Mindenütt, az összes klubjánál a munkájára figyelt, a góllövésre

Az ukrán élvonalból 1995 nyarán került Akasztóra, a Stadlerhez. Majdnem minden meccsen betalált, komoly összegért meg is vette a BL-től búcsúzó Ferencváros. Két szezont töltött zöld-fehérben, bajnok lett, majd Varga Zoltán hívására érkezett az acélvárosba, két évvel később, immár Egervári Sándor labdarúgójaként lett aranyérmes. Összesen három idényt húzott le Dunaújvárosban, azután Győrbe szerződött, ahol Varga ismét munkát vállalt.

– A Fradiban 1998 tavaszán egyre kevesebb szerephez jutottam, éreztem, valami nem stimmel, korábbi edzőm, Varga Zoltán már fél éve irányította az újvárosiakat, akikkel fel is jutott az élvonalba. Hívta Zavadszky Gábort, Dejan Milovanovicsot, nem szerepeltünk rosszul, az ötödik helyre futottunk be, a szezont Ebedli Ferenc vezetésével fejeztük be. Érkezett Egervári Sándor és Kenyeres Imre, jöttek új játékosok az MTK-ból, Orosz, Rabóczki, Molnár, aki további erősítést jelentettek. Ahogy előzőleg Varga hozott három ferencvárosit korábbi klubjából, az új edző is három játékossal érkezett a Hungária körútról. Jó kollektíva volt, a későbbi gólkirály, Tököli Attila már itt játszott, továbbá Lengyel Ferenc, Salamon Miklós is. Akadtak fiatalok, valamint rutinosabb játékosok, gondolok itt Orosz Ferencre és jómagamra a támadósorban. Tököli 23 éves volt, ereje teljében, az biztos volt, hogy ő kezd, mi pedig váltottuk egymást Orosz Ferivel. Eleinte Orosz kezdett, később én, erős csapatunk volt, minden poszton jó játékosokkal, ha valaki kiesett, nem okozott gondot a pótlása. Jól éreztem magam Újvárosban, igaz, másutt is, bárhova kerültem, elfogadtam a körülményeket. A Stadler volt az első magyar csapatom, később az FTC-nél és Győrben is játszottam. Utóbbi helyen fejeztem be a pályafutásomat.

Varga 2001-ben a Rába-parti klubnál kapott szerepet, azonnal megkereste Nicsenkót, aki az ezüstérmet hozó újvárosi szezon után követte is a szakvezetőt a Rába-partjára. Három idényt töltött a Kisalföldön, ahol Varga nem maradt sokáig.

– Zoli bízott bennem, amire büszke vagyok, és én is bíztam benne. Minden edzőmmel jól kijöttem, tettem a dolgom, gólokat kértek, ezt próbáltam megvalósítani. Alig 33 évesen fejeztem be a focit, egészséges voltam, viszont a motivációmat elvesztettem. Már nem voltam olyan éhes, mint korábban. A klubhoz került Priskin Tamás, nagyon tehetséges volt, vele játszottam együtt az első időkben, aztán jött a többi fiatal. Győrben Varga távozása után dolgoztam Tamási Zsolttal, Kiprich Józseffel, Reszeli Soós Istvánnal. Nem küldtek el, a tulajdonos, Tarsoly Csaba marasztalt, de mondtam neki, elég volt. A világhálón az szerepel, hogy Ukrajnában még futballoztam a Zakarpattya együttesében, ami nem igaz. Nem fociztam ott, mint ahogy szülővárosom, a Kristal Herson csapatában sem, utóbbiaknál másodedző voltam, az NB III.-nak megfelelő ligában, valamint tevékenykedtem az utánpótlásban. A csapatom a Fekete-tengertől 100 kilométerre található, a Krím-félszigetnél. Azután egy ligával lejjebb, a Sihma nevű gárdában voltam vezetőedző.

Később visszatért Magyarországra, a győriek második együttese az NB II.-ben szerepelt, Klement István volt a vezetőedző, Nicsenko a segítője. Azután az élvonalban is szerepet kapott, dolgozott Pintér Attilával – bajnoki címet nyertek –, valamint Horváth Ferenccel és Miriuta Vasilével. Amikor érdeklődöm, dédelgetett-e valaha vezetőedzői álmokat, elneveti magát.

