Tanévzáró az SFZ-ban

2021.06.17. 14:00

Hozzálakatolták életüket az iskolához, a zenéhez

Az iskola melletti, Móder Rezső Munkácsy-díjas képzőművész tervei alapján készült Jel című szoborcsoport árnyékában rendezett szabadtéri koncerttel zárta az idei tanévet a Sándor Frigyes Alapfokú Művészetoktatási Intézmény hétfőn délután.

Balla Tibor

Fotós: LI

Dőr Gabriella, az intézmény igazgatója elmondta, ebben a pandémia miatt rendkívüli tanévben nem volt lehetőségük a szokott programjaikat megrendezni, de igyekeztek az online tér lehetőségeit minél jobban kihasználni. Ebben sokat segített, hogy az iskola Szonáta Alapítványa segített egy minőségi kamera megvásárlásában, ami az online koncertek megvalósításához elengedhetetlen volt.

A rendezvény záróaktusaként a hat évet sikeresen befejező tanulók a nevükkel gravírozott lakatot zárták a szoborra. Képünkön Héger Ádám Fotók: Laczkó Izabella/Dunaújvárosi Hírlap

Megköszönte a szülőknek is az együttműködésüket, hogy az online órák létrejöhessenek. Az igazgató elsorolta a szépszámú összegyűlt szülőnek, érdeklődőnek a tanév eseményeit, a versenysikereket, különdíjakat. Kiemelte például azt is, hogy Mudi Bese Botond felvételt nyert a székesfehérvári Hermann László zeneművészeti szakgimnáziumba, amiben vélhetően sok szerepe volt felkészítő tanárának, Matolcsi Katalinnak. Dőr Gabriella gratulált a végzett nebulóknak szorgalmukért, kitartásukért, és a vizsgán elért eredményeikhez. Egy Schubert-idézettel zárta beszédét: „Aki a zenét szereti, soha nem lehet igazán boldogtalan”.

A fúvószenekar vérpezsdítő dallamokkal zárta a koncertet

A koncerten Kurina Laura és Tóth Izabella csellón Vivaldi g-moll kettősversenyét, Pomposné Zelena Erzsébet Pletser Krisztiánnal közösen Carlos Gardel: Por Una Cabeza című tangóját két hegedűn, majd a fafúvós kamaracsoport (Burkovics Márton, Szántó Anna, Komlósi Gréta, Tótin István) adta elő Zequinha de Abreu: Tico-Tico no Fubá című közismert, vérpezsdítő szerzeményét adta elő, majd a harmonika kvartett (Szloboda Balázs, Vári Hédi Emília, Balogh Anna Liza, Vári Gergely Péter) egy Astor Piazzola-darabbal – ismét csak egy végtagmozgató tangóval –, a Verano portenóval varázsolt latin hangulatot, majd zárásként a fúvószenekar Balogh Zoltán András dirigálásával a Queen együttes We Will Rock You című világslágerének feldolgozását, és az ötvenes évek slágerét, a The Champs „Tequila” című számát adta útravalóul.

A harmonikazenekar egy Piazzola-darabot játszott

A Jel vasszerkezetére – az iskola történetében immár másodszor – nevükkel gravírozott lakatot rögzítettek azok a tanulók, akik elvégezték az alapfokú oktatás hat esztendejét, szimbolikusan is összekötve életüket a zenével és az iskolával, majd mindenki átvehette zenetanárától a végzettséget igazoló bizonyítványát. Aztán már csak a nyári szünet van hátra.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!