100 plusz pont

2019.05.18. 11:30

Kitömött barbárral az OKTV-n

Fejes Noémi, a Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium 12.E osztályos tanulója, az Országos Tanulmányi Versenyen, mely a középiskolások legrangosabb versenyének tekinthető, magyar nyelv kategóriában kiemelkedő teljesítményével a 2. helyen végzett.

Morva Dávid

Bár versengő típusnak tartanak – és valóban, a versenynél csak győzni szeretek jobban – a tanulmányi versenyekért sosem rajongtam. Gimnáziumi éveim alatt bőven megelégedtem a „kötelező minimum” abszolválásával. Teljesen létidegen volt számomra, hogy bármiféle – az iskolaidőn túlmutató – plusz tanulmányi munkát végezzek. Szerencsére azonban vannak nálam sokkal szorgalmasabb diákok. Ezen cikk főszereplője is ilyen. A Széchenyi István Gimnázium diákja, Fejes Noémi a minap második helyen végzett az OKTV versenyen, méghozzá magyar nyelv témakörben.

Szorgalmas, agilis, folyamatosan tanul

Noémit a versenyre felkészítő Péntek Klára tanárnő még tizenegyedikesként, az emelt szintű érettségire felkészítő óra keretében „kapta meg” diákjának. Elmondása szerint, egyből látta a fiatal lányon, hogy különleges érdeklődést mutatott az irodalom iránt, emellett szorgalmával, felkészültségével is kitűnt a többiek közül. Ennek bizonyítéka, hogy már az első adandó alkalommal elindult az OKTV versenyen.

„Noémi nagyon agilis diák, aki szeretne minél többet tudni. Már tavaly is indult a megmérettetésen, akkor Arany János volt a témája, végül huszonnegyedikként zárt. Mindkét alkalommal az irodalomhoz köthető tárgykört választottuk, mert nagyon fogékony az irodalom iránt. Biztos vagyok abban, hogy ezzel az attitűddel az egyetemi évei alatt is szárnyalni fog.”

Péntek Klára szerint, Noémi agilis, szorgalmas diák

Történelmi siker

Az intézmény a különböző országos megmérettetéseken rengeteg kiváló eredménnyel büszkélkedhet. A megmérettetés nívóját azonban jól mutatja, hogy Széchenyi István Gimnázium eddigi több mint hatvan éves fennálása alatt összesen négy ehhez hasonló eredmény született az OKTV-n. Magyar nyelvből ezidáig nem volt példa ilyen sikerre.

„Sok szép eredmény született már itt a gimiben, de eddigi pályafutásom alatt még nem volt ilyen jó szereplés. Tanárként ez a teljesítmény elmondhatalanul pozitív visszajelzése annak, hogy amit csinálok-csinálunk az jó, illetve jó úton haladunk. Számomra nagy öröm, hogy a diákok fejlődnek és kihozzák magukból a maximumot.”

Péntek Klára (b) és tanítványa Fejes Noémi (j) Fotók: Laczkó Izabella

Mi is az OKTV?

Az első OKTV-t Magyarországon 1923-ban rendezték matematika tantárgyból. Ezt követően a verseny 1957-ben született újjá. A rendszerváltás után is ez maradt középiskolás diákok legnívósabb megmérettetése. Az OKTV egy többfordulós viadal, amelyen a középiskolák utolsó két évfolyamának tanulói indulhatnak. A verseny első és második fordulói többnyire írásbeli feladatokat tartalmaznak. A döntő azonban írásbeli, gyakorlati, szóbeli részből is állhat.

Korábban az OKTV siker automatikus felvételt jelentett a diák által választott felsőoktatási intézménybe. Manapság ha a versenyeredményt azon tárgyak valamelyikéből érte el a tanuló, amely az adott szakon érettségi pontot adó vizsgatárgyként szerepel, abban az esetben az első tíz helyezett száz, a második tíz ötven, a harmadik tíz pedig huszonöt pontot kap a felvételin.

Az OKTV versenyen Fejes Noémi két forduló után az ötödik helyen állt, így az előzetes elvárás saját magával szemben az volt, hogy megtartsa a pozícióját. Az eredményhirdetést megelőzően Ő maga sem gondolt ilyen sikerre.

„Amikor a döntőn voltam és a versenytársaimmal beszélgettem, meg voltam győződve róla, hogy mindenki sokkal jobban felkészült mint én, mind az előadásmódot, mind pedig a tudásukat figyelembe véve. Így aztán végképp meg voltam lepve amikor Péntek Klára tanárnő jött hozzám, hozta a borítékot, és boldogan mutatta, hogy második lettem.”

Stílusrétegek és stílusárnyalatok találkozásai és funkciói Péterfy Gergely Kitömött barbár című művében

- ez volt a témakör amelyet Fejes Noémi választott, az OKTV második fordulójában. A pályamunka terjedelme – az ábrák, az aláírások, az irodalomjegyzék, a tartalomjegyzék leszámításával – 20-30 gépelt oldal lehetett. A megadottnál kisebb vagy nagyobb terjedelmű pályamunkákat a versenybizottság nem értékelte. A kiírás szerint a diákoknak ügyelniük kellett a stílusra, helyesírásra, forrásmegjelölésre is. Ilyen kritériumok után talán mondani is felesleges, hogy a plagizálás azonnali versenyből történő kizárást eredményezett.

A harmadik, szóbeli fordulóban a különböző iskolai tananyaggal, és nyeltani műveltséggel kapcsolatos kérdések mellett a pályamunkához kötődő egyfajta „védést”, prezentációt kellett tartani.

Noémi sokat készült a megmérettetésre

„Pályamunka nehéz volt, mert sokat kellett írni, de mivel otthon egy nyugodt környezetben tudtam kidolgozni a választott témát, így könnyebb. Amikor megláttam a kiírást fel sem merült bennem, hogy mást válasszak, mert ezt a könyvet különösen szeretem, korábban is olvastam már, emiatt vártam, hogy kidolgozhassam a témát. A regény mellett, rengeteg elemzést, kritikát olvastam, hogy legyen valami kiindulási alapom.”

A Széchenyi István Gimnázium végzős diákja Fejes Noémi egyébiránt a pszichológiával szeretne foglalkozni, ebben az irányban is képzeli el felsőoktatási tanulmányait. Most azonban még az érettségi tornyosul előtte. Ne legyen kétségünk afelől, hogy erre az erőpróbára is legalább olyan alázattal és alaposan készül, mint tette azt OKTV-vel. Ebben az esetben pedig az érettségi sem lesz több, mint egy újabb sikerrel abszolvált verseny.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!