2021.07.11. 15:30
A közösségi wifirendszer jól vizsgázott Daruszentmiklóson
A berendezések kiépítése május végére befejeződött, ami után, mint egy próbaüzemként ezt a különleges wifirendszert használni is lehetett. A működésére panasz nem érkezett. A későbbiekben a gyakorlati felhasználás során felmerülő igényeknek, az új céloknak megfelelően gond nélkül lehet beállítani.

Daruszentmiklós – A mai világban már korhatár nélkül, bármikor és bárhol szükségünk lehet az internet nyújtotta lehetőségekre. Ezek ingyenes felhasználását segíti az új beruházás, amelynek forrását Daruszentmiklós önkormányzata egy uniós pályázaton nyerte el. A projektet Rauf Norbert, a település polgármestere így mutatta be.
Történelmi lépésnek is nevezhetjük

– Talán valóban történelmi lépésnek is mondhatjuk. A mai kor követelményeihez az is hozzá tartozik, hogy az internet használata biztosított legyen a lakosság számára. Ez a közterületekre is érvényes. Számos olyan alkalmazás létezik, amelyek könnyebbé teszik a felhasználók életét, ezért fontosnak találtuk, hogy ingyenes internetes lehetőségek álljanak a lakóink részére a intézményeinkben (a polgármesteri hivatalban, az orvosi rendelőben, könyvtárban, bölcsődében, óvodában és az iskolában), valamint a közparkjainkban és a játszótereinken is. Bízom benne, hogy minél többen fogják használni és ez örömöt fog nekik adni. Igyekeztünk egyszerűvé tenni a használatát, ezért jelszómentesen az „okos” telefonok, vagy más hordozható, a wifit kezelő eszközök alkalmazásával működik.
A kivitelezés is a mai kor szellemében történt
Kábelárok ásása, vezetékhordozó oszlopok állítása nélkül hozták létre a daruszentmiklósi rendszert. Megtudtuk:
– Nem akartunk újabb környezetet csúfító módot igénybe venni. A lehetőségek közül olyan megoldást választottunk, ami lehetővé tette ezeknek az elhagyását. Egy mikrohullámú, rádiófrekvencián működő adatátviteli rendszert alkalmaztunk a hagyományos módszerek helyett. Ez tette lehetővé azt is, hogy csupán egy internetszolgáltatással tudjuk megoldani a különböző helyszíneken létrehozott állomásokat.

Ez a teljes települést lefedő hálózat nyújtotta megoldás lehetőséget ad arra, hogy a későbbiek során ez a rendszer az intézményeink, sőt a közterületen elhelyezendő kamerarendszerek belső adatforgalmát is le tudja majd bonyolítani.
A kivitelezésről az alábbiakat tudtuk meg
– Szerencsére végig jó volt a kapcsolatunk a WaveCom informatikai kft.-vel. A munkálatokba a pandémia egy kicsit beleszólt, ugyanis a berendezéseket nagyon nehéz volt beszerezni, ezért az őszi időpont helyett az idén tavasszal sikerült a munkát elvégezni.
Mihály Dániel, a WaveCom informatikai kft. projektvezetője:
– A munkám során igyekszem a feladatainkat úgy előkészíteni, hogy a helyszíni szereléseket már gördülékenyen tudjuk végrehajtani. Ezen a helszínen egy wifraus hálózatot hoztunk létre. Ennek segítségével, a megadott közterületeken, ingyenes internetes elérést tudnak biztosítani a lakosság részére. Az üzembe helyezett rendszerre garanciát vállaltunk, a távolból monitorozzuk és felügyeletet biztosítunk rá. A felmerülő problémákat azonnal észleljük, és az elhárítását megkezdjük.

– Az előzetes megbeszélések során felmértük a várhatóan felmerülő hozzáférési igényeket, az építészeti és természeti környezet által előforduló nehézségeket, így ezek felhasználásával épült ki ez a remélhetőleg zavartalanul használható rendszer. Átadásával egy tesztüzemmódra váltottunk, ami a felhasználók számára már egy valós felhasználási lehetőséget nyújtott. A beruházás célja nem a lakossági felhasználás biztosítására szolgál, ezért például a torrent oldalak nem érhetők el róla. Az e-mailjeinket, vagy az autóbusz-menetrendet persze megnézhetjük, vagy fogadhatjuk az egyéb üzeneteket rajta.
A településen hét helyen működik ez a szolgáltatás, de a fejlesztés lehetővé tette, hogy ehhez csak egy internetszolgáltatást kell előfizetni, ami jelentős működtetési költségcsökkenést eredményezett.