1956 novemberében így zajlottak az események

Dunaújváros – November 4-én jöttek a szovjet tankok, és fegyverrel vérbe fojtották a forradalmat. Kádár János még Szolnokon tartózkodott, de Mün­nich Ferenc már Budapesten beolvasta a rádióban Kádár felhívását, amelyben már a Nagy Imre-kormány gyengeségéről és ellenforradalomról szólt a fáma. De mi történt Dunapentelén, amikor megjöttek a szovjet tankok?

A forradalom leverése után mintegy 400 embert végeztek ki a forradalomban való részvételért, több mint 21 ezer személyt börtönöztek be, 16-18 ezer főt internáltak. A börtönökben sokakat brutálisan vallattak, megkínoztak, köztük számos nőt és kiskorút is. Az 1957. évi 4. törvénnyel lehetővé tették a 16 év feletti fiatalkorúak esetében is a halálbüntetés kiszabását. Nagy Imre volt miniszterelnököt, Gimes Miklóst és Maléter Pált halálra ítélték. (Forrás: Wikipedia)

Erre első kézből kaphatunk választ, ha felidézzük a Dunaújvárosi Hírlap 1989-ben készült ötvenhatos cikksorozatának azon részét, amelyben Cihó Pál, az egykori pentelei Nemzeti Bizottság második elnökhelyettese számolt be az helyi eseményekről. „Mi felkészültünk a védelemre, de bíztunk abban, hogy nem kerül sor fegyveres összetűzésre, hogy meg lehet egyezni a szovjet csapatok kivonásáról. Mindenesetre a honvédhelyőrség kiépítette a körkörös védelmet a Forradalmi Katonai Tanács vezetésével. A Forradalmi Katonai Tanács, amelyik elsején letartóztatta N. K. századost, 4-én a helyzetre való tekintettel mégis kihozta őt, hogy irányítsa a város védelmét. Ez is a forradalom toleranciáját bizonyítja. […] Közben próbáltunk kapcsolatot teremteni a külvilággal a Rákóczi adón keresztül. Beolvastunk egy olyan közleményt – ennek a megszerkesztésében én is részt vettem – amiben közzé tettük, hogy Dunapentele az egyedüli város Magyarországon, ahol még nincsenek bent a szovjet csapatok, a városban rend van, az utak járhatóak”.

November 6-án aztán megérkezett a szovjet csapatok küldöttsége. Azt mondták, hogy nekik napok óta tűzparancsuk van, nem tudnak tovább várni, és arra kérték a dunapenteleieket, hogy tegyék le a fegyvert. Erre természetesen nem került sor, így a szovjet tábornok ki is adta a tűzparancsot. „Másnap aknavetőkkel zárótüzet adtak az állásainkra. Nem közvetlenül, csak eléjük, látszott, hogy ők sem akarják szétlőni a várost, nem akarnak oktalan vérontást. Utána megjelentek a repülők, és azok is az állásokra tüzeltek. A légvédelem viszonozta a tüzet. Amikor a repülők elmentek, még komolyabb tűz alá vették az állások vonalát, és ekkor történt, hogy görögök hátba támadták a technikumi nemzetőrségünket” – áll a Cihó Pál visszaemlékezéséről szóló cikkben.

Említettük már a rádiót. November 4-től Rákóczi adó néven állandó adással jelentkezett a helyi rádió. Az állomást egy R 40-es típusú rádióadó segítségével üzemeltették, s a helyét állandóan változtatták. Ezzel megnehezítették az adás helyének bemérését és az adó megsemmisítését. November 7-én hajnalban, mint írtuk, megindult a támadás a város ellen. A Rákóczi adó 1956. november 7-én még sugárzott adást, de ezen a napon jelentkezett utoljára, így: „A harc változatlan hevességgel továbbra is folyik... Adásunkat bizonytalan időre megszakítjuk. Rákóczi adó, Magyarország”.