Gyűjteni kell, hogy összerakják

2021.08.19. 14:00

Németországból érkezett az evangélikus templomba egy igazi koncertorgona

Egy darabig egyszerre két orgona van az evangélikus templom karzatán. A réginek menni kell hamarosan, de nem azért, mert nem volt már elég jó, és nem is fiatalabb az új.

Balla Tibor

Fotó: LI

Dunaújváros – Fáj is Stermeczki András evangélikus lelkész szíve a régiért, mert szép, és egy istentiszteleti liturgikus szolgálathoz bőségesen elég is volt ez az 1997-ben ide épített Aquincum orgona. Viszont adódott egy lehetőség, amit ki kellett használni, hiszen egy igazán komoly hangversenyorgona érkezett helyette.

Egyelőre még pőrén áll a két manuál és a 17 regiszter az evangélikus templom karzatán Fotók: Laczkó Izabella/Dunaújvárosi Hírlap

Érdemes talán egy rövid történeti visszatekintésbe kezdeni. Még 1970-ben Baden-Württembergben, Fellbach városában – ami Stuttgart agglomerációjában egy Dunaújvároshoz hasonló nagyságú település –, épült egy új evangélikus templom a meglévő kettő mellé Melanchthon-Kirche néven. Ebbe került egy új orgona is, amit Friedrich Weigle patinás cége épített. Valódi mestermunkának számít ez a 17 regiszteres, 2 manuálos hangszer, ami minden koncertigényt kielégít.

Furcsa egybeesés, hogy Stermeczki András három évvel ezelőtt éppen Fellbach városába nyert pályázatot, és ennek a templomnak a parókiájában lakott egy tanéven keresztül kétszáz méterre ettől a templomtól, az orgonától. Többször ült a padsorok közt istentiszteleten és egyszer koncerten is. Ottléte vége felé az ottani lelkészek rebesgették, hogy a templom látogatottsága nagyon megcsappant. A városrész szociológiai keresztmetszete igencsak átrendeződött, mára már inkább idősek és migráns előéletűek lakják. Az egyházközség úgy döntött, a templomot megszünteti, eladta az önkormányzatnak. De az orgonát nem akarták elherdálni, próbáltak neki új, méltó helyet keresni, és meghirdették.

Egyes sípok embernagyságnál is nagyobbak a hangszerben

A Magyarországi Evangélikus Egyház ezt megtudta (ebben lehet, hogy közrejátszott Gémes Pál, aki a felbachi gyülekezet öt lelkészének egyike, és aki nem mellesleg kint tartózkodása alatt a dunaújvárosi lelkész mentora volt. Nem kizárt, hogy ő is „súgott” a magyar egyháznak), lecsapott rá és megvásárolta. Egy ilyen orgona teljes egészében egyedi, kézművesmunka, speciális szakmunka szükséges hozzá és számtalan drága anyag, egyedi megmunkálással. Éppen ezért nem is olcsó. Egy ilyen klasszikus orgona ára regiszterenként nettó 2,5 millió forint. Ha újonnan kellene felépíteni, 60 és 100 millió forint körül lenne az ára, ehhez képest szállítással együtt 10 ezer euró körüli összegbe került eddig az egyháznak.

Kerestek neki új otthont, amely nem neoprotestáns, vagy barokk templom, hiszen ez a modern orgona oda nem illene, másrészt egy kisebb karzatra fel sem lehet állítani. Így találtak a dunaújvárosi templomra. Stermeczki András a presbitériummal megtárgyalta, és végül igent mondott a lehetőségre. Ebben az évben volt Piliscsabán egy evangélikus templom alapkőletétele, ahol már felmerült, hogy lesz-e benne orgona. A dolgok mostani állása szerint a mi templomunk orgonája oda fog átköltözni.

Az orgona ideszállítását az egyház egy profi cégre bízta, amely kamionnal hozta július utolsó hetében új helyére. Csak a kirakodás délelőtt kilenctől délután háromig tartott, annyi alkatrész utazott Németországból ide. Természetesen a lebontását is ők végezték el, az is több napig tartott. Remélhetőleg hamarosan elkezdhetnek itt is dolgozni, ugyanis, ha sikerül a gyülekezetnek az ehhez szükséges több millió forintot előteremtenie, akkor felépíteni is ők fogják majd, ami várhatóan több hetet vesz igénybe. Ennek érdekében az egyházközség gyűjtést hirdetett. Ennek része az is, hogy a templom történetét bemutató könyv bevételét is ennek a hozzávetőleg 3,5x6x2,8 méteres orgonának a felépítésére szánják. Stermeczki András bízik benne, hogy egy éven belül már megszólalhat az orgona, ugyanis semmiképpen nem tesz jót sem a fém, sem a fa sípoknak, ha így, szétszedve tárolják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!