Városunkban minden dolgozó elfogadta a felkínált alternatívát

Miután az ország több, jellemzően ellenzéki vezetők által irányított településéről is olyan hírek érkeztek, hogy a rendkívüli jogrend adta lehetőséggel élve csökkentették az óvodai és bölcsődei dolgozók fizetését, utánajártunk, mi újság ez ügyben Fejér megyében. Dunaújváros vonatkozásában a polgármester cáfolta ezeket a híreket.

Sági Z., Kecskés Z.

Ennek során Dunaújvárosból érkezett hozzánk olyan jelzés, hogy 30 százalékos fizetéscsökkentést helyeztek kilátásba arra az esetre, ha az óvónők nem fogadják el a számukra átmenetileg felkínált olyan kisegítő munkákat, mint például az ételkihordás és az idősgondozás. Miután az állását féltő informátorunk neve elhallgatását kérte, felhívtuk Dunaújváros polgármesterét, Pintér Tamást, aki cáfolta, hogy a városban csökkentették volna, illetve csökkenteni terveznék az óvodai vagy akár bölcsődei dolgozók fizetését.

Megkerestük Gyenes Józsefnét is, a Dunaújvárosi Óvoda intézmény­igazgatóját. Ő szintén arról tájékoztatta lapunkat, hogy nincsen tudomása fizetéscsökkentésről, ugyanis minden dolgozót sikerült beosztani vagy óvodai ügyeletre, vagy más, segítő munkakörbe. Így azonban az sem zárható ki, hogy fizetéscsökkentésre azért nem került sor, mert végül mindenki elfogadta a számára felkínált alternatívát.

Ügyelet volt az óvodákban a veszélyhelyzet ideje alatt is. Minden dolgozót sikerült beosztani valamilyen munkakörbe Fotók: Shutterstock

– Május 1-jével visszavonásra kerültek a többi között a közalkalmazotti jutalmak Ercsiben – nyilatkozta lapunknak Szabó Tamás, a település polgármestere. Hangsúlyozta, ez azonban nem jelenti azt, hogy például az óvodapedagógusok bére csökkent volna, az illetmény teljes egészében megmaradt. A költségvetés stabilitása érdekében ugyanakkor az adható plusz juttatások (jutalom, cafetéria, béreltérítés) elvonásra kerültek, ami nyilvánvalóan érzékeny veszteség az illetékeseknek – tette hozzá. Bízik azonban benne, hogy az élet hamarosan visszatér a normális kerékvágásba, és a következő évtől újra rendelkezésére állnak azok a források, amik lehetővé teszik a támogatások visszaállítását. Szabó Tamástól megtudtuk továbbá, hogy a veszélyhelyzet miatti rendkívüli jogkörét felhasználva új alpolgármestert nevezett ki április 1-jével. És bár a többség 5:4 arányban nem támogatta jelöltjét, egyszerűen nem szerette volna kockáztatni, hogy esetleges fertőzés okán a város vezető nélkül maradjon – zárta gondolatait.

Utánajártunk, mi újság ez ügyben Fejér megyében és Dunaújváros vonatkozásában

A veszélyhelyzet szülte polgármesteri jogkörével élve az ország több pontján is történt hasonló precedens. Az általunk megkérdezett szakértő kérdésünkre, miszerint jogszerűen jár-e el az a polgármester, aki az önkormányzati ciklus végéig meg akarja tartani az alpolgármesterét, akit a veszélyhelyzetben jelölt ki, az alábbi tájékoztatást adta:

A mai naptól ismét visszatérhet az élet az intézményekbe

„A veszélyhelyzet megszűntét követően a régi rend áll vissza, ami azt jelenti, hogy a képviselő-testületek a polgármester által hozott döntéseket megvizsgálhatják és felülbírálhatják. Fontos megjegyezni, hogy visszamenőleg nem tehetik érvénytelenné, nem hatálytalaníthatják, viszont új eljárást, döntést kezdeményezhetnek. Igaz ez az alpolgármester személyére is. A testület az alpolgármester megbízását visszavonhatja. Ekkor a polgármesternek új alpolgármestert kell jelölnie, akit a testület megválaszthat.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!