Ami jár, az jár

Érdekes, amikor a büféregge­likor a pulthoz járulunk, szinte észre sem vesszük, mi mindent elárulunk magunkról. Egyebek között azzal is, hogy mennyit szedünk a kistányérra, no és azzal is, hányszor fordulunk érte. Miért ne, gondolhatják, hiszen ez jár, ha már kifizettük. Történt ugyanis, hogy egy jóllakott napközis látszatát keltő embertársunk előre dőlve, sietve jött be az étterembe, családja lemaradva követte. Miután lefoglalta a neki tetsző asztalt, hasonló ütemben közelítette meg az „etetőt” is. Természetesen púposra szedve a tányérját, amit rohamléptekben helyezett el az asztalán, hogy ezt követően még egy adagnyi „abrak” után nézhessen. Gondolom, mintegy biztos ami biztos alapon, nehogy elfogyjon a pultból az, ami neki amúgy is jár.