A beiratkozás megvolt, már csak a gyerekzsivaj hiányzik

Minden gyermek abban az évben, amelyben augusztus végéig betölti a harmadik életévét szeptembertől legalább napi négyórás óvodai nevelésre kötelezett. A törvény rendelkezésének célja a gyermekek közösségbe integrálása. A közelmúltban volt az óvodai beiratkozások határideje.

Török Tímea

Fotós: © Zsedrovits Enikő

Idén a kihirdetett veszélyhelyzet kapcsán az oktatási hivatal azt javasolta az érintetteknek, hogy elsősorban elektronikus úton vagy telefonon egyeztessenek az intézményekkel az óvodai és bölcsődei beiratkozások kapcsán. A hivatalos iránymutatás szerint, ha a szülő olyan óvodába szándékozott beíratni gyermekét, amely egyébként is a kötelező óvodai felvételt biztosítja számára, akkor nincs szükség külön intézkedésre az ovi felé. Ebben az esetben a beiratkozáshoz szükséges iratok bemutatására is majd csak a gyermek első nevelési napján kerül sor. Az intézmények a körzeten kívülről érkezett felvételi igényekkel kapcsolatban írásban értesítik majd a szülőket és az érintett óvodát is. Hogy alakultak az óvodai felvételek a város közeli településeken?

Pálinkás Tibornét, a rác­almási Manóvár Óvoda és Bölcsőde intézményvezetőjét is megkerestük.

Azt remélik, hogy hamarosan újrakezdődik az élet az intézményekben

– Folyamatosan érkeznek a jelentkezések, azt tapasztalom, hogy a családok egész jól alkalmazkodtak a jelenlegi állapotokhoz. A jelentkezési folyamat még nem zárult le, ezért pontos számot egyelőre nem tudok mondani a következő nevelési évre vonatkozóan.

Az intézmény jelenlegi életével kapcsolatban arról is tájékoztatta lapunkat a vezető, hogy az óvodai ügyeletet egyetlen család sem igényelte Rácalmáson.

Rácalmáson reménykednek abban, hogy minél hamarabb újra elkezdődik az élet Fotók: Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap

– A kollégáim részt vettek például a szájmaszkok, és az újságok kihordásában, továbbá megkezdődtek az intézmény karbantartási munkálatai is. Mindnyájan reménykedünk abban, hogy minél hamarabb újra elkezdődik az élet intézményünkben.

Kulcson Rendné Pocsai Izabella, a Százholdas Pagony Óvoda és Bölcsőde intézményvezetője adott felvilágosítást.

– A veszélyhelyzet miatt a beiratkozásoknak idén különleges rendje van. A korábbi években megkaptuk az önkormányzattól az összes érintett gyermek adatait, és mi kerestük meg a családokat. Jelenleg most mi várjuk azoknak a szülőknek a jelentkezését, akik máshová kívánják beíratni gyermeküket. Azonban mindeddig csak egyetlen szülő jelezte, hogy nem hozzánk fog járni kulcsi lakóhelyű gyermeke. Az adatok alapján 31 új óvodásunk lesz, így a törvényileg meghatározott maximális létszámmal fogunk működni, 26-28 fős csoportokban. Az új ovisok két csoportba lesznek szétosztva. Bölcsődei egységünkbe a jelentkezés továbbra is folyamatos, a felvétel az üres férőhelyek alapján történik. A korábbi évekhez hasonlóan idén is telt házas lesz a legkisebbek csoportja, ide várhatóan 14 kisgyermek fog járni.

Zárt kapu a bölcsinél

Intézményünk március 25-től zárva tart, az ügyeletet eddig nem igényeltek a szülők. Kollégáimmal online tartjuk a gyermekekkel a kapcsolatot, de részt veszünk a településen az idősgondozásban is, és a napokban megkezdjük a nyárra tervezett felújításokat, hiszen reméljük, hogy hamarosan újra gyermekzsivajtól lesz hangos az épület.

Jó hír ebből a szempontból, hogy ha belátható időn belül dolgozni kezdhetünk, abban az esetben nem fogunk nyári szünetet tartani, így augusztusban is lesz ovi és bölcsi is Kulcson.

Adonyban Steinmann Katalin vezető óvónőt kérdeztük a Hóvirág óvoda jelenlegi életéről.

– Mi is a minisztériumi ajánlás alapján végeztük a beiratkoztatást. Akikről tudtuk, hogy külföldön tartózkodnak, azokat a közösségi média felületein kerestük meg, és így tájékoztattuk őket a tennivalóikról. Felvettük az összes, harmadik életévüket betöltött gyermeket az intézménybe. Adonyban a két és félévesek is lehetnek ovisok, de csak a maradék férőhely arányában, természetesen a szülői igények és szükségletek figyelembevételével. Az eljárás során prioritást élveznek azok a három év alatti kisgyermeket nevelő és ovis nevelést igénylő családok, ahol mindkét szülő dolgozik. Értesüléseim alapján, több család is vásárolt a közelmúltban ingatlant kisvárosunk szőlőhegyi részén. Ezektől a családoktól is számítunk újabb ovis felvételi kérelemre majd, így az intézményünk létszáma még nem teljes. Jelenleg ügyeletet tartunk három kisgyermek számára. Biztonságuk érdekében alapos fertőtlenítést végeztük. Több kollégám is részt vesz az idősgondozásban, de arra nagyon ügyelünk, hogy őket az óvoda életébe ne vonjuk be.

Térségi koronavírus információk

A dosszié további cikkei
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!