Karácsonykor

Emlékszem arra, amikor szenteste kisgyerekként egy időre a kisszobába „száműzve” alig vártam a csengettyűszót, ami a Jézuska ajándékainak érkezését jelentette egykoron. A nappaliba toppanva a szikrázó csillagszóró látványa fogadott. A fenyőfán még nem fényfüzér, hanem gyertya égett. Apám mindig halászlét csinált, egész délután főzte, még ma is érzem orromban az illatát. Bár ettem azóta jobbat, de az övé összetéveszthetetlen volt. Abban benne volt minden: a szíve-lelke. Az ünnepi menü része volt a rántott ponty sült krumplival is, ezt már anyám csinálta.

Aztán felnőtt fejjel, szülőként a másik oldalról fantasztikus volt megtapasztalni ugyanezt. Gyermekeim csillogó szemei, ölelő karjai ma is felidézik azokat az ünnepeket. Amikor leülünk a karácsonyi asztalhoz, azok a percek kicsit visszahozzák a régi időket is.

Szenteste a családi asztal körül mindig egy kicsit magunkba is nézünk

És vannak közöttünk olyanok is, akiknek nem adatik meg, hogy családban ünnepeljenek, mert nem találják a visszautat szeretteikhez, vagy mert elvesztették őket. Amikor körbeüljük szenteste és karácsony napján a családi asztalt, egy kicsit mindig magunkba is nézünk. Számot vetünk jó és ­rossz cselekedeteinkkel, és bár az év végéig, vagyis egy új esztendő kezdetéig még egy hét van hátra, épp ideje elkezdeni.

Olvasom, hogy a 2020-as év a megújulás éve lesz számomra, amelynek egyik fő motivációja a világ jobbá tétele lesz. A szeretet ünnepén mit is kívánhatnék önöknek, mint ezt. Hiszen egyedül nem megy, csak közösen.