meghatározó döntések születtek

2021.11.03. 11:30

1956 – Kádár négy napja

1956. november 1-jén, kora délután Kádár János távozott a Parlamentből, majd még aznap Mün­nich Ferenccel együtt elhagyta az országot. Akkor senki nem tudta, hogy hová lettek, még Kádár felesége sem tudta, hol van az ura. Kádárék november 4-én tértek vissza Magyarországra, jelesül Szolnokra. Mi történt abban a négy napban, amely minimum három évtizedre meghatározta Magyarország jövőjét, s megalapozta a 32 évig tartó Kádár-korszakot?

Brousil Csaba

dh-összeállítás – „A mély felelősségtől áthatva, hogy a testvérharc további vérontásaitól megmentsük népünket, dolgozó tömegeinket, kijelentem, hogy azokban a döntésekben, amelyekben a Minisztertanács elnöksége ma határozott, a Magyar Dolgozók Pártja elnökségének minden egyes tagja egyetértett. Én a magam részéről kijelenthetem azt is, hogy az előttem szólókkal, Nagy Imre, Tildy Zoltán, Erdei Ferenc ismerőseimmel és barátaimmal, általam nagyra becsült és tisztelt honfitársaimmal teljes mértékben egyetértek”. Egy részlet Kádár János rádióbeszédéből, amely a forradalom kitörése után hét nappal hangzott el a rádióban.

Miket írhatott még alá Kádár? Fotó: Fortepan/Szent-tamási Mihály

Majd másnap a következő szavak szóltak az éterből szintén Kádár hangján (ezt a beszédet október 31-én rögzítették és november 1-jén sugározták adásba): „Népünk dicsőséges felkelése lerázta a nép és az ország nyakáról a Rákosi-uralmat, kivívta a nép szabadságát és az ország függetlenségét, amely nélkül nincs, nem lehet szocializmus. Bátran elmondhatjuk: ennek a felkelésnek eszmei és szervezeti vezetői, előkészítői a ti soraitokból kerültek ki. A magyar kommunista írók, újságírók, egyetemisták, a Petőfi Kör fiataljai, munkások, parasztok ezrei, a hazug vádak alapján bebörtönzött régi harcosok az első sorokban küzdöttek a Rákosi-féle önkényuralom és kalandorpolitika ellen. Büszkék vagyunk arra, hogy a fegyveres felkelésben, annak vezetésében becsülettel helytálltatok, áthatva igazi hazaszeretettől, a szocializmus iránti hűségtől.” Másnap Kádár elhagyta az országot. November 4-én hallatott magáról nyilvánosan újra, közleményét Münnich olvasta be szintén a rádióban. Ebből egy sokatmondó részlet: „A hazánkban október 23-án megindult tömegmozgalom, amelynek nemes célja a Rákosi és társai által elkövetett párt- és népellenes bűnök kijavítása, a nemzeti függetlenség és szuverenitás védelme volt, a Nagy Imre-kormány gyöngesége és a mozgalomba befurakodott ellenforradalmi elemek növekvő befolyása révén veszélybe hozta szocialista vívmányainkat, népi államunkat, munkás-paraszt hatalmunkat, hazánk létét.” Összevetve az idézett beszédeket, látszik, hogy hatalmas pál­fordulás állt be a Kádár által képviselt gondolatokba. Mindössze négy nap alatt. Amelynek túlnyomó többségét Kádár János Moszkvában töltötte. Erről ő maga később nem sokat beszélt, még közvetlen munkatársainak sem. Berecz János (aki 1987-ben éppen Kádár János ajánlására a párt legbelsőbb gyakorlati döntéshozó szervének, a Politikai Bizottságnak a tagja lett) egy dokumentumfilmben úgy emlékezett vissza, hogy amikor Kádárnál ezt a négy napot firtatta, „az Öreg” még csak azt sem mondta el, hogy Moszkvában volt.

Pedig Kádár ott volt. Egyes történeti kutatások szerint a szovjet vezetés az akkor KB-titkár Leonyid Iljics Brezsnyevet bízta meg azzal, hogy Mün­nich Ferencet és Kádár Jánost Moszkvába juttassa. Ez meg is történt. Repülőgéppel Ungvárra, onnan Munkácsra vitték őket, ahol találkoztak az akciót szervező Brezsnyevvel. Münnichet és Kádárt elkülönítve, két repülőgéppel vitték Moszkvába. A dolog váratlanul érhette a magyar politikusokat, hiszen Kádárnak Moszkvában kellett kabátot vásárolnia, hogy meg ne fagyjon.

