Tanultak, de vért izzadtak

2021.04.16. 17:30

Három gyerekkel nem volt könnyű az online oktatás alatt

A koronavírus-járvány következtében kialakult helyzet miatt a szorongó gyerekekről számtalan televíziós és rádiós műsor, sok újságcikk szól. A közösségi médiában olvastam egy közeli ismerősöm véleményét, aki maga is pedagógusasszisztensként dolgozik a helyi óvodában és három gyönyörű iskolás kislány édesanyja.

Török Tímea

Kulcs – Egy felmérés szerint, a koronavírus okozta állapot következtében minden ötödik gyerek boldogtalannak érzi magát. Ezzel a lehangoló megállapítással mi, szülők nap mint nap kénytelenek voltunk, vagyunk így vagy úgy szembesülni. De megbeszélni vagy kibeszélni kevés a lehetőség, hiszen most mindenki bezárkózott, csak a legszükségesebbeket intézve élünk nap nap után.

A közösségimédia-oldalakon barangolva akadtam rá a helyi óvoda egyik legvígabb kedélyű, legpozitívabb hozzáállású munkatársának a fentiekkel egyetértő véleményére. A csupa mosoly Dóri néni posztja után azt gondoltam, tanulságos lehetne mindannyiunknak, ha bemutathatnám, hogy ők miként élik meg ezt a helyzetet – így talán segítség lehet másoknak, ha láthatják, hogy nem csak náluk érzi magát rosszul az a bizonyos ló. Dóri néni azonnal igent mondott a kérésemre.

A sok digitális eszköz használata feszültté tesz...

Orbán Dóra és családja Kulcson él. Férje, Orbán Zsolt Dunaújvárosban dolgozik, három lányuk, a tizenkét éves Kíra és a hétéves ikrek, Gréta és Rebeka a helyi Fekete István Általános Iskola tanulói. Arra kértem Dórit, mesélje el, hogyan élte, élték meg az elmúlt időszakot.

– Nagyon nehéz volt. A legnehezebb talán az, hogy egyedül voltam. A férjem nem kapott szabadságot, így minden rám maradt. Úgy, hogy nekem is van munkám az óvodában. Bár a fertőtlenítés és az ebéd­osztás vált mostanság az elsődleges feladatunkká. Bár szerencsére az én munkahelyem nagyon családbarát, és szabadságon is voltam az elmúlt időszakban. Így kicsit le tudtam venni a tizenhárom éves nagylány válláról a terhet, mert nem várhatom tőle el, még ebben a különleges helyzetben sem, hogy mindig ő etesse, itassa, vigyázzon a másik két testvérére. Ráadásul mivel minden mobil eszköz foglalt napközben, így még telefonálni sem tudok, hogy ellenőrizzem munka közben, hogy itthon minden rendben van-e.

A kulcsi Orbán család hölgytagjai a tanítás szünetében: Rebeka, Kíra, Dóri és Gréta Fotó: Laczkó Izabella/Dunaújvárosi Hírlap

– Hogy telt egy napotok?

– Reggel hét óra körül ébrednek a lányok, felöltöznek és reggeliznek, majd háromnegyed nyolc előtt már a gép előtt ülnek, és várják az oktatás megkezdését, én meg közben lelépek dolgozni. A két kicsi tableten keresztül tanul, a nagylány pedig laptopról, amit az iskolából kaptunk. Előfordul, hogy valaki nem tud kapcsolódni a rendszerhez, ilyenkor a nagylány mobiltelefonjára is szükség van, ezért ilyenkor a tanítás végéig, délután egy óráig gyakorlatilag egyáltalán nem tudunk beszélni. Ha délutános vagyok az oviban, akkor délután négy óra után érek haza, addig a gyerekek egyedül vannak itthon.

– Milyen negatív változásokat vettél észre a gyerekeken?

– Azt tapasztaltam, hogy a sok digitális eszköz használata feszültté, agresszívvá teszi a lányokat. Bár jó testvérek, de most sokkal több a vita. Azt is látom, hogy nem tudnak felszabadulni, ugyanakkor nincs kedvük semmihez, ami levezethetné a tanulás feszültségét. Most sem kézműveskedni, sem egy jót biciklizni nem tudom őket elcsábítani. Még jó, hogy kertes házban lakunk, és ki tudnak jönni egy kicsit a levegőre. Az iskolával kapcsolatos fejlődésükkel is vannak kételyeim, mert én nem tudom, ha pont itthon vagyok sem, úgy ösztönözni őket, mint a tanáraik. Bár pedagógusként dolgozom magam is, én nem tudom átadni nekik úgy és azt, amit a tanáraik.

– Féltem őket attól is, hogy nem fejlődnek megfelelően, ami később hátrány lehet nekik. Hiszen a kicsik például az iskola első osztályának második felét már online oktatással végezték tavaly, amikor olyan alapvető dolgokat tanulnak, mint az írás, olvasás, számolás. De megtanulták, és ez már önmagában is csoda, bár minden szereplő vért izzad: gyerekek, tanárok, szülők.

– Hétfőtől újraindul az óvoda és az iskola. Készültök a nyitásra?

– Nagyon, bár a nagylány, Kíra továbbra is itthonról tanul majd. Tehát ez továbbra is nehéz lesz. Ugyanakkor én is, mint minden kollégám, akivel találkoztam, már nagyon várjuk az ovisainkat, és azt is, hogy végre úgy gondolhassunk erre az időszakra, mint egy rossz álomra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!