A D-nap, vagyis a szövetséges erők normandiai partraszállása

„Higgye el, Lang, a partraszállás első huszonnégy órája döntő lesz… Németország sorsa akkor dől el… a szövetségeseknek is, a németeknek is az lesz a leghosszabb nap.” – írta Erwin Rommel német tábornagy a segédtisztjének. 1944. június 6–án volt a második világháború idején, a normandiai partraszállási hadművelet első napja, az úgynevezett D-day, vagyis a D-nap. Ezen a napon indult meg a szövetségesek normandiai offenzívája, amely során a nyugati szövetséges erők sikeres partraszállást hajtottak végre a nácik által megszállt Franciaország területén. A német parancsnok, Erwin Rommel német tábornok által „leghosszabb napként”, a britek által pedig „D-nap” fedőnéven emlegetett nap sorsdöntő jelentőséggel bírt a második világháború későbbi folytatása szempontjából.

A német katonai vezetők tisztában voltak azzal, hogy a szövetségesek a Szovjetunió tehermentesítése érdekében egy új front megnyitására törekszenek, és azt valahol Franciaországban próbálják majd megnyitni. Hitler, ­éppen ezért, a francia partok védelmével legtehetségesebb tábornokát, Erwin Rommelt bízta meg. A nagyszerű tábornok kiváló stratéga volt, a Harmadik Birodalom legnépszerűbb hadvezérének számított, a britek rettegtek tőle, az afrikai hadszíntéren rengeteg borsot tört az orruk alá, nem véletlenül hívták „Sivatagi rókának”.

Churchill brit miniszterelnök és Roosevelt amerikai elnök 1943 januárjában Casablan­cában tárgyalt egy újabb nyugati front megnyitásáról, majd később meghatározták az invázió helyét és idejét is, miszerint a második frontot Franciaországban nyitják meg 1944 májusában. Ezt a tervet Sztálin is támogatta, sőt sürgette, mert így a Szovjetunió jelentős segítséget kapna nyugati szövetségeseitől, és nem egyedül kell felvennie a szárazföldi harcot a németekkel.

Az előkészületek – új harci eszközök

Az invázió irányítását Dwight D. Eisenhower amerikai tábornok, a szövetséges erők legfőbb parancsnoka kapta meg, a szárazföldi hadműveletek vezetőjének pedig Bernard Montgomery brit tábornokot jelölték ki. A Szovjetunió elleni kemény háború végett Németországnak nem volt elegendő ereje és eszköze ahhoz, hogy az Atlanti-óceán partján egy biztos védelmet hozzon létre. A hadművelet az Overlord (hűbérúr) fedőnevet kapta. A partraszállás azért lehetett sikeres, mert a németek azt hitték, hogy az invázió a Somme folyótól északra fog bekövetkezni, mert az átkelés ott lett volna a legrövidebb, a szövetséges légierő támogatása pedig ott lett volna a leghatékonyabb, valamint onnan vezetett a legrövidebb út a ­Ruhr-vidékre, ami Németország gazdasági középpontjának számított. Ezért a németek ezt a részt erősítették meg a legjobban.

A szövetségesek az invázió előtti hónapokban több új harci eszközt is kifejlesztettek, például a kétéltű tankot, amelyet krokodilnak becéztek, de előállítottak egy gyorsan felépíthető kikötőt is, ezek döntő fontosságúak voltak a partraszállás minél gyorsabb kivitelezésénél. Nagy-Britanniában ekkor már több mint 2,9 millió katona várt a jelre, hogy megkezdjék offenzívájukat, türelmetlenek voltak, hiszen már hónapok óta gyakorolták a partraszállás körülményeit. A nagyszámú csapatlétszám mellett mintegy 1500 tank, 10 ezer motoros jármű, 10 ezer harci repülő és 1500 hajóból álló flotta állt a szövetségesek rendelkezésére. Már csak idő kérdése volt, hogy a történelem legnagyobb katonai hadműveletére mikor kerül sor. Mivel a náci Németország két fronton is harcolt, és nagyon komoly erőket vezényelt a keleti frontra, Franciaországban így csak egymillió német katona várta az összecsapást. A folyamatos szövetséges bombázások sorra tették tönkre a német had­ipari létesítményeket, ezért a Harmadik Birodalom már nem rendelkezett olyan szintű technikai létszámmal, mint angolszász ellenfelei.

Májusra tervezték, júniusra jött el a D-nap

A májusra tervezett hadműveletet, a biztonság miatt, június elejére tették át. Patton amerikai tábornok néhány nappal korábban Dovernál – ahol a németek várták az inváziót – elindított egy megtévesztő hadműveletet, ami még jobban megerősítette a német vezetést abban a hitben, hogy a szövetségesek a La ­Manche-csatorna legkeskenyebb szakaszán indítják majd meg az inváziót.

Hitler nem rendelkezett különösebb hadászati tudással, a második világháború során több olyan baklövést is vétett, ami döntően befolyásolta a harcok kimenetelét, és nem utolsósorban az árát német katonák százezrei fizették meg. Nagy hibát vétett a normandiai eseményeknél is, amikor megtiltotta Rommel tábornoknak, hogy csapatait átcsoportosítsa a doveri térségből. Rommel megérezte, hogy a szövetségesek nem ott fognak eredetileg partra szállni, ahol Patton seregei megkezdték a harcot, de a Führer parancsa szent volt. Ez később nagyban megkönnyítette a szövetségesek dolgát.

Az időjárás viszont nem kedvezett a támadáshoz, ugyanis június 4-én váratlan fordulat következett be, napokig tartó ­rossz idő, hatalmas hullámzás és szélvihar köszöntött be a La Manche-csatornára. Eisenhower főparancsnok, hosszas mérlegelés után, 1944. június 6-án, reggel 6 óra 20 perckor mégis kiadta a parancsot az invázióra.

A partraszállás végül is sikeres volt

A támadás először váratlanul érte a németeket, mert nem hitték el, hogy a szövetségesek ilyen mostoha időjárás közepette indítanak támadást, valamint a partraszállás helyszínét sem Normandiában várták. Az sem játszott a németek kezére, hogy a mindig óvatos és nagyon alapos Erwin Rommel tábornagy, német parancsnok is úgy ítélte meg, hogy ilyen rossz időben nem lesz invázió, ezért hazautazott néhány napra Németországba, egy családi ünnepségre. A támadáskor a németek így csak késve reagálhattak, mire Rommel visszatért, a partraszálló erők addigra már áttörték a német védelmi rendszert.

Az amerikai, brit és kanadai erők öt pontot – Utah, Omaha, Gold, Juno, Sword – jelöltek ki a partraszállás helyszínének, és a nap végéig több mint 55 ezer katonát, 7000 járművet és 7500 tonna ellátmányt szállítottak át francia földre. A szövetségeseknek akkor már komoly légi fölényük volt a németekkel szemben, légicsapásaik nagyban megkönnyítették a szárazföldi csapatok dolgát.

Az akciót sikeresnek ítélték meg mind Londonban, mind pedig Washingtonban, de azért több szempontból is elmaradt a várakozásoktól. Nem a tervek szerint alakult a hadosztályok, járművek és ellátmányok átcsoportosítása, a készletek fele ugyanis a brit szigeten maradt, és ezt a hibát csak később tudták orvosolni. Gond volt a logisztikával is, illetve nem volt megfelelő szintű kommunikáció a különböző hídfők között, valamint a francia ellenállókkal.

Hitler megtiltotta Rommelnek, hogy a német csapatokat átcsoportosítsa

Érdemes megemlíteni, hogy az inváziós erőkkel tartott a híres fotóriporter, a magyar származású Robert Capa is, aki négy tekercset fotózott el, de a 106-ból csak 11 szemcsés képe maradt meg az utókor számára.

Június 6-án este a szövetségeseknek már sikerült több mint 80 kilométeres szakaszon 5 hídfőállást kialakítaniuk, ahová folyamatosan érkeztek az újabb katonák és a felszerelések. A váratlan rajtaütést követően a németek egyre elszántabban kezdtek védekezni, így a teljes védelmi vonalat csak júliusban tudták áttörni a szövetséges erők. Az invázió során az angolszászok mintegy tízezer embert veszítettek el, de ezután már felgyorsultak az események, a Wehrmacht seregei fokozatosan visszavonultak. A francia főváros, Párizs, 1944. augusztus 25-én szabadult fel, ezzel megnyílt az út Németország felé.

Ma is tisztelettel emlékeznek meg az áldozatokról

A katonai áldozatok mellett közel 30-35 ezer polgári személy is életét vesztette azokban a napokban. A súlyos harcokban részt vevő mintegy hárommillió egyenruhás közül 110 ezer nyugszik a normandiai katonai temetőben. Amerikaiak, angolok, kanadaiak, franciák és németek.

Az egykori ellenfelek ma közösen róják le tiszteletüket az áldozatok emléke előtt, majd együtt emlékeznek meg a véres időkről. 2004-ben hívtak meg először német kancellárt az eseményre Gerhard Schröder, akkori kormányfő személyében.

Felhasznált irodalom:

http://www.rubicon.hu

Jonathan Bastable: D-nap

https://2vilaghaborufegyverei.blog.hu

William Stevenson: Titkos háború

Juan Pujol Garcia – Nigel West: A kém neve Garbo

https://www.masodikvh.hu