Kihívásokkal teli év volt

2020.12.31. 07:00

Szinte mindent átírt a 2020-as esztendő

Szabó Szabolcs

20190821 Dunaújváros Augusztus 20-i Tűzijáték Laczkó Izabella LI Dunaújvárosi Hírlap

Fotó: LI

„Több mint harminc éve a vendéglátás az életem. Az elmúlt három évtizedből nem emlékszem olyan évre, amikor otthon szilvesztereztem volna, dolgoztunk. Azon munkálkodtunk, hogy másoknak emlékezetessé tegyük az óévbúcsút. Sajnos, most ez elmarad. Már most várom, amikor valóban visszatérhetünk és minden nap fogadhatjuk a vendégeket” – fogalmazott lapunknak a Campus Étterem vezetője, Horváth Attila, aki hozzátette: – Egy kihívásokkal teli, nehéz éven vagyunk túl, bízom benne, hogy a 2021-es évben már valóban csak a szakmai kihívásokkal kell majd foglalkoznunk.

202012.29. Lencse újévre Dunaújváros piaci zöldséges Fotós: Szabóné Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap

Forster Péter, a piaci Hús­áruház vezetője lapunknak elmondta, a járványhelyzet miatt közel 10-20 százalékkal csökkent a forgalom, a vasmű helyzetének bizonytalanságát is megérezték, ám bíznak abban, hogy a 2021-es esztendő már más lesz.

Lapunk keddi számában részletesen megírtuk, mely tűzijátékokat lehet felhasználni és hol az óévbúcsúztatások alkalmával. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közleménye szerint csak az 1-es és 2-es osztályba tartozó tűzijátékokat lehet megvásárolni és felhasználni. Közterületen ezeket is tilos működtetni, idén tehát csak családi házak kertjében van rá lehetőség. A társasházak erkélye nem minősül szabadtérnek, illetve az erkélyen a tűzijátékok felhasználói a balesetvédelmi utasításában szereplő védőtávolságot sem tudják betartani. Azaz ma este az erkélyről sem szabad elereszteni a korábban megvásárolt 1. és 2. osztályba sorolt tűzijátéktermékeket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!