Vasmű

2016.09.29. 10:35

Röviden a DUNAFERR-ről - Több mint ezer munkahelyet védtek meg a Dunaferrnél

Dunaújváros - A vállalatcsoport életét alapvetően meghatározó események zajlottak le szeptember 21-én az ISD Dunaferrnél: A délelőtt folyamán Evgeny Tankhilevich cégvezető fogadta Cseresnyés Péter munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkárt.

Bajusz György

Az ISD Dunaferr társaságcsoport Magyarország meghatározó jelentőségű acélgyártó komplexuma, az ország egyik legnagyobb termelő vállalategyüttese.

Éves acéltermelő kapacitása mintegy 1,75 millió tonna. Integrált technológiájának köszönhetően a társaságcsoport az iparági termékek széles körét kínálja: melegen hengerelt, pácolt, hidegen hengerelt, tűzi horganyzott acéltekercseket és táblalemezeket, valamint hidegen hajlított idomacélokat.

A társaságcsoport gazdasági tevékenysége, eredményessége, foglalkoztatáspolitikája és közéleti szerepe Dunaújváros és térségének életét is szinte minden vonatkozásban befolyásolja.

A társaságcsoport jelenleg 5325 főt foglalkoztat, de a beszállítókkal együtt több mint 12 ezer ember megélhetését biztosítja vagy járul hozzá.

Cseresnyés Péter (balról) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár, dr. Sevcsik Mónika reorganizációs és management support és HR-igazgató, dr. Galambos Dénes országgyűlési képviselő valamint Pákozdi Szabolcs, az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója a tájékoztatón
Fotó: ISD DUNFERR

A megbeszélésen jelen volt dr. Galambos Dénes, a körzet országgyűlési képviselője valamint dr. Sevcsik Mónika reorganizációs és management support és HR-igazgató. Az egyeztetésen többek között a vasmű gazdasági és munkaügyi helyzetéről, az elmúlt hónapok együttműködésének eredményeiről és a közös munkálkodás további lehetőségeiről tárgyaltak a felek. Ezt követően a sajtó képviselőit dr. Sevcsik Mónika és Cseresnyés Péter közösen arról tájékoztatta, hogy a Dunaferr lezárta a 2013 őszén kezdeményezett 890 fő valamint visszavonta a 2016 áprilisában bejelentett, további 300 fő elbocsátására vonatkozó szándékát. A közel 1200 főre vonatkozó létszámleépítésből 242 személyt érintő csökkentés valósult meg az elmúlt három évben. A véglegesen távozott dolgozók közül többeket új munkahely megszerzésében és átképzésben támogatott a vállalat Acélalapítványa. Az azóta eltelt időszakban a gyár komoly reorganizáción ment keresztül és az elmúlt évben már nyereséget termelt.

Túl vagyunk a gyár életének egy igen nehéz időszakán - mondta Dr. Sevcsik Mónika RMS- és HR-igazgató. - Átszervezések és költségcsökkentések révén sikerült növelni a gyár működési hatékonyságán, és mindkét kohó felújításával modernizáltuk a technológiát, mely által munkahelyeket őriztünk meg. A modernizálási folyamat betetőzéseként pedig a napokban átadjuk a felújított Meleghengerművet is. Ez a beruházás közel 20 százalékos kapacitásnövekedést és egyúttal minőségjavulást fog eredményezni annak érdekében, hogy képesek legyünk új piaci szegmensek kiszolgálására. A napokban került aláírásra a Nagyolvasztóműhöz tartozó Zsugorítómű környezetvédelmi jellemzőit jelentős mértékben javító újabb fejlesztési szerződés, mely szintén 2016-ban záruló beruházás lesz. Soha nem titkoltuk, hogy a folyékony gyártási fázis megtartását pusztán gazdasági okok nem indokolták volna, de a vállalatvezetést szociális megfontolások is vezették döntéseiben.

A magyar kormány közel félmilliárd forinttal járul hozzá a most meghirdetett munkaerő-megtartó programhoz. Úgy gondolom, példaértékű a vállalat és a kormányzat közti együttműködés, amelynek köszönhetően több mint ezer állást sikerült megtartani - mutatott rá Cseresnyés Péter államtitkár.

Balogh Béla, az országos Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke és Mucsi Zoltán, a Dunaferr Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke örömmel üdvözölte a II. számú kohó felújítását és a meleghengerműi beruházás közelgő befejezését. Hangsúlyozták, hogy ezzel stabilizálódtak a biztonságos foglalkoztatás feltételei a Dunaferr társaságcsoportnál.

Reagálásukban kiemelték, hogy az acélipari válság negatív hatásai ellenére a Dunaferr társaságcsoportnál jók a munkaügyi kapcsolatok és a munkavállalók magas szintű juttatásait kollektív szerződés biztosítja.

Megelégedéssel nyugtázták, hogy a munkaerő-piaci állami támogatás hatására középtávon a Dunaferrnél nem kerül sor csoportos létszámleépítésre.

Dr. Sevcsik Mónika ismertette a vállalat elmúlt évi és 2016 első hat hónapjának gazdasági eredményeit is. Eszerint a 2015-ös évet 272 Mrd Ft bevétellel és 2,8 Mrd Ft EBITDA-val zárta a vállalatcsoport. A 2016. évi várható árbevétel eléri majd a 315 Mrtd Ft-ot, ehhez 5,8 Mrd Ft EBITDA várható, melyből 2016. I-VI. hónapban már 1,5 Mrd Ft EBITDA-t elért a társaság.

 

A fejlesztésekre helyezi a hangsúlyt a Dunaferr

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!