Moszkvában ekkor több, a szocialista tömbhöz tartozó pártvezető jelen volt, kivéve Nyikita Hruscsovot, a szovjet pártfőtitkárt, aki csak november 3-án érkezett vissza Jugoszláviából, hol annak vezetőjével, Josip Broz Titóval tárgyalt, a többi között a Magyarországon kialakult helyzetről. Hruscsov már október 31-én eldöntötte, hogy beveti a magyar forradalom ellen a Vörös Hadsereget. Ebben Kína is támogatta, de ő még ki akarta kérni többek között Tito véleményét is az intervencióval kapcsolatban.

Kádár és Münnich november 2-án és 3-án a Kremlben beszámoltak a magyarországi aktuális helyzetről. Vélhetően kiderült számukra, hogy a szovjet pártvezetésben vannak, akik egyiküket, vannak, akik másikukat támogatják abban a kérdésben, hogy ki legyen Magyarország következő vezetője. Az bizonyosnak tekinthető, hogy Kádárról még 1956 tavaszán is negatív hangvételű jelentéseket küldött Moszkvába Andropov, a magyarországi szovjet nagykövet. Kádárnak a korábbi Rajk-ügyben betöltött szerepe miatt sem állhatott túl jól a szénája Hruscsovék szemében. A szovjet pártvezér és Tito találkozásánál talán nem véletlenül merülhetett fel Kádár neve.

Tito egyébként Kádárt javasolta új vezetőnek, tekintve hogy fiatalabb és népszerűbb, mint Münnich. Kádár 1989-ben Kanyó Andrásnak adott interjút, amelyben úgy emlékezett vissza, hogy a személyi kérdések sem őt, sem Münnichet nem érdekelték, és csakis az ország védelmében utazott Moszkvába 1956 novemberében. Majd csak újabb iratok kutathatósága után válhat egyértelművé az, hogy Kádár eleve taktikázott a moszkvai úttal, és okosan mozgott a politikai sakktáblán, vagy valóban fogalma sem volt arról, hogy mi fog vele ott történni. Idővel kiderülhet az is, hogy lobbizott-e a hatalomért vagy csak elvállalta a bábkormány vezetését, amiről többször nyilatkozott úgy, hogy nem akarja, sőt a szocializmus építését a nemzeti sajátosságok figyelembevételével képzeli el. Ma nem tudjuk pontosan, mi is történt ez ügyben Moszkvában, csak a végeredményt: Kádár megkapta az új magyar kormány névsorát, sőt a szovjetek a kormányprogramot is megírták neki. És az orosz tankok november 4-én elkezdték lőni Budapestet, az egyik harckocsis alakulat pedig november 7-én magát Kádárt is a Parlament elé szállította.

Négy nap alatt Moszkvában jószerivel eldőlt a következő 32 év sorsa

Következett a forradalom fegyveres leverése, majd a szörnyű és véres megtorlás, majd az úgynevezett konszolidáció, később a gulyáskommunizmus és a legvidámabb barakk. 1957. május 1-jén Kádár már hatalmas békés tömeg előtt beszélt, ahol leszögezte, „aki nincs ellenünk az velünk van”. Nem valószínű, hogy az ország lakossága elfelejtette ötvenhatot, majd a megtorlásokat abban a pár hónapban. De nem szabad elfelejteni, hogy az ország elveszítette az első világháborút, majd jött a Tanácsköztársaság, aztán Trianon, aztán az ország függetlenségének elvesztése, a holokauszt, aztán a II. világháború vége, jöttek az oroszok 1945-ben, aztán jött a Rákosi-rendszer és végül ötvenhat vérbe fojtása. Sok volt ez annak a két nemzedéknek, amely ezeket átélte, ez a nép elfáradt már 1957-re a sok vérben és halálban, a sok fájdalomban. A nyolcvanas évekig kellett várni arra, hogy ismét fel tudjon állni és igazságot követeljen magának.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!