történelem

2021.03.07. 15:30

Az indián törzseket fokozatosan szorították ki a saját földjeikről

Az indián rezervátumok olyan területek, melyeket az USA belügyminisztériumának indiánügyi bizottsága (Bureau of Indian Affairs, BIA) jelölt ki e célra.

Farkas Lajos

Fotós: Library of Congress

A washingtoni kormányzat az amerikai polgárháború után, 1870. március 3-án döntést hozott arról, hogy az indián törzseket rezervátumokba telepíti.

Az őslakos indiánok nem fogadták kitörő örömmel a kormány döntését, hiszen annak elsősorban az volt a célja, hogy eltávolítsák őket a fehér telepeseknek szánt termékeny és könnyen megközelíthető földekről. Mivel több helyen az indiánok ellenálltak, az amerikai adminisztráció bevetette a hadsereget is, így az áttelepítési akciók során többször kényszert is alkalmaztak, ezzel tovább folytatták az indiánok elleni háborút. A rezervátumokba való áttelepítés szétrombolta az indián törzsi szervezetet, és nagyban megváltoztatta az őslakosok hagyományos életmódját.

„Az utolsó hadállás”. Custert és csapatát bekerítik és megölik az indiánok Fotó: Wikipedia

Indiánoknak az amerikai kontinens bennszülött, őslakos népeit nevezzük. Jelenleg az amerikai kontinens lakosságának egy tetemes, de ugyanakkor kisebb részét képezik. Elnevezésük Amerika felfedezésével és egy tévedéssel kapcsolatos, ugyanis Kolumbusz Kristóf azt hitte, hogy Indiát érte el, amikor a mai Dominikában partot ért. Mivel az akkori őslakosoknak nem volt közös nevük, így Kolumbusz tévedése alapján az Amerikába érkező európaiak ezeket a népeket az indián gyűjtőnév alá sorolták.

Jelenleg 310 indián rezervátum van az Amerikai Egyesült Államokban, 550 jogilag elismert törzs rendelkezik saját rezervátummal.

Az USA területe ma 9 millió 826 ezer 630 km², ebből 225 ezer 410 km²-t tesznek ki az indián rezervátumok, ami az összes amerikai területek 2,3 százalékát jelenti. A rezervátumok egyenlőtlenül szóródnak szét az ország területén. Többségük a Mississippitől nyugatra fekszik, lakóik pedig szerződéssel vagy adománnyal kapták meg a tulajdonjogot. Az ott élő indián származású emberek rendelkeznek úgynevezett törzsi szuverenitással, törvényeik pedig különböznek a környező településekétől, így például számukra engedélyezik a kaszinók tartását is, ami vonzza a turistákat.

Miért hozták létre a rezervátumokat?

Elsősorban azért, mert kellett az indiánok földje a fehér telepeseknek, akiknek a száma a polgárháború utáni években ugyancsak megnőtt. A keletről nyugatra haladó telepesek számára egyre több megművelhető földterület vált szükségessé, így az indián törzseket fokozatosan kiszorították ősi földjükről. Mivel az őslakosok nem rendelkeztek korszerű mezőgazdasággal és állattenyésztéssel, hanem vadászatból éltek, így miután szálláshelyükről elűzték és egyre silányabb területekre kényszerítették őket, már nem tudták fenntartani nomád életformájukat, ezért azokra a törzsekre, amelyek nem tudtak alkalmazkodni az új előállt helyzethez, a biztos pusztulás várt.

Az indiánkérdéssel már az 1800-as évek közepétől kezdtek foglalkozni az amerikai politikusok, de a polgárháború előzményei és évei alatt nem ez volt az elsőrendű probléma, ám miután a polgárháború befejeződött, az indiánok helyzete ismét aktuális lett.

Már 1851-ben az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusa elfogadta az indián eltulajdonítási törvényt, ami előirányozta indián rezervátumok létrehozását a mai Oklahoma területén. A telepesek és az indiánok közti kapcsolatok azonban egyre csak romlottak, ahogy a telepesek elözönlötték a területet, és elkezdték kiaknázni a természeti erőforrásokat, de az időközben kirobbanó aranyláz is csak súlyosbította az őslakosok helyzetét.

A Little Bighorn-i vereség után az amerikai társadalom bosszúra szomjazott

Maga a rezervátum szó, a latin „megőriz” igéből származik, jelentése pedig az amerikai értelmezés szerint a bennszülött törzsek kényszerlakhelye, ahol látszólag hagyományaik szerint élhetnek.

Az amerikai kormányzat részéről voltak olyan törekvések, hogy a rezervátumokba kényszerített indiánok számára a kormánytisztviselők mellett egyházi személyeket is biztosítanak, akiknek a feladatuk az lett volna, hogy megismertessék az indiánokkal a kereszténységet, ezzel felkészítve őket arra, hogy megszerezhessék az amerikai állampolgárságot.

A rezervátumokat kormányrendeletek alapján hozták létre, és megpróbáltak az indiánok számára bizonyos ösztönző javakat, lehetőségeket is beiktatni.

A rövidebbet mindig az indiánok húzták

A fehér telepesek folyamatos beáramlása és az aranyláz felgyorsulása egyre nehezebb helyzetbe hozta az indián őslakosságot. Fokozatosan szorították ki őket ősi földjeikről, majd az állam által először kiszabott rezervátumi területeket is a nagy nyomás végett kénytelenek voltak átengedni, és új, egyre silányabb területekre költözni.

Mindezek komoly feszültséget okoztak a telepesek és az indiánok között. Egyre több helyen került sor fegyveres harcra a két oldal között, majd amikor az összetűzésekbe a fehér telepesek oldalán bekapcsolódott az amerikai hadsereg is, az indiánok számára nem volt más választás, mint a meghátrálás.

A törekvés, hogy az indiánokat rezervátumokba szorítsák vissza, számtalan mészárláshoz és néhány komoly összecsapáshoz is vezetett.

A legismertebb konfliktus ezek közül a sziú indiánok elleni harc volt, akkor zajlott le a híres Little Bighorn-i csata, amikor is 1876. június 26-án az Ülő Bika sziú törzsfőnök vezette indián sereg megsemmisítő vereséget mért a George Arm­strong Custer által vezetett amerikai hadsereg 7. lovasezredére. Az indiánok minden amerikai katonát megöltek Custer alezredes csapatából, sőt még őt magát is. A vereség és Custer halála megdöbbentette és egyben felbőszítette az amerikai közvéleményt.

A sziúk felkelése egyébként azért tört ki, mert 1868-ban az Egyesült Államok kormánya elűzte az indiánokat az eredetileg nekik ítélt földjeikről, miután a területükön lévő Fekete-hegyekben aranyat találtak a pionírok. Ekkortól kezdődött el a sziúk üldöztetése, ami az említett csatát is okozta.

Ülő Bika további sorsa

A Little Bighorn-i vereség után az amerikai társadalom bosszúra szomjazott, ezért a megtorlás elől Ülő Bika Kanadába vezette népét, ahol 1881-ig éltek, majd miután a washingtoni kormány szavatolta számára és törzse számára az amnesztiát, visszatért hazájába, és harcosaival együtt letette a fegyvert az amerikai csapatok előtt. Embereivel együtt a mai Standing Rock Sziú Rezervátum területére deportálták.

Később Ülő Bika Buffalo Bill bölényvadász és hivatásos szórakoztató vadnyugati show-műsorával járta az egész országot, ami akkor nagy népszerűségnek örvendett. Amikor a közönséghez kellett szólnia, gyakran anyanyelvén megátkozta őket, de mivel a hallgatóság ezt nem értette, nagy tapssal jutalmazta az elhangzottakat. Híres mondása a következő volt:

„Ha a Nagy Szellem azt akarta volna, hogy úgy éljek, mint a fehér ember, akkor annak teremtett volna. A sast sem lehet kötelezni, hogy úgy éljen, ahogy a varjú él.”

Élete vége felé közel került a misztikus Szellemtánc mozgalmához, bár ő nem tartozott a követők közé, a hivatalos hatalom ezt fenyegetésként fogta fel, ezért 1890. december 15-én hajnalban a rendőrség körbevette házát, tűzharc alakult ki, amelyben Ülő Bika és fia, Varjúláb is életét veszítette. A Szellemtánc mozgalom azt hirdette hogy az ősök szellemei nemsokára csatlakoznak az élőkhöz, majd egy új világban az indiánok úgy élhetnek, mint régen, fehér ember nélkül. A Szellemtánc jellemzője egy körtánc volt, amelyben a kifestett, rituális öltözetben táncoló indiánok transzban, hitük szerint az elhalt rokonaikat keresték fel.

Több változás is történt a rezervátum kérdésében

1887-ben az amerikai kongresszus változtatott a rezervátumokat érintő politikán az Általános Elosztási Törvény elfogadásával. Ez a törvény lezárta azt a régi időszakot, hogy a rezervátumokat egyéni személyes birtokokra oszthassák fel. 1934-ben meghozták az Indián Reorganizációs Törvényt, ami új rendszert vezetett be a rezervátumokban indiánügyekben, bátorítva ezzel a törzsi szuverenitást. Az említett törvény lelassította a törzsi területek magánkézbe kerülését, csökkentve ezzel a nem indián származású lakosok kezébe kerülő birtokok mértékét.

A második világháború után az amerikai kormányzat komoly összeget fektetett a rezervátumok infrastruktúrájába, az oktatásba és az egészségügybe, ennek ellenére az ott élők életszínvonala elmaradt az amerikai átlagtól.

1988-ban a kongresszus elfogadta az Indián Szerencsejáték Szabályozási Törvényt, ami elismerte az indián törzsek jogát szerencsejáték űzésére és játéktermek fenntartására. Ma is sok indián kaszinó turistaközpontként működik hotelekkel és különböző konferencia-központokkal. A szerencsejáték sok rezervátumban fellendítette a gazdaságot, biztosítva ezzel a törzsek életszínvonalának javítását.

Az USA 1783-as megszületésének évében közel 800 ezer indián élt az országban, számuk a következő 100 év alatt a negyedére csökkent. Jelenleg az Amerikai Egyesült Államokban mintegy 2,9 millió indián él, és további 2,3 millió ember vállalja fel valamilyen fokon indián származását.

Felhasznált irodalom

Robert M. Utley: A lándzsa és a pajzs. Ülő Bika élete és kora; ford. Hahner Péter.

Dömötör Attila – Buzek Zsuzsanna: Történelmi lexikon.

A szent pipa. Az oglala sziúk hét rítusa Fekete Jávorszarvas elbeszélésében.

http://lexikon.katolikus.hu.

Larry J. Zimmerman: Észak-Amerikai Indiánok.

Sellers-May-McMillan: Az Egyesült Államok története.

Kész Barnabás: A világ nagy harcosai.

https://tortenelmi.blog.hu/2019/11/02/az_indianok_foldjeinek_elvetele_es_a_nagy_indian_haboruk.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!