adomák és libafuttatás

2021.11.11. 14:00

Csodás közösségi esemény volt a Márton-napi rendezvényük

Csuda szép időben, gondos szervezés után, nagy létszámú, egészen távolról is érkező érdeklődő örömére, kiváló hangulatban zajlott le a Szent Márton-napi ünnepség Dunaföldváron.

Balogh Tamás

Dunaföldvár – A rengeteg tenni- és szervezni való zömét, mindenki megelégedésére, a helyi művelődési központ csapata végezte. Az alkalomra a mindössze öttagú stáb – ahogy az már a város más rangos eseményein, úgy most is – a megelőző hetekben és szombaton, a helyszínen is megállás nélkül tette a dolgát. Így aztán minden időben a helyére került, és a betervezett programok is rendben megkezdődtek.

A libafuttatás győztesei: Czinger Dorina (b) második helyezett lett, Jankó Kristóf pedig az első helyezett Fotók: a szerző

Az élet úgy hozta, hogy ez a lelkes kollektíva a kisebb-nagyobb fesztiválok lebonyolítása mellett, a minden bizonnyal az akár extrém sport kategóriába sorolható libafuttató versenyben is szakemberekké vált. A feladat korántsem egyszerű, hiszen a jószágokat jó előre el kell hozni, hogy megszokják a nagy zsivajt, a zeneszót és a tömeget, amelynek jó része az ő produkcióikra lesz kíváncsi. A pályát kijelölni és a futamok alatt a fair play szabályait mindenkire nézve fenntartani is az ő felelősségük volt.

Nagyon sokan voltak kíváncsiak erre a népszerű eseményre

Pataki Dezső, az igazgató természetesen az újbor ünnepén is (szakmabeliként, mint kicsiben ugyan, de borosgazdaként) megjelent. Aztán annak zárásakor az ott összegyűlteket magával vitte a többi eseményre. A tapasztalatait így összegezte:

– Nagyon sokan voltak kíváncsiak az eseményünkre, amire nagyon büszke vagyok. A rendezvény rendben, barátságban zajlott le. A sok résztvevő mellett büszke vagyok a kertbarátok, a borlovagok, valamint a saját csapatom teljesítményére, amit ezúton is köszönök.

A pincesoron elsőnek a mindig aktív Dunaföldvári Kertbarátok Városvédő Egyesületének ügyes kezű aktivistái foglalták el a helyüket. A sátruk nagy kedvenc találkozóhely, ahol finom falatok várják a vendégeket. A kínálatuk jól bevált az elmúlt évek alatt. Libazsíros lilahagymás-kenyér, finom házi sütemények, és persze meleg tea és forralt bor. Ezekben nem lehet csalódni.

Sűrű Máté lúdja a dobogó harmadik helyén végzett a versenyben

Az egyesület vezetőjétől, Lipták Tamástól ezt hallottuk:

– Szerencsére nagyon sokan fölkerestek bennünket. Egy különleges hatvanöt fős csoportot is fogadtunk. Ők Kiskunhalasról érkeztek. Nagy öröm volt ennyi jókedvű embert vendégül látni déltől estig. Szerencsés volt, hogy a rendezvény színpada mellettünk volt, így akár a sátrunktól is énekelhettek Szávolovics Gabival, aki a délután egyik föllépője volt.

A Márton-napi program a Szent Rókus-kápolnánál kezdődött. A szent nevét viselő helyi borlovagrend szervezésében előbb a helyszínre hozott újborok megáldását végezte el Szabó Oszkár római katolikus plébános. A segítője, Czobor Gábor a szertartást követően Márton-napi adomákkal szórakoztatta a boros közönséget.

Ezek után Hegedűs János, a borrend alkancellárja (aki jeles bortermelő és bíráló) előtt Csányi Tamás mint jelölt tett sikeres próbát. Azt követően Dukai István nagymester a ceremónia csúcsaként a helyszínem lovaggá ütötte őt.

Felsorakoztak a borrendek képviselői a kápolnánál

Az imént még kivont karddal járó, de roppant barátságos főlovagtól ezt is hallottuk.

– A mai napra is szívesen vártuk a helyi és környékbeli bortermelőket és a ceremóniára kíváncsi érdeklődőket. A borrendek lehetőséget kaptak arra, hogy az ünnepi műsorban bemutassák saját szervezetüket és beszámoljanak az idei szüretükről.

Mint rendesen, most is a leglátogatottabb esemény a libafuttatás volt. A következő eredmények születtek: 1. Jankó Kristóf 2. Czinger Dorina 3. Sűrű Máté.

Ezek is érdekelhetik