döbbenetes gyerekkor

2018.08.17. 06:30

Most még csak a cigiért megy a hiszti, de mi lesz később?

Döbbenten olvasom, hogy egy kétéves indonéz kisfiú rászokott a cigire, napi két dobozt is elszív.

Várkonyi Zsolt

Vale de Salgueiro, 2018. január 8. A hatéves portugál Fernando dohányzik a háromkirályok, más néven a napkeleti bölcsek látogatása alkalmából tartott ünnepségen az észak-portugáliai Vale de Salgueiróban 2018. január 6-án. Az évszázados hagyomány szerint a gyerekeknek szüleik vásárolják a cigarettát és õk buzdítják õket dohányzásra, de a helyiek sem tudják valójában mit is szimbolizál ez a szokatlan tradíció. (MTI/AP/Armando Franca)

A szülők állítólag tehetetlenek, mert ha a gyerek nem jut hozzá, olyankor agresszív lesz. Először csak csikkeket kezdett felszedni a földről anyja standja mellett a piacon, ahol az a portékáját árulta. Pár nappal később a kisfiú már azzal zaklatta a vásárlókat, hogy adjanak neki cigit. Aztán az idő haladtával még hisztisebbé és agresszívebbé vált, ha nem kapott. Mára napi 40 cigarettát szív el, amit a 35 éves anyja vásárol neki, csak nehogy megvaduljon. Ez utóbbi azt jelenti, hogy nem alszik, egész nap sír, dühöng. Ezért inkább még úgy is megveszi neki, ha ezt anyagilag nem feltétlen engedhetnék is meg maguknak. És ez még csak a kezdet. Ahogy öregszik majd a kisember, a termékportfólió minden bizonnyal bővül majd. Gondolom, azok megszerzésének módja, a know how is változni fog.

Vezető képünk: (MTI/AP/Armando Franca)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!