Kódot küldtek be, és félmilliós utazási utalványt nyertek

2018.12.09. 07:00

Játék határok nélkül: Páll Attila és neje spanyolországi meséje

Egy világutazó bakancslistája sosem lehet elég hosszú, az átlagember viszont nem biztos, hogy minden kedves úti célt kipipálhat rajta.

Tóth Alexandra

Páll Attila már régóta előfizetője a Dunaújvárosi Hírlapnak. Az alkalmanként futó játékokban felesége rendszeresen részt vesz, noha Attila sosem hitt benne igazán, hogy egyszer majd pont ők lesznek a szerencsés nyertesek. Egy kódkereső játék mégis meghozta az eredményét: tavaly ősszel félmillió forintos Neckermann utazási utalványt nyert a házaspár.

Eredetileg egy több országot átívelő körutat szerettek volna, végül azonban Spanyolországra esett a választásuk. Sokat vártak a tökéletes időpontra, de idén októberben eljutottak a meseszép Andalúziába. Abszolút megérte a várakozást.

Attila maga kereste meg szerkesztőségünket, hogy elmesélje spanyol élményeiket. Ha az utazást nem számítjuk, hat napot töltöttek aktív nyaralással Spanyolországban. Repülővel utaztak, ami már önmagában nagyon izgalmas volt, hiszen ez volt az első repülésük.

Páll László és Margit a számtalan szökőkút egyike előtt

Malagában már várták őket a Neckermann munkatársai, és a torremolinosi szállásukba kalauzolták őket, ahol egy négycsillagos, minden igényt kielégítő hotelban szállhattak meg. Bár az érkezés napján szervezett program nem volt, nyerteseink már aznap este nyakukba vették a várost, és tettek egy sétát a tengerparton, belekóstoltak a pezsgő éjszakai életbe. Ez volt talán az egyetlen laza program, hiszen minden napra tökéletesen be voltak táblázva. Luxusbusz vitte őket a legszebb turistaparadicsomokba, a magyar csapatot pedig a nyerteseink által nagyon kedvelt idegenvezető, Gabriella kísérte és segítette az egész nyaralás során. Az első nap Gibraltárba utaztak, amit Attila spanyol látogatásuk leggyönyörűbb állomásaként emlegetett. Jártak még Kordobában, Granadában és Sevillában is. Mindenhol reggeltől estig tartottak a programok, a turistaközpontok és kulturális csomópont pedig olyan gazdagok voltak látnivalóban, hogy egy-egy nap szinte nem is volt elegendő ahhoz, hogy mindent alaposan megnézzenek. Attila kiemelte az impozáns székesegyházakat és a valamennyi helyen visszaköszönő, oázisszerű zöldövezeteket kis patakokkal, tavakkal és csobogókkal, amik szinte klímaként működtek a rekkenő hőségben. A térséget a szűk utcák, a szabadelvű közlekedés, a hófehérre meszelt falú házak és végtelen olajfaültetvények jellemzik. Attila meséli, hogy a spanyolokban egy közvetlen, kedves, mindig mosolygós népet ismertek meg, és bár teljesen más kultúrát képviselnek, a szívébe zárta őket. A folyamatos fejlődés mellett kulturális örökségeiket nagy becsben tartják, hogy minél több maradjon meg a történelem nyomaiból az utókor számára. Az iszlám hatásokat például nem semmisítették meg a kereszténység terjedésével sem, inkább hozzáépítették a liturgikus szimbólumokat. Monumentális, gazdag templomokat, múzeumokat és műemlékeket láthattak a napok során, mindenhova percre pontosan érkeztek, és a tökéletes szervezés miatt mindössze annyi dolguk volt, hogy élvezzék a nyaralást.

Páll Margit régi álma: amerre néz, mindenhol a végtelen tengert látja Fotók: Páll házaspár

A szoros ütemterv ellenére fürödtek az alig 22 fokos tengerben, végigkóstolták a tradicionális spanyol (főleg hal) ételeket és italokat is. Attila azt mondja, egy ilyen élményért még annak is megéri játszani, aki hasonlóan szkeptikus, mint ő volt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!