sikerült rendezniük a sorokat

2021.02.21. 20:00

Most a rájátszásban bizonyíthat a fiatal dunaújvárosi együttes

Izgalmas mérkőzéssorozatot szurkolhattak végig a futsalszakág kedvelői az alapszakasz tizennyolc fordulóját követve. A bajnoki szezonról már szeptemberben megállapíthattuk, hogy minden eddiginél élesebb lesz ez a széria. A java majd most kezdődik a rájátszással. A Dunaferr DUE Dutrade fiatal alakulata az első kört bravúros sikerrel zárta az Aramis ellen, az alsóházban a hétfői nyitó fordulóban éppen hozzájuk látogatnak.

Balogh Tamás

Ez új bajnokság lesz?! Egy kis túlzással, akár azt is mondhatnánk. Mára kiderült, hogy az idényben melyek lettek az élcsapatok, amelyek a hátul végzettek által is vágyott felsőházba kerültek. Közülük ketten, a Haladás VSE és az MVFC Berettyóújfalu egészen biztosan tovább folytatja az elsőségért már augusztus óta tartó versenyfutást. Két remek csapat, amelyek a mezőnyből kiemelkedő képességű játékosállománnyal, szakmai menedzsmenttel és létesítményekkel bírnak, így elvárhatók a jó eredmények.

Ezeket a szintén sikerre éhes, elvileg meglepetéscsapatok követik. Jobban átgondolva a helyzetüket, az erre a szezonra megerősített szakmai háttérrel, és játékos-igazolásaikkal várható volt, hogy a korábbi eredményekhez képest nagyot lépjenek előre. A harmadik helyen a Balaton Bútor FC Veszprém áll, amely ugyan nem biztos, hogy az elsőségért áll sorba, de hogy a pontgyűjtögetésével mindenkinek sok borsot fog az orra alá törni, az borítékolható.

Ki gondolta volna a szezon elején, hogy a SG Kecskemét Futsal az alapszakasz végére a negyedik helyre érkezik? Az ötödik helyet elfoglaló DEAC-cal együtt már „páholyban” érezhetik magukat, hiszen a „nagyfiúk” közé kerültek. Gyanítható, hogy náluk most fog beindulni az „evés közben jön meg az étvágy” effektus, és a gondtalan igyekezetükben rettenetesen fontos pontokat csíphetnek meg a dobogón állóktól.

Az Aramis ellen nagyszerű diadalt aratott a csapat egy héttel ezelőtt, ami nagy mérföldkőnek számított. Reméljük, ma idegenben is hasonló örömre lesz okuk Fotó: Balogh Tamás/Dunaújvárosi Hírlap

Az alsóháznak már a neve is hangulatromboló. Egyrészt mutatja, hogy a másik csoport az itt sorakozók előtt jár, másrészt tudható erről, hogy itt senki sincs igazán biztonságban, hiszen egy-két ­rossz eredmény hatására, akár a kiesés rémével is szembe kell néznie bárkinek. Tessék csak jól belegondolni: ebből az ötös mezőnyből ketten búcsúzni fognak a szezon végén! Így nagyon talányos a társaság. Valószínűleg többségük nehezen tudna elszámolni ezzel a méltatlan pozíciójával. Az előbbiek akár a hatodik helyen zárt Ferencvárost is érinthetik, hacsak nem találnak hirtelen magukra. Pedig a keretüket nézve akár a bronzért is harcolhatnának.

Az alulértékelés szándéka nélkül beszélhetünk az Aramis SE hetedik helyéről, amikor azt mondjuk róla, hogy az előző tizennyolc forduló, túl sok fiaskót hozott a számára ahhoz, hogy előrébb tanyázzon. A Fradi örök riválisai a rájátszásban is az újpestiek lesznek (akik most a nyolcadik helyről várják a folytatást), hiszen ők is egy igazán figyelemre méltó kerettel bírnak, de valamiért csúnyán eltékozolták a lehetőségeiket.

Méltatlan, az utolsó előtti helyen találjuk a főtámogatóját vesztett Dunaferr DUE Dutrade FC csapatát. A november óta tartó vesszőfutás végére sikerült rendezniük a soraikat és egy kis fénysugár is esett rájuk, ezért reménykedhetnek a megmenekülésben és a bentmaradásban.

A tabellát záró Nyírgyulaj is a csapások sorozatát viselte el ebben a szezonban, de hogy jövőre is az első osztályt célozták meg, arra a jól időzített igazolásaik az alapos bizonyíték.

A dunaújvárosi fiatalok rövid pihenő után máris budaörsi premierrel folytatják a versenyfutást, az Aramis csarnokban hétfőn 19.10 órai kezdéssel. A sorsolás szeszélye miatt mindjárt az első játéknapon találkoznak az alapszakasz záró fordulójából. Az ő esetükben nem kell attól tartani, hogy a taktikus döntetlenre játszanának. Legutóbb Dunaújvárosban szép hazai sikert láthattunk. Az Aramis legénysége valószínűleg szeretne visszavágni, de mindkét félnek égetően szüksége van arra a három pontra! Óriási sansz áll az újvárosiak előtt, hiszen sikerükkel akár be is foghatnák az ellenfelüket.

Innen folytatják az alsóházban és a menetrend

Ami a folytatás lebonyolítását illeti, a csapatok oda-visszavágós körmérkőzéses formában játszanak tíz meccset. Fordulónként az egyikük pihenőt kap. Az eddigi eredményeik nyomán hozott pontokkal kezdik ezt a sorozatot.

Az alsóházban az első helyről kezdi a következő etapot a Ferencváros hat ponttal, a második az Aramis négy, a harmadik az Újpest kettő, a negyedik a Dunaferr egy ponttal, a Nyírgyulaj pedig jelenleg nullával áll az ötödik, utolsó helyen. A dunaújvárosi együttes további menetrendje a következő. Február 24., szerda 19 óra: Dunaferr – Nyírgyulaj. Március 22., hétfő 20.45 óra: Újpest – Dunaferr. Március 26., péntek 19 óra: Dunaferr – Ferencváros. Április 23., péntek 19 óra: Dunaferr – Aramis. Április 30. péntek 18 óra: Nyírgyulaj – Dunaferr. Május 3., hétfő 19 óra: Újpest – Dunaferr. Május 10., hétfő: Ferencváros – Dunaferr.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!