Fokozatosan beleszürkült a magyar bajnokságba, pedig jól kezdett nálunk

– Mindenki gondolkodik ilyesmiben, nekem nem jött össze. Jászberényben ugyan egy évet dolgoztam az NB III.-ban, elfogadható volt a szereplésünk. Azután visszatértem az utánpótlásba, Lengyel Feri invitált Pápára, a korosztályos csapatok mellett neki segítettem az NB III.-as felnőttgárdánál egy évet. Januártól a győri akadémián tevékenykedem, indult egy csapat, amely a megyei első osztályban lép pályára. A felnőttek az NB II.-ben játszanak, az U19-es csapat a saját bajnokságában, mi a kettő közötti korosztállyal dolgozunk, amelynek a második liga még erős lenne, viszont az utánpótlásból kiöregedtek. Király József a vezetőedző, ha megnyerjük a bajnokságot, jövőre az NB III.-ban futballozhatunk. De most ideiglenesen a felnőttcsapatnál is dolgozunk.

Nicsenko 27 éves fia is focizik, Fejérben, az NB III.-as Iváncsa együttesében, csatárként. A múlton merengünk, Igor említi, nagy ugrás volt, amikor Hersonból 17 évesen Kijevbe került, a helyi akadémiára. Onnan a harmadosztályú Podolje Hmelnickij nevű brigádhoz igazolt, ahol nagy örömmel látták, lévén az ukrajnai szabályok szerint egy fiatalnak mindig pályán kellett lennie. Szépen termelte a gólokat, le is igazolta a Metallist Harkiv, amely a szovjet élvonalban volt érdekelt.

– Tizennyolc éves voltam, az Ukrán Kupa elődöntőjében mutatkoztam be a Dinamo Kijev ellen, az edzőlegenda, Valerij Lobanovszkij ült a kispadon. Húsz percet kaptam, a meccset közvetítette a tévé, a szüleim nézték a találkozókat. Nagy vágyam teljesült, gyerekként az volt az álmom, hogy olyan meccseken lépjek pályára, amit az egész ország figyel. Amúgy minden fiatalnak elmondom, amint lehet, mutatkozzon be a felnőtteknél, akár alacsonyabb osztályban. Rúgjon egy szezonban tíz-tizenöt gólt az NB ­III.-ban, biztosan jön ajánlat az NB I.-ből. Én is ezt az utat jártam.

Belgiumba szívesen ment volna Igor Nicsenko, de nem sikerült

Első felnőttidényében, a Hmelnickij csapatában 35 meccsen 11 gólt lőtt, Harkovban két év alatt – döntően csereként számoltak vele – nem szerzett egyetlen találatot sem, a harmadosztályú Hersonban 15 derbin kilencszer zörgette meg a hálót, jött is érte a Krivbas, az ukrán élvonalban 79 mérkőzésen 24 találattal jelentkezett. Az NB I-ben 255 derbin 97-szer köszönt be, a Stadlerben 22 meccsen 16 gólt szerzett, ezzel első magyar idényében gólkirály lett.

A Fradiban 66 összecsapáson 32 alkalommal volt eredményes, a Dunaferrben 84/25 volt a mérlege, Győrben pedig 83/24, aztán lelépett a futball színpadáról.

Összesen 27 meccs jutott neki a Harkiv együttesében, gólt nem lőtt, ismét a harmadik liga következett a szülővárosában, gyorsan kulcsember lett, le is igazolta az első osztályú Krivbas Krivij Rih, onnan vette meg a Stadler FC, amely második szezonját kezdte az NB I.-ben. 24 éves volt, három szezont játszott otthon az élvonalban, hívta a Sahtar Donyeck, amely még nem volt annyira erős, mint évekkel később – Rinat Ahmetov tulajdonos és Mircea Lucescu edző még nem vállalt szerepet –, de Ukrajnában akkor is nagyon erősnek számított, a Dinamo Kijev mellett a legjobbnak.

– A Stadlerben megfeleltem a próbajátékon, azt választottam. Már nem derül ki, miként alakul az életem, ha nem ide szerződöm. Ezt könnyebbnek ítéltem, sokkal nagyobb szabadságban éltem, a hazámban katonás rend volt, a meccsek előtt edzőtáborba vonultunk, valamint sokkal keményebbek, durvábbak voltak a védők, sokkal nehezebb volt helyzetbe kerülni. Azután beleszürkültem a magyar bajnokságba is. Amikor jól ment a Fradiban, volt lehetőségem visszatérni Ukrajnába vagy Oroszországba, de ez nem vonzott, hiszen onnan jöttem. Belgiumba szívesen mentem volna, az meg nem jött össze.