Esküvők a Covid19 idején

2020.09.19. 20:00

Ásó, kapa, nagyharang helyett pörkölt, pálinka és jó zene

A Szerelem a kolera idején Gabriel García Márquez méltán népszerű regénye. Arról, hogy milyen 2020-ban egy lakodalom a Covid-19 idején, egy vőfélyt, pontosabban egy vőfély jellegű násznép-koordinátort, Suplicz Mihályt kérdeztük meg.

Morva Dávid

Több mint fél éve annak, hogy a koronavírus-járvány (Covid-19) Európában is megjelent. A betegség árnyékként követ minket, mindennapjaink részévé vált, és rányomja a bélyegét minden egyes cselekedetünkre. Az élet azonban nem állt meg, szépen lassan megtanultunk (?) együtt élni ezzel a minden kétséget kizáróan kellemetlen helyzettel.

Azonban számos olyan szituáció előfordulhat, amikor vírus ide vagy oda – biztonsági intézkedések betartásával ugyan – de folytatni kell az addig megszokott rutint. Az egyik ilyen „rutin” pedig nem más, mint a házasságkötés.

Változó trendek vírus idején

A házasságról, illetve a házasságkötés ceremóniájáról és annak menetéről, a Pro Cultura Intercisae díjjal kitüntetett Suplicz Mihállyal beszélgettünk, aki többek között a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes Felnőtt, Gyermek és Utánpótlás csoportjának vezetője. Itt azonban mint „vőfély jellegű násznép-koordinátor” osztja meg tapasztalatait az idei koronavírussal terhelt esküvőkről:

– Jól indult az év, hiszen már az év első hónapjaiban is 2-2 lakodalmat levezényeltem, majd következett a pandémia, ami egészen május végéig tartott. Természetesen volt olyan pár, akik ez idő alatt visszamondták a rendezvényt, de a többség kivárt ezzel.

A vőfély felelős a jó hangulatért Fotók: amatőr

Mikor indult újra a szezon?

– A kormány intézkedéseinek enyhítésével összhangban, május utolsó hétvégéjén szigorú szabályok mellett, maszkban történt meg az első igazi lagzi, ami a nevében lagzi volt ugyan, de igazi kuriózumnak mondható, hiszen már éjfél előtt be kellett fejezni a rendezvényt.

Ettől fogva azonban beindult a nagyüzem: június elejétől kezdve az ország számos helyszínén vehettem részt esküvőkön. Ráadásul az ősz is eseménydús lesz, hiszen egészen novemberig vannak lakodalmak lekötve, természetesen a hatályos jogszabályokat figyelembe véve. Összességében egyre inkább elnyúlik az esküvői szezon.

Ha már a trendeket említette, mi jellemző az idei évre?

– Dekorációban a pasztell színek mostanában divatosnak mondhatóak, én legalábbis ezt veszem észre. Ugyanekkor mindenki amilyennek megálmodja élete nagy napját, a dekoratőrök igyekeznek azt megvalósítani.

Én táncot is oktatok; itt azt veszem észre, hogy lecsengőben van az Ed Sheeran-féle vonal. A klasszikus értelembe vett keringő és nyitótánc kezd elkopni. Illetve, ami még lényeges, az a zene. Tapasztalataim alapján fele-fele arányban van a dj és az élőzene az esküvőkön, nyilván mindkettőnek megvan az előnye és a hátránya.

Az esküvő három „lába” a pörkölt, pálinka és a jó zene

Fő a biztonság

Egy megszokott ceremónia, jelen körülmények között mennyire adaptálható a valóságba?

– A csoportképeken a sok, maszkban mosolygó ember valóban illúzióromboló. Értelemszerűen nekem ebben a szituációban az is a feladatom, hogy értsem és megértessem a násznéppel, hogy mikor, mi a teendő. Eddigi tapasztalataim alapján az emberek három csoportba sorolhatók: vannak, akik szerint a vírus szinte nem is létezik, akik az átlagosnál jobban tartanak ettől, és van a kettő közötti tömeg, amely a kötelező dolgokat igyekszik betartani.

„pörkölt, pálinka és jó zene”

Manapság a vőfély mellett vagy helyette egyre népszerűbb „ceremóniamester” alkalmazása.

– Ezért lehet, hogy sok szakmabeli megkövez majd, de én azt tapasztalom, hogy vékony a határmezsgye a ceremóniamester és a vőfély között. Ez is, mint minden egy esküvőn, a párokon múlik, náluk van a „hangerő gomb”. Az ő választásuk a hangvétel és a menet is. Néptánctanárként ebben a tekintetben a klasszikus irány híve vagyok.

A menyecsketánc még mindig nagy divatnak örvend

Mi a klasszikus irány?

– Van egy előre eltervezett menete az egész lagzinak, kezdve a legény-lánykikéréstől, amit követ a búcsúztatás, a szertartások, csokordobás, fénykép készítése, tányértörés, gyertyafény keringő, menyecsketánc. Ezekből szépen össze lehet állítani az estét, de nyilván, amit a pár kíván, az történik majd. Én azt mondom, egy lagzi három lábon áll: pörkölt, pálinka, jó zene.

Akkor mi is a feladata a vőfélynek? Hiszen ezek közül egyik sem rajta múlik.

– Természetesen a jó hangulat az az én feladatom, de láttunk már olyat, amikor a vőfély akár szemhéjon is pattoghat, ha a násznép csendesebb, de ezzel együtt is törekedni kell arra, hogy jól érezzék magukat a népek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!