fejesek döntöttek

2018.07.07. 18:01

Elődöntőben az angolok, búcsúztak a svédek

Anglia 2-0-ra legyőzte Svédországot az oroszországi labdarúgó-világbajnokság első szombati negyeddöntőjében, Szamarában, így története során harmadszor szerepelhet az elődöntőben.

Moszkva, 2018. július 7. A nyerésre álló angol csapat szurkolói ünnepelnek az oroszországi labdarúgó-világbajnokság negyeddöntőjében Szamarában játszott Svédország - Anglia mérkőzés moszkvai élő közvetítésén 2018. július 7-én.

Forrás: MTI/EPA

Fotó: Zurab Kurcikidze

A találkozó kockázatmentes játékkal és halvány angol mezőnyfölénnyel indult, a közepes iram mellett egyik kapu sem forgott veszélyben. A 19. percig kellett várni az első próbálkozásra, Kane 20 méterről kevéssel lőtt a kapu mellé.

A 30. percben Maguire először volt eredményes a válogatottban – a 25 éves védő tizedik alkalommal lépett pályára a nemzeti csapatban -, de a hátrányba került svédek így sem gyorsítottak a tempójukon. Támadójátékuk többnyire kimerült a két csatárra felívelt labdákban, amit az angol védelem könnyedén hatástalanított. A szünethez közeledve Sterling előtt adódott két óriási lehetőség, de mindkét ziccerét elrontotta, igaz, az elsőt követően végül les miatt a svédek jöhettek szabadrúgással.

A fordulás után azonnal veszélyeztettek a svédek – Berg bal alsó sarokba tartó fejesét vetődve tolta ki Pickford -, de mielőtt az északiak komoly nyomást gyakoroltak volna az angolokra, utóbbiak Alli révén megduplázták az előnyüket. Két cserével frissítettek a svédek, s aktívabban támadtak, újabb nagy helyzetüknél azonban ismét Pickford védett.

A védekezésre koncentráló angolok számára megnyílt a terület a kontrákra, de ezekből ritkán tudtak veszélyt kialakítani. A háromoroszlánosok a lefújásig megelégedtek azzal, hogy az ellenfélnek nem adtak lehetőséget a felzárkózásra, de még arra sem, hogy veszélyes helyzetbe kerüljön.

Angol boldogság, svéd bánat a mérkőzés után
Fotó: Ramil Sitdikov / AFP PHOTO

Gareth Southgate együttese harmadszor nyert a vb-n és először nem kapott gólt.

A két válogatott 25. alkalommal találkozott egymással, kilenc döntetlen és hét svéd győzelem mellett az angolok a kilencedik sikerüket aratták.

Gareth Southgate csapata a szerdai, moszkvai elődöntőben az esti Oroszország-Horvátország párharc továbbjutójával mérkőzik.

Az 1966-ban világbajnok Anglia legutóbb 1990-ben játszott vb-elődöntőt, akkor végül a negyedik helyen zárt.

Borítókép: Az angol csapat szurkolói ünnepelnek

Forrás: MTI/EPA/Zurab Kurcikidze

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!