Intercisa virágkora a kőházas, polgári település évtizedeiben

A házak

Területe megnőtt: korábban jórészt a castellumtól délre laktak az emberek, most már nyugati és északi irányban is építkeztek, illetve dél felé is kitolódott a település határa. A növekedéssel párhuzamosan kialakult az utcahálózat is. A legsűrűbben lakott rész a castellum környéke volt.

Az itt ­talált Mithras-­dombormű Pannonia legszebb példánya

Amíg a házak korábban jellemzően vályogból épültek – bár ezt az anyagot továbbiakban is használták –, egyre jobban elterjedt a kőépítkezés. A legszebb kőházak a katonai táboron átvezető út mentén, a tábor északi és déli oldalán álltak. Egy műemlékileg helyreállított kőépület jelenleg is látható a Római körúton. A III. századi, padlófűtéses ikerházat északnyugat-délkelet irányú fal osztja két szimmetrikus részre. Alapozása kőből készült, álló falai nem maradtak, de minden bizonnyal azok is kőből épültek. Jelenleg is felismerhetők az egykori helyiségek: előtér, szoba valamint a konyha; ez utóbbi kemencéjéből indult az a fűtőcsatorna, amely alulról melegítette a lakóhelyiséget. A padlófűtés egyébként nem számít kivételesnek, rendszeresen alkalmazták a rómaiak. A ház falát egykor freskóval és egyfajta plasztikus dísszel, stukkóval díszítették.

A település szélén a központtal ellentétben főleg egyszerűbb, faszerkezetű házak álltak. Feltehetően itt kaptak helyet a sűrűn lakott központban élők házaihoz tartozó gazdasági épületek is.

Fürdő a Kálvária utcában

Az új alakulat megérkeztével a táboron kívülre került az addig azon belül álló fürdő. Ennek maradványai 1992-ben, egy magánház építését megelőző feltáráson kerültek elő. A megtalált romok olyan jelentőséggel bírtak, hogy a Magyar Tudományos Akadémia ad hoc bizottsága azokat megtartásra javasolta. A műemléki rekonstrukciót követően a nagyközönség számára is látogathatóvá váltak, minden évben április és október közepe között. A fürdő épülete egykor jóval nagyobb volt, mint ami most látható belőle, egyes részei az idők folyamán elpusztultak, leginkább északi része maradt ránk. A feltárások során az egykori fürdőút is megfigyelhető volt.

A keleti oldalon a hidegvizes, a nyugatin a meleg vizes helyiségek voltak, közöttük húzódhatott az izzasztó. Jelenleg az északnyugati részen látható egykori meleg vizes oldal foglalja el a legnagyobb helyet. A terem padozata nem maradt meg, azonban az azt tartó tégla- illetve kőoszlopok igen. Ezek között áramlott a meleg levegő, a fűtésre ebben az esetben is ugyanazt a módszert alkalmazták, mint a lakóházak esetében. A feltárás során kiderült, hogy a fürdő falait színes geometrikus illetve növényi mintás freskók díszítették, ablakait üveggel fedték be, sőt az is egyértelművé vált, hogy fennállása alatt legalább egyszer felújították.

Sokszínű vallás

A polgári településen kaphattak helyet az egykori istenek templomai, ezek azonban sajnos nem kerültek elő. A rómaiak sok istent imádtak, ezeknek külön-külön állítottak templomot. Iuppiter, Iuno, Minerva, azaz a három legfontosabb isten mellett minden bizonnyal volt temploma a katonák között népszerű Marsnak, illetve a Pannoniában kedvelt Silvanusnak. A hemesai cohors Hemesa isteneinek, Diana Tifatinák és Deus Sol Elagabalusnak a tiszteletét is megtartotta. Előkerült építési felirat alapján tudjuk, hogy utóbbinak Septimius Severus császár 202. évi látogatása alkalmából emeltek szentélyt.

A III. században a Mithras kultusz is népszerű volt Intercisában. Több emlék köthető hozzá, köztük a múzeum állandó kiállításában látható dombormű is, amelyről túlzás nélkül állítható, hogy Pannonia legszebb példánya. A keleti eredetű misztériumvallás híveinek titoktartási fogadalmat kellett tenniük, így elsősorban régészeti forrásokból ismerjük a kultuszt. A dombormű a Mith­ras-ikonográfia egyik leglényegesebb pillanatát, a bikaölést ábrázolja. A jelenetet bemutató képek a Római Birodalom minden részén egységes kompozíció alapján, általában azonos szereplőkkel készültek. Az intercisain Mith­ras, a bika, a kutya, a kígyó, a holló, a skorpió, Cautes, Cautopates, Sol és Luna láthatók. A szereplők mindegyike megfeleltethető egy-egy égitestnek, illetve csillagképnek, amiket kiegészít a bika kalász alakúra formált farokbojtja. Sajnos azt nem tudjuk, hogy a szentély, ahol eredetileg állt, hol lehetett, mivel a kő másodlagos helyzetből került elő, egy IV. századi sír fedőlapjaként.

A III. század folyamán Intercisában is megjelent a kereszténység. Komoly ókeresztény közösséggel azonban nem számolhatunk, jelenlétükre néhány tárgy utal csak, például halat ábrázoló gyűrű, vagy Krisztus monogramos fibula.

Temetők, halottak

Intercisa temetői a településről kivezető utak mellett helyezkedtek el. A korai időszakban a halottak elhamvasztása volt a jellemző. A hamvakat nem csak urnába tehették, a szórthamvasztás is előfordult, ilyenkor a hamvakat a sírgödörbe öntötték. A II. században már a csontvázas temetkezés is megjelent, a két rítus egy ideig együtt is élt, a III. század közepétől már csak csontvázas temetkezés fordult elő. Általánosságban elmondható, hogy a halottakat háton fekve helyezték a sírba, a kezek vagy a test mellett voltak, vagy a medencére esetleg a mellkasra hajlították. Az elhunytat temethették egyszerű földsírokba koporsóban, vagy anélkül, csak halotti lepelben. Gyakran előfordult, hogy a sírokat téglával rakták ki, de kőfalazású sírok is előkerültek. A vagyonosok azt is megengedhették maguknak, hogy szarkofágba temetkezzenek. A díszes szarkofágok eredetileg a földfelszín felett álltak. A sírrablók azonban – akármilyen nehéz volt egy-egy szarkofágtető – ezeket rendszeresen kirabolták. Ezt megelőzendő a IV. században már ezeket is elásták, ekkor azonban már nem díszítették, hiszen úgy sem látta azokat senki.

Útravalóval látták el a halottakat

A halottakat rendszeresen útravalóval látták el, erről tanúskodnak a sírokban megtalálható főleg kerámia-, de akár üveg- vagy bronzedények. A nők mellé gyakran személyes tárgyaikat, tükröt, illatszereket, fésűt tartalmazó ládikát illetve illatszeres üvegcséket helyeztek. A férfiak sírjaiban gyakoriak a kések, tűzszerszámok. Mindkét nemnek adhattak mécsest illetve pénzt, hogy a túlvilági átkeléskor a révészt ki tudja fizetni. És persze mindenkin ott lehettek saját személyes viseletének kiegészítői, a férfiak övgarnitúrája, a nők ékszerei. Ez utóbbiak természetesen aranyból is, csábítva a római és modern kori sírrablókat.

Aki megtehette, domborművel díszített nagyobb sírépítményeket emeltetett, és az is valószínűsíthető, hogy családi sírkertek is voltak. Azt, hogy az egyszerűbb sírokat milyen módon jelölték, nem tudjuk, a sírkövek azonban sok információt elmondanak az ott nyugvó halottról illetve halottakról. Szerepelhet rajta nevük, koruk, ha katona volt, melyik alakulatnál szolgált, sőt azt is tartalmazhatták, hogy ki állíttatta.

Felhasznált irodalom:

Buza Andrea: Ikerház. Régészeti emlékek tanútja. Dunaújváros, 2007.

Buza Andrea – Keszi Tamás: Mithras-dombormű Dunaújvárosból. Az Intercisa Múzeum Évkönyve 1.

Pongrácz Zsuzsánna: Intercisa „polgári” települése és lakói. Dunaújváros története. Dunaújváros 2000.

Újlaki Pongrácz Zsuzsánna: Római kori fürdő a dunaújvárosi Öreghegyen. Intercisa Múzeum Kincsei IV., 2007.