt levonás, így talajon is egy pontot veszítettem. Zárásképpen az ugrás, a Jurcsenko dupla csavar szép volt.

A Dunaferr SE tornásza örül annak, hogy Schermann Biankával versenghetnek azért, hogy ki legyen ott az ötkarikás játékokon.

- Szerintem ez egy jó pont, mert lesz miért, lesz kivel harcolni. Lassan lezárul az év, hiszen már csak a Mesterfokú Bajnokság van hátra a versenyszezonból. Utána megkezdjük a felkészülést, több új elemet építünk be a gyakorlatokba, ezeket már a világbajnokság előtt előkészítettük. Már most várom, hogy kezdhessem az új gyakikkal az edzéseket.

A kvalifikációról

A stuttgarti olimpiai kvalifikációs világbajnokság, ahol csapatban, egyéni összetettben és szerenként is lehet olimpiai kvótát szerezni, pénteken vette kezdetét, a női selejtezők első napjával. Az együttesek esetében az 5/4/3 szisztéma érvényesül, vagyis az öt versenyzőből 4 megy fel a szerre, és a 3 legjobb gyakorlat számít a végelszámolásnál a csapateredmény szempontjából.

A 2018-as vb-n már 3 csapat szerzett kvalifikációt, így most további 9 együttes kaphat kvótát a selejtezőben elért helyezések alapján, természetesen a már 3 kvótás országot kiveszik a rangsorolásból. Az egyéni összetettben a nőknél 20 kvótát (országonként csak egyet) osztanak ki a selejtezőben elért eredmények alapján, de ott is kiveszik a már 12 kvótát kapott nemzet csapatainak tornászait. A harmadik lehetőség a szerenkénti fináléban van, ahol az első három helyezett automatikusan ott lehet Tokióban. A sorból itt is kikerülnek a 12 csapattal kvalifikálódott versenyzők és az egyéni összetett alapján kvótások is, vagyis akár a finálé 8. helyezettje is begyűjthet egy kvalifikációt